Múlt hét pénteken, megkérdőjelezhető okokra hivatkozva, a nemzetközi hadviselés szokásjogaira és szabályaira fittyet hányva, Donald Trump megölette Irán második emberét, Kászim Szulejmánit. Szulejmáni kezéhez rengeteg vér tapad, ebben az európai és amerikai vezetőkön kívül, a térség Irán által befolyásolt országainak lakói közül is sokan egyetértenek.

A katonai vezető az elmúlt évtizedekben a Teherán által pénzelt, saját regionális érdekei érvényesítésére létrehozott szervezetek irányításának kulcsfigurája, első embere volt. Ezek közül az egyik legkiemelkedőbb a libanoni síita Hezbollah, melynek vezetője, Hasszan Naszrallah, Szulejmáni meggyilkolása után hadat üzent Amerikának és Izraelnek.

Az 1980-as években alapított síita szervezet, a Hezbollah (Isten Pártja) napjainkra az egyik legdemokratikusabbként számontartott közel-keleti ország, Libanon egyik meghatározó politikai erejévé vált. Ennek ellenére, elsősorban katonai és határon túli tevékenysége miatt, megítélése a nemzetközi diplomáciában kettős.

Az USA, az Arab Liga, Franciaország és Izrael a Hezbollah egészét terrorszervezetnek tekinti, míg az EU, Németország és Új-Zéland csak a katonai szárnyát, a politikai ágát demokratikusan megválasztott pártként kezeli, bár a gyakorlatban ez a két ágazat nem ennyire egyértelműen különválasztható. A Hezbollah Libanon jelentős területén lát el közfeladatokat: rendelkezik saját hírügynökséggel és rendőrséggel, van, ahol az oktatást és az egészségügyi ellátást is ők szervezik meg és tartják fent. Mindeközben az Europol és az Amerikai Drug Enforcement Administration (DEA) szerint is európai drogügyletekben vesz részt tevékenysége pénzeléséhez.

A Hezbollah létrejöttének és korai működése során tapasztalt széleskörű társadalmi elfogadottságának megértéséhez először a libanoni politikai rendszer sajátosságait kell megismernünk. Libanon mind vallási, mind társadalmi, mind politikai szempontból rendkívül megosztott. A legmeghatározóbb politikai pártok elsősorban vallási alapon szerveződnek, a három legnagyobb csoport az ország három legnagyobb vallási felekezetét, a keresztényeket, a szunnitákat és a síitákat képviseli. A nyugati viszonylatban  klasszikusnak mondható jobboldali-baloldali kategóriákon túl a politikai törésvonalakat regionális sajátosságok is alakítják (pl. Szíria-barát/-ellenes, Irak-barát/-ellenes).

Libanon parlamentje is szektáris alapon szerveződik, azaz a parlamenti helyek és legfőbb közjogi méltóságok vallási alapon oszlanak meg. Az ország köztársasági elnöke mindig keresztény, a miniszterelnök szunnita, a házelnök pedig síita. A parlamenti helyek eleinte 6:5 arányban oszlottak meg a keresztények javára, ez az 1975-ös polgárháborút követően 1:1-re módosult. A rendszer alapja egy, az oszmán birodalomban kialakult hagyományokra építő Nemzeti Paktumnak nevezett, íratlan megállapodás és az országban 1933-ban tartott, kétes hitelességű, azóta sem  megismételt népszámlás.

A politikai hatalmat ténylegesen az urbánus keresztények és szunniták gyakorolták, míg az elsősorban vidéken, az ország déli részén, a Bekaa-völgyében élő síiták perifériára szorultak. Ez a tradicionálisan szegényebb és kisebb politikai befolyással rendelkező kisebbség elsősorban mezőgazdasággal foglalkozott. A múlt század közepéig a felekezetet egy maroknyi családból kikerülő politikai vezető (zu’ama) irányította, feudalisztikus alapon.

Azonban a huszadik század során, egy sor demográfiai változásnak köszönhetően felmerült a síitákban az igény a politikai érdekeik hatásosabb érvényesítésére.

Míg az ország más felekezetű csoportjaihoz képest körükben magasabb volt a születések száma, addig a Dél-Libanonba menekülő, olcsó munkaerőt jelentő palesztinok megjelenésével egyre inkább elszegényedtek.

A szegénység elől emigráló, külföldön vagyont szerző, régi típusú politikából kiábrándult, szekularizált síiták hazaérkezésük után radikális változást akartak. Elegük volt nem csak a síitákat marginalizáló belpolitikai rendszerből, hanem az elsősorban síiták lakta területeken egymással harcoló palesztin gerillacsapatokból  és izraeli haderőkből is.

1982-ben Izrael, az Egyesült Királyságba delegált nagykövetének meggyilkolása után ismét akciót indított a Dél-Libanonban működő Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) ellen. Sok szélsőséges síita fiatal számára, akikben az iráni forradalom sikerén felbuzdulva már megfogalmazódott a libanoni iszlám állam létrehozása iránti igény, ez volt az utolsó csepp. Ugyan a szervezet vezetősége ezt az évet tekinti a mozgalom születési dátumának, azonban a Hezbollah egységes szervezetként nem létezett az 1980-as évek közepéig.

A Hezbollah Irán által kiképzett vezetői korán megtanulták, hogy ha meg akarják nyerni az emberek támogatását, támogatniuk kell az embereket.

Ez a Hezbollah társadalmi szerepvállalásában, eleinte a mezőgazdasági munkákban, így pl. a birkák terelésében való részvételt jelentette. Egyes visszaemlékezések szerint: „ez nem a mecsetekben hirdetett forradalmi iszlám volt, hanem a feltűrt ingujjú katonák által a földeken, gyakorlatban bemutatott”. Az akkor mutatott „önzetlen”, gyakorlati segítség a mai Hezbollah elfogadottságának egyik alapja.

A Hezbollah azonban az elmúlt évtizedek során több öngyilkos merényletet hajtott végre amerikai célpontok ellen, illetve számos háborút folytatott Izraellel, legutóbb 2006-ban. Ennek és a belpolitikában tanúsított, feltétel nélküli iráni érdekeket szolgáló tevékenységének köszönhető, hogy a libanoni közvélemény számára megkopott a Robin Hood-i legenda, és népszerűsége folyamatosan csökkent.

Ugyan a síiták körében a mai napig magas az elfogadottsága, a 2018-as választások során a parlamentben sikerült 13 helyet szerezniük és a kormányba is bekerülniük, a  szunniták közt azonban nyolcvan százalék feletti az elutasítottságuk.

Az október óta tartó, a korrupt politikai elit ellen és az ország megromlott gazdasági helyzete miatt tüntető fiatalok közt egyre hangosabbak a  belpolitikában iráni érdekeket érvényesítő Hezbollah-ellenes kritikák is.

A tüntetők jelenleg is naponta helyezik blokád alá az ország autópályáit és intéznek támadásokat bankok ellen. A pénzintézetek szeptember óta folyamatosan csökkentik az ügyfeleik által felvehető összegek mértékét, eleinte heti 1000, majd 500, 300, 200 dollárra limitálva a lakosok által felvehető összeget. Az egyre dühödtebb embereknek gyakran órákat kellett várniuk arra, hogy hozzáférjenek megkeresett pénzük legalább egy részéhez.

A tüntetések hatására egyes bankok szombaton bejelentették, hogy további tájékoztatásig bezárnak, így sokan egyáltalán nem jutnak pénzhez, amivel ellehetetlenül például az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük is.

A jórészt békésen tüntető tömegek ellen a libanoni állami erőkkel vetekedő nagyságú Hezbollah magánhadserege többször agresszívan lépett fel. A kormányváltást követelő tömegek ugyanis a Hezbollah embereit is korrupcióval vádolják, már az események második napján megtámadták a szervezet több központját.

Ahogy az iraki és iráni hatalmak számára kapóra jött a Szulejmáni elleni támadás, úgy a Hezbollah vezetője is megpróbál előnyt kovácsolni de facto vezetőjének halálából:

Hasszan Naszrallah alig egy nappal a bagdadi dróncsapás után bosszút igért, beszédét hangos „Halál Amerikára!” és „Halál Izraelre!” kiáltások kísérték.

Ugyan Naszrallah kifejezetten megtiltotta az amerikai civilek elleni támadásokat és az USA bejelentette Irak elhagyását, a Hezbollah így is újra megerősödhet az ország védelmezője szerepében, illetve újabb támadásokat indíthat Izrael ellen. A 2006 óta tartó viszonylagos béke augusztusban került először veszélybe, amikor két, minden bizonnyal izraeli drón zuhant a Hezbollah bejrúti központjára.

Bár nem valószínű, hogy az amerikai katonák kivonulásával a helyzet tovább eszkalálódna, fontos látni, hogy mind az USA térségbeli legfőbb szövetségesének, Izraelnek, mind a Hezbollahnak érdekében állhat a feszültség növelése. Az utóbbinak a már vázolt belpolitikai helyzet miatt, amelyben újra védelmezői szerepben tündökölhet. Másrészt, ahogy egyesek szerint Trump csapásának is az  impeachment-eljárásról való „figyelemelterelés” volt a célja, úgy Benjamin Netanjahunak jól jöhet a Mr. Security imidzsének erősítése, az ellene folyó eljárások árnyékában.