Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fideszes képviselő cége nyerte a közétkeztetést Sümegen, az ellenzék összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez

Ez a cikk több mint 4 éves.

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezett az ellenzéki összefogás három civil önkormányzati képviselője Sümegen, miután kiderült, komoly összeget kaphat egy fideszes képviselőtársuk magánvállalkozása az önkormányzattól.

Remete József az októberi választásokon került be a sümegi önkormányzat képviselő-testületébe, nem sokkal korábban, 2019 augusztusában azonban a vendéglátással foglalkozó Remete Kft. ügyvezető igazgatója és egyben tulajdonosa lett.

A fideszes többségű önkormányzat tavaly év végén úgy döntött, a képviselő cégét bízza meg az önkormányzati fenntartású intézmények közétkeztetésének lebonyolításával, amiért a céggel kötött szerződés szerint előreláthatólag 40-50 millió forintnyi közpénzt fog kifizetni a város 2020-ban.

Az már csak hab a tortán, hogy Remete az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke is, amely véleményezi például a közétkeztetésről szóló előterjesztéseket is – vagyis elég fontos szerep jutott neki saját cége kiválasztásában.

„Megítélésünk szerint ez a tevékenység alkalmas arra, hogy a társadalomnak a népképviseleti szervbe és annak tagjaiba vetett bizalmát, hitét megingassa. Nem a bizalmat erősíti, hogy a mandátumot szerzett képviselő – akinek minden esetben elfogulatlanul kell döntést hoznia, az elfogultság látszatát is kerület kell – annak a képviselő-testületnek a tagja, bizottsági tagja, mely az ő saját tulajdonú vállalkozását bízza meg”

– írja az összeférhetetlenségi eljárást kezdeményező Élhetőbb Városért Egyesület három képviselője, Dr. Szalai Mária, Oszkó Zoltán és Dr. Vattai Péter, akik azt kérik, az eljárás során állítsák választás elé Remetét: képviselőként vagy Sümeg városával szerződésben álló gazdasági szereplőként kívánja tevékenységét folytatni. Ha pedig nem tesz nyilatkozatot ezzel kapcsolatban, a képviselői mandátumának megszüntetését tartják indokoltnak.

A tavaly novemberi képviselő-testületi előterjesztésből egyébként kiderül, hogy már 2009 óta a Remete Kft. végezte a közétkeztetést (a cég tulajdonosa és ügyvezetője azonban csak 2019-ben lett Remete József). A fideszes képviselő már ebben az időben is önkormányzati képviselő volt, ugyanis a 2006-os önkormányzati választáson bejutott a képviselő-testületbe. A következő, 2010-es választáson nem kapott képviselői mandátumot, 2014-ben és 2019-ben viszont újra bejutott a testületbe.

Remete tavaly decemberben is bekerült a híradásokba, miután trágár szavakkal illette a jobbikos Jakab Pétert Facebook-oldalán, ami miatt szintén azt gondolják a beadvány benyújtói, hogy a fideszes képviselő méltatlan mandátumára.

Az eljárással kapcsolatban felkerestük kérdéseinkkel a sümegi önkormányzatot is, amint kapunk választ, frissítjük cikkünket.

Címlapkép: MTI/Kovács Attila