Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Természettudományi Múzeum elköltöztetése ellen tüntettek Budapesten

Civilek és közéleti személyiségek demonstráltak vasárnap a Természettudományi Múzeumnál. A mintegy kétszáz tüntető szolidaritási akció keretében meglátogatta  az intézmény állandó kiállítását, gyakorlatilag telt házat okozva ezzel délelőtt 11 és délután 2 óra között.

Január végén derült ki, hogy a kormány egy titkos határozattal Budapestről Debrecenbe költözteti a Természettudományi Múzeumot. A határozat szerint a múzeumnak év végéig kell kiköltöznie a józsefvárosi Ludovika épületéből egy ideiglenes helyre. Ezután tíz évük lesz arra, hogy Debrecenbe költözzenek, addig fel kell húzni az új épületet is.

Az Index információi szerint már megvan a leendő múzeumnak majd otthont adó telek, de azt először meg kell vásárolnia az államnak Debrecentől. Jelenleg semmilyen épület nem áll rendelkezésre a leendő helyen, tehát a végleges költözés előtt még fel is kell építeni az új múzeumot.

Az aHang nevű, civil kezdeményezéseket kihangosító szervezet támogatásával tavaly óta folyó aláírásgyűjtés három fő pontban kifogásolja a kormány döntését a múzeum költöztetéséről:

1. Egyetértenek azzal a széles körben hangoztatott szakmai véleménnyel, mely szerint a múzeum Debrecenbe költözése óriási károkat okozna a mintegy 11 milló tételes gyűjteménynek.
2. Debrecennek is szüksége van önálló kiállításra, gyűjteményre, múzeumra, de nem a budapesti gyűjtemény teljes elszállításának árán.
3. A múzeum Budapesten maradása nemzetstartégiai érdek, magyarországi elhelyezkedése és turisztikai jelentősége, megközelíthetősége miatt.

A tiltakozás szlogenjét („Elefánt a porcelánboltban!”) Pető Ernő muzeológus Mércén megjelent írása ihlette. Ebben a cikkben a szakember kifejti, hogy véleménye szerint a kormány úgy döntött „hazavágja” a költöztetéssel a múzeumot.

A szolidaritási akció egyik fiatal résztvevője (Kép: aHang/Hajdú Gergő)

A múzeum helyéről már 2018 óta zajlik a vita: Először a több budapesti épületben működő múzeum Növénytára került nehéz helyzetbe a Tündérpalota néven ismert népligeti épület felújítása kapcsán. Most a Ludovika épületegyüttesében található részlegekkel és a kiállításokkal együtt az egész múzeum vidékre telepítésének szándéka veszélyezteti a gyűjteményeket és a tudományos tevékenységet.

Az Magyar Tudományos Akadémia az elmúlt két évben közgyűlési határozatban, tudományos osztályainak állásfoglalásaiban, és Kásler Miklós emberi erőforrásminiszternek írt levélben egyaránt érvelt a Természettudományi Múzeum Budapestről való elköltöztetése ellen. Kásler áprilisban válaszolt is, és akkor azt írta, hogy még nem döntöttek az MTM költözéséről, és hogy az arról szóló egyeztetésekbe bevonják majd a múzeumot is.

Korábban a józsefvárosi önkormányzat is és Karácsony Gergely főpolgármester is tiltakozását fejezte ki az MTM elköltöztetése miatt.

Címlapkép: kép: aHang/Hajdú Gergő
Olvass tovább!