Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Önkormányzati bérlakását és állását is elveszítette Budafok-Tétény családsegítőjének kamudiplomás vezetője

Ez a cikk több mint 4 éves.

Még február első napjaiban közölt videóriportot a Partizán, amely a XXII. kerületi Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjével, Daróczi Csillával szemben fogalmazott meg hivatali visszaélésekkel és csalással kapcsolatos vádakat. A riportot bemutató cikkünk megjelenése után a kerület önkormányzata helyreigazítási kérelemben cáfolta a videóban megfogalmazott legtöbb vádat, sőt az önkormányzat jó hírnevének megsértése miatt perrel is megfenyegetett, ahogy egyébként a Partizánt is.

Időközben azonban, egy szűkszavú február 13-i közleményből kiderült, hogy Karsay Ferenc fideszes polgármester felszólította Daróczit, mondjon le pozíciójáról, pedig pár nappal korábban még az „ártatlanság vélelmének” fontosságát hangsúlyozta az intézményvezető ügyével kapcsolatban.

A lemond(at)áshoz az vezethetett, hogy időközben a Partizán egyik állításáról egyértelműen bebizonyosodott, hogy megállja a helyét: Daróczi nem szerzett doktori fokozatot a Debreceni Egyetemen, ahogy azt korábban állította.

A február 12-én kelt belső vizsgálati jelentés szerint Karsay polgármesternek a Debreceni Egyetem megerősítette ezt a tényt. Ez a közokirat-hamisítás gyanúja mellett amiatt is problémás, hogy a családsegítő élére való pályázásakor Daróczi kamu doktori diplomáját is csatolta a jelentkezéséhez.

Van is itt némi ellentmondást: a 13-i polgármesteri közlemény úgy fogalmaz, „az önkormányzat hivatalosan a doktorátusi okleveléről nem tudott”, a 12-i belső vizsgálati jelentés pedig mégis egyértelműen megállapítja, hogy az intézményvezetői pályázati anyagához Daróczi csatolta a kérdéses diplomát.

Hogy az önkormányzat hogyan nem tudott arról, amiről egy nappal korábban azt állította, hogy tudott, nem teljesen világos, sőt talán nem is releváns. Mindenesetre arra az alapvető kérdésre továbbra is is ráerősít, hogy éveken át hogyan adhatta ki magát doktori fokozatosnak Daróczi anélkül, hogy bárki is észrevette volna.

Annál is inkább, mert ahogy Tóth Endre (Momentum) önkormányzati képviselő a közösségi médiában rámutatott, a 2016-os hivatalba lépése óta Daróczi rengetegszer „dr.” megnevezéssel szerepel önkormányzati iratokban és a médiában is.

A polgármesteri jelentés azonban hangsúlyozza,

„intézményvezetői kinevezésének nem feltétele a tudományos fokozat, Daróczi Csilla bérmegállapításánál a besorolás az egyetemi végzettsége alapján történt”.

Vagyis a hivatal azt állítja, Daróczi valóban doktori fokozattal rendelkezőnek adta ki magát, de a doktori fokozat látszata sem alkalmazásánál, sem bére megállapításánál nem játszott szerepet.

A vizsgálat emellett a Partizán által megfogalmazott többi állítást nem látja megalapozottnak:

  • a hivatal gépkocsihasználatában mindent az előírások szerintinek talált a belső vizsgálat, szemben a Partizán műsorában nyilatkozó tanúkkal, akik szerint Daróczi magáncélra használta a hivatali autót;
  • a családsegítő számlájára vásárolt bútorok a leltár tanúsága szerint mind fellelhetők az intézményben, vagyis a vizsgálat nem talált arra utaló jelet, hogy Daróczi saját bútorai megvásárlását közpénzből finanszírozta volna;

Az időközben lemondott intézményvezető önkormányzati bérlakásával kapcsolatban a polgármesteri hivatal állítja, minden a szabályozásoknak megfelelően történt.

Mindenesetre, az önkormányzat arról tájékoztatta a Mércét, hogy múlt héten Daróczi kezdeményezte lakásbérleti szerződésének megszüntetését is.

Budafok-Tétény képviselő-testületének február 20-i ülésén egyébként ideiglenes bizottság felállításáról is döntöttek a képviselők, az öttagú bizottságnak két ellenzéki tagja van, közülük Kerekes Gábor (Momentum) a bizottság elnöki tisztét is megkapta.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a bizottság célja, hogy megvizsgálja a Daróczit ért vádak valódiságát, és tisztázza a családsegítő szakmai és gazdasági működésének jogszerűségét. Vagyis nem kizárt, hogy azokban a kérdésekben is új bizonyítékok kerülhetnek elő, amelyekben a polgármester belső vizsgálata nem talált semmit.

Daróczi Csilla neve nem először merül fel hasonló kontextusban: tavaly A Város Mindenkié egy rossz egészségi állapotban lévő idős férfi kilakoltatása miatt vádolta meg a családsegítő azóta lemondott vezetőjét. Az AVM állítása szerint Daróczi arra ösztönözte beosztottait, hogy segítés helyett önkormányzati bérlakásából „kigondozzák” az idős férfit. Károly bácsit valóban ki is lakoltatták otthonából, ám végül kiderült, nem álltak fenn a kilakoltatást lehetővé tévő feltételek, így az AVM aktivistáinak küzdelme nyomán a férfi visszaköltözhetett a bérleménybe. Budafok-Tétény önkormányzata mind a mai napig visszautasítja az AVM Daróczival szemben megfogalmazott állításait.