Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Családalapításra készülő orvostanhallgatók elől szerezte meg olcsó bérlakását Budavár korábbi polgármestere

Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének korábbi fideszes polgármesterének lakásügyeiről már korábban is cikkezett a sajtó, de a hvg.hu most kikérte a politikus budavári lakásbérletének minden iratát, ebből pedig olyan feltételek rajzolódnak ki, amelyek egy átlagos magyar bérlőnek csak álmaiban szerepelhetnek.

A jelenleg a Fővárosi Közgyűlés tagjaként politizáló Nagy 2013-ban kötött lakásbérleti szerződést az általa vezetett önkormányzattal, a 71 négyzetméteres lakásért pedig alig bruttó 70 ezer forintot kellett fizetnie havonta.

A lakbér azóta sem nőtt jelentősen, a szerződést azonban 2018-ban hosszabbították meg további öt évre, így a politikus 2023-ig még biztos élvezheti a nagyon előnyös lakhatási körülményeket.

A hvg.hu hangsúlyozza, a közzétett információk hivatalos dokumentumokból származnak, és a portál az információknak csak azon részét tette közzé, amelyek az adatvédelmi törvény előírásait betartva a nyilvánosságra tartoznak.

Az akkor még rövid Fidesz-kritikus időszakát élő Magyar Nemzet még 2016-ban tett közzé cikket Nagy Gábor Tamás várbeli bérleményéről, akkor a lap a 71 négyzetméteres, Táncsics Mihály utcai ingatlan 81 ezer forintos havi béréről írt.

Ez már alapból alacsony ár, hiszen a környéken egy hasonló lakás havi bére már 2013-ban 200-370 ezer forint között mozgott. A hvg.hu most kiderítette, a Magyar Nemzet felüllőtte a valódi bérleti árat, hiszen a nyolcvanezerben már benne volt bizonyos rezsiköltségek fedezete is.

A valódi bér ennél alacsonyabb, kb. 55 ezer forint + áfa, vagyis bruttó hetvenezer forint volt.

Az ügy további pikantériája, hogy a kérdéses ingatlanra egy másik jelentkező is volt, egy orvostanhallgató pár, akik pályázatukban „közös életük megkezdéséhez” szerették volna igénybe venni a lakást, „a házassághoz közeledve”. A pár férfitagjának szintén kerületben lakó szülei nyilatkozatban vállaltak kötelezettséget arra nézve, hogy nappali tagozaton tanuló fiuk helyett megfizetik a bérleti díj és a lakás felújításának költségeit, ennek alátámasztására munkáltatói igazolást is csatoltak.

Nagy pályázatában ezzel szemben a „munkahelyhez közeli nyugodt otthon” szükségességét hangsúlyozta, illetve azt, hogy „rendszeres jövedelme lehetővé teszi a piaci lakbér vállalását”.

A fiatal pár pályázatán 2013. április 9-i dátum szerepel, és bruttó 66.700 forintos havi bért ajánl. Az akkori polgármester öt nappal később 3300 forinttal rálicitál a fiatalok pályázatára.

Ebben az időben még országgyűlési képviselőként is tevékenykedő Nagy havi jövedelme – a vagyonbevallása szerint – 1,3 millió forint volt.

A hvg.hu szerint felmerül annak kérdése, vajon Nagy tudhatott-e a korábban beérkező pályázatban szereplő javasolt lakbérről.

Bárhogy is legyen, a tavaly októberben a polgármesteri pozíciót elnyerő V. Naszályi Márta (Párbeszéd) szerint Nagynak nem szabadott volna a saját maga vezette önkormányzattól bérelnie lakást.

„Ha egy adott polgármester a saját kerületében él, akkor az ő különféle ügyeivel kapcsolatban is születhetnek döntések, amivel nincs baj addig, amíg bejelenti az összeférhetetlenségét és ezekben nem vesz részt. Nekem azzal van problémám, hogy Nagy Gábor Tamás egyáltalán elindult ezen a pályázaton, mert a kerület vezetője ezt nem teheti meg, ezen nincs mit magyarázni” – nyilatkozta a jelenlegi kerületvezető.

Korábban az is kiderült, hogy nemcsak Nagy, de volt felesége is igen jutányos áron bérel lakást a Várban, 158 négyzetméter 80 ezer forintért.

A magyarországi lakásválságról, főként a városi lakbérek és ingatlanárak drasztikus növekedéséről szakértők, aktivisták és ellenzéki politikusok nagyon hosszú ideje beszélnek, és kritizálják a kormányt a megfizethető lakhatsát lehetővé tévő intézkedések hiányáért. Nemrégiben a kormánykritikusnak nem mondható Matolcsy György jegybankelnök is megkongatta a vészharangot az ügyben, kudarcosnak nevezve a kormány lakáspolitikáját.

Cikkünk megírása előtt e-mailben kerestük kérdéseinkkel Nagy Gábor Tamást. Amennyiben válaszol, reakciójával frissítjük a cikket!

Címlapkép: MTI/Soós Lajos