Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Aktivisták akadályozták meg, hogy a rendőrség jogtalanul lakoltasson ki egy családot Kőbányán

Vasárnap délután kereste meg A Város Mindenkié (AVM) csoportot egy család, jelezve, hogy előző nap kint volt náluk a rendőrség, és felszólították őket, hogy hagyják el az otthonukként szolgáló ingatlant hétfőig. A lakatlan kőbányai telken áll egy elhagyatott épület, ami bár nem lakóház, a család kialakított benne egy lakrészt. Ide a tulajdonos tudta nélkül költözött be az első családtag három évvel ezelőtt, őt követték – miután az utolsó albérletükből kirakták őket – a többiek. Később a család elmondása szerint a tulajdonos megengedte nekik, hogy maradjanak, ottlétük miatt feljelentést évekig nem tett, így az AVM álláspontja szerint nem áll fenn az „önkényes lakásfoglalás” tényállása.

A mostani helyzetet a család szerint talán az válthatta ki, hogy múlt héten tüzet gyújtottak a kertben, hogy azon főzzenek, mivel nem volt pénzük gázpalackra, amit egyébként használnak. Ezt követően megjelent náluk a körzetért felelős momentumos önkormányzati képviselő, Kovács Róbert, majd szombaton már rendőrök szólították fel a őket, hogy hétfőig hagyják el az ingatlant.

az ingatlanban kialakított egyik lakrész. fotó: avm

Mivel ez nem történt meg, hétfőn újra megjelent a rendőrség náluk – ezúttal a tulajdonossal és a képviselővel kiegészülve – , és ismét távozásra szólította fel őket – vagyis tulajdonképpen a kilakoltatásukra készült.

Ez azonban nem jogszerű, hiszen ahhoz, hogy bárkit ki lehessen lakoltatni, végrehajtási eljárásra van szükség, ráadásul július 2-áig kilakoltatási moratórium van érvényben, ami még ezt sem engedi meg.

Miután a helyszínre siető AVM-es aktivisták arra kérték a rendőröket, járjanak el jogszerűen és emberségesen, kiállásuknak köszönhetően a kilakoltatás végül nem történt meg, viszont előállították mind a hét családtagot (akik közt szerencsére nincs kiskorú) bűncselekmény gyanúja miatt, arra hivatkozva, hogy a tulajdonos állítása szerint hétvégén levertek egy lakatot az ingatlan bejáratáról.

Ezzel szemben azonban a Mércének nyilatkozó AVM-es aktivista, Faragó Renáta  szerint a tulajdonossal való beszélgetése során kiderült: nem tett fel semmiféle lakatot, a rendőrség által hivatkozott időpontban ott se volt az ingatlannál. Ezt látszik alátámasztani, hogy a rendőrségen végül mégsem emiatt, hanem „önkényes beköltözés” szabálysértés miatt indult ellenük eljárás.

busszal érkezett a rendőrség az előállított családért. fotó: avm

A szervezet hangsúlyozta: megdöbbentette őket a Momentum képviselőjének fellépése az ügyben, aki szerintük kulcsszerepet játszott az események alakulásában. Ugyanis nem önkormányzati, hanem magántulajdonról van szó, ráadásul a párt lakhatással kapcsolatos álláspontja, illetve szegénypolitikája sem ezt a hozzáállást vonná maga után. Az AVM szerint a rendőrség helyett értesíteni lehetett volna az utcai gondozó szolgálatot, illetve a családsegítőt – vagyis el lehetett volna indulni szociális segítségnyújtás irányába is, hogy kiderüljön, mi áll a család nehéz életkörülményeinek hátterében, és hogyan lehetne segíteni nekik.

Végül a család minden tagja tegnap este szabadult, a gyorsított bírósági eljárást és az azzal járó – akár 72 órás – szabálysértési őrizetet sikerült elkerülniük. Az ügyük a bíróságon folytatódik.

Az előállított lakók elsősorban azt sérelmezték, hogy a képviselő mellett a kiérkező rendőrök közül is volt, aki megalázó, erőszakos, trágár hangnemben beszélt velük, és általában azt, hogy úgy kezelik őket, mintha bűnözők volnának, pedig csak nem volt hol lakniuk.

Egyikőjüket olyannyira rosszul érintette a rendőri intézkedés, hogy mellkasi fájdalommal és fulladással szállították kórházba, ahol még kedden is benntartották. A család most legalább haladékot szeretne kapni, hogy legyen ideje találni valamiféle megoldást bizonytalanná vált helyzetére.

mentő vitte el az egyik családtagot. fotó: avm

Kedden Kovács Róbertet is elértük telefonon, az ő álláspontja szerint viszont nem lakhatási kérdésről, hanem egy hatósági ügyről van szó, mert a lakók jogtalanul költöztek be az ingatlanba, többször is leverték a bejáraton található lakatot. Úgy véli, ez a rendőrségre tartozik, ő is csak úgy került a képbe, hogy a környékbeliek panaszt tettek az ingatlan lakóira, ezért megkereste a tulajt.

Szerinte fontos kiemelni, hogy a telken álló épület nem lakáscélú, így kilakoltatásról sem beszélhetünk, az ott élő család pedig nem hajléktalan.

Nincsenek közművek sem, „ezek az emberek oda szarnak, hugyoznak, ahol eszükbe jut”, az ingatlan rendezetlen és mocskos – mondta. Elmondása szerint semmi nem igaz abból, amit az AVM állít, a szervezetnek pedig szerinte semmi köze az egész ügyhöz, legfeljebb annyi, hogy „odamehet, aztán helyezze el őket oda, ahova akarja, az, hogy ő embereken akar segíteni, az az ő dolga.”

Fontos azonban azt is hangsúlyozni: az AVM szerint mindezt békésen is lehetett volna rendezni, ha a tulajdonos és a képviselő máshogy áll a problémához.

Bár a tulajdonosnak – annak ellenére, hogy a tudtával élt ott a család, így nem nevezhetők önkényes lakásfoglalóknak – joga van elküldeni az ingatlanjában élőket, erről egyeztethetett volna a szervezet aktivistáival is, akik jelezték is, hogy szívesen segítenek közvetítőként egy mindenki számára elfogadható megoldás megvalósításában.

A szervezet reméli, hogy sikerült megértetniük a rendőrséggel és az ügyben (szerintük különösebb illetékesség nélkül) eljáró helyi képviselővel, hogy bárkit csak a végrehajtási törvény által előírt módon (július 2-áig pedig sehogy sem) lehet kilakoltatni.

Az emberségnek a mostani helyzetben még az eddiginél is fontosabb szerepe kell, hogy legyen az ilyen ügyekben, hiszen a koronavírus elsőként a legkiszolgáltatottabb csoportokat érte el, megszüntetve például munkahelyüket, ami a szóban forgó család esetében is problémát jelent. A kilakoltatás pedig akkor is kilakoltatás, ha nem lakóépületből tesznek utcára valakit.