Andrew Yang, az USA Demokrata Pártjának elnökjelölt-aspiránsa szerint a gazdaság állapotának régóta használt mérőeszköze, a GDP elavult, mivel nem veszi figyelembe az emberek életminőségét meghatározó fontos tényezőket, mint az öngyilkossági ráták, vagy a depresszió – írja a New York Times interjúja alapján a Market Insider.

Andrew Yang-nak ebben teljesen igaza van.

Mint mondta,

„egy évszázados mérőegység hátán száguldunk a szakadék felé, miközben tönkremegy a talpunk alatt a megszokott életünk”.

A jelölt felhozza a Trump elnök által szívesen hangoztatott tényezőket is, melyek szerint „Amerika jobban teljesít, mint valaha”, melyekkel „átverjük az amerikai embereket, mondván, nagyszerűen mennek a dolgok”:

• A munkanélküliségi ráta 3,5 százalék, a legalacsonyabb az elmúlt fél évszázadban.
• A GDP 2019 harmadik negyedévében 2,1 százalékot növekedett, ami nem kiemelkedően jó, de elfogadható.
• A vállalati profitok és a részvények értéke, melyek rohamosan növekednek – legfőképp a 2017-es adócsökkentéseknek köszönhetően.

Yang ezekkel kapcsolatban kifejtette, véleménye szerint rossz mérőeszközök a szövetségi irányelvek megalkotásához. Mint mondta,

„ha ezek a mércéid, persze, hogy azt fogod gondolni, hogy a dolgok egy [jó] irányba mennek, miközben az életmódod széthullik. Még a GDP [mérőeszköz] feltalálója, Simon Kuznets [Szimjon Kuznyec, szül. Oroszország] is azt mondta száz éve, hogy ez egy borzalmas mérce a nép jól-létére, és sohasem szabadna így használnunk”.

Yang többször is kritizálta a GDP-t, nagyon helyesen, tekintve hogy az mindössze annyit mutat meg, hogy mekkora a nemzeti össztermék, vagyis nyersen az ország gazdasága mit tud magából kipréselni, és általánosan elfogadott nézet, hogy egy gazdaság annál jobban teljesít, minél nagyobbat nő arányaiban a GDP évről évre. Erről szól az a mágikus mantra, hogy ez meg az az ország milyen hihetetlen jól teljesített, mert 5 százaléknál nagyobb volt a GDP növekedése, vagy egyenesen kétszámjegyű, amit általában a csodával szoktak egy kategóriában emlegetni a liberális közgazdászok.

Azonban, ahogy ezt Yang is megjegyzi, ez még semmit nem árul el az emberek életszínvonaláról, jóllétéről és boldogságáról, vagy arról, hogy a társadalomban hogyan oszlanak el a megtermelt javak.

Elég ránézni, mi történt az ősszel Chilében: az ország szélsőségesen liberális, a Pinochet-diktatúrából örökölt – az USA hathatós segítségével létrehozott – gazdasági berendezkedésével dinamikusan nőtt a GDP, az országot a kapitalizmus éltanulójaként mutogatták, de aztán csak fellázadt a nép, miután lehet, hogy az újságok megírták, milyen jól megy a gazdaság, de az újságot azért mégsem lehet megenni. Pláne nem gyógyít meg, és még nyugdíjat se ad, hogy béremelésről már ne is beszéljünk.

Szóval Yang jól látja, hogy más mérőeszközre van szükség: olyanra, ami számba veszi az emberek jóllétét, a szolgáltatások színvonalát, a népegészségügyi helyzetet, az öngyilkossági rátát, a gyerekhalandóságot, a jövedelmi egyenlőtlenségeket, miegymást, magyarán tartalmaz kemény és puha mérőszámokat is, és jóval emberközpontúbb, mint a dollárokat számláló GDP.

Azonban ha már a jelölt elindult ezen az úton, adja magát a kérdés: miért kergeti az „emberközpontú kapitalizmus” vágyálmát?

Az egész gondolatmenet ugyanis ott válik felemássá, hogy Yang programját nézegetve kiderül, ő tulajdonképpen a tőkés rendszer emberarcú verzióját kívánja megvalósítani mindenkinek elérhető egészségügyi ellátással, alapjövedelemmel, és privát cégekkel, melyek tulajdonosai kőgazdag kapitalisták és befektetési alapok.

És, noha programjában felsejlenek elemek, melyek elsőre progresszívnek tűnnek, ezek mögött nem látszik, a vízió, melynek fényében átalakítaná az Egyesült Államok gazdasági-társadalmi berendezkedését, hogy – ahogy hangsúlyozza – ne a dollárok, hanem az emberek számítsanak.

Aminek az oka sajnálatos módon az lehet, hogy valójában nincs is ilyen vízió. Amit Yangnál látunk, az nem más, mint a kapitalista rendszer toldozgatása jól csengő jelszavak puffogtatása közben, leöntve a techno-optimista mázzal, miszerint minden maradjon ahogy van, az új technológiák majd segítenek túlélni a társadalmi és ökológiai válságot, a cégek meg majd szépen elkezdenek emberbarátabb módon működni, hiszen mégiscsak ez a legjobb rendszer.

Ez a gondolkodás pedig egyáltalán nem progresszív. Andrew Yang meglátása helyes a GDP, mint mérce alkalmazásával kapcsolatban. De amit ígér, az nem több, minthogy a szegények ugyanúgy fognak dolgozni az ócska munkahelyeiken, csak kicsit több pénzük lesz fogyasztani. Meg persze jönnek az önvezető autók, meggénszerkesztik a klímaváltozástűrő kukoricát, és szabályozzák az online pókert, ahogy az a programban is olvasható, amire lehet azt mondani, hogy szuper.

De azt azért lássuk be, ez nem valami gyökeres társadalmi átalakulás.