Varga Judit igazságügyi miniszter január hatodikán tett közzé egy videót Facebookon, amelyben a minisztérium 2020-as, nők elleni erőszakkal foglalkozó javaslatcsomagját mutatja be: a győri gyermekgyilkosság után készített jelentésből okulva ugyanis az idei évet az áldozatsegítésnek szentelnék. A bejelentést több kritika is érte (a Mérce felkereste a haza nőjogi szervezeteket, hogy reagáljanak az intézkedésekre), most pedig blogján a Helsinki Bizottság is közzétette saját kiegészítéseit.

 Az államra komoly feladat hárul, hogy megelőzze, feltárja a közreműködése nélkül rejtve maradó bűncselekményeket, hogy az elkövetőket megbüntesse, az áldozatokat pedig megvédje. Nagyon helyes, hogy az elmúlt időszak tragikus történései, különösen a győri családirtás miatti közfelháborodás felébresztette a kormányt, és végre lépésekre szánta el magát. Nagy kár, hogy többnyire nem jó irányba.

-írják.

• Zéró tolerancia az erőszakkal szemben: A Helsinki szerint az államnak leginkább arra kellene törekednie, hogy a családon belüli erőszak megelőzhető legyen – és nem pusztán akkor fellépnie, amikor azt már elkövették. Ehhez az állami intézményrendszerek összehangolt jelzőrendszerére, illetve krízisintervenciós csoportok kiépítésére, hatékony szociálpolitikára és gyermekvédelemre van szükség. „Elfogadhatatlan, hogy míg a börtönben „mindig van hely”, addig szociális munkásra, családgondozóra és más segítőkre nem akarnak költeni. A börtönnek sokkal nagyobb a társadalmi és pénzügyi költsége, mint a megelőzésnek.” Emellett a rendőrséget is szakmailag fel kell készíteni a gyors és érdemi segítségnyújtásra.
• A feltételes szabadságra bocsátás szigorítása: Ha a börtön után ugyanolyan, vagy még rosszabb pszichés állapotba kerül az elítélt, megnő az esélye annak, hogy azok ellen fordul, akiket mostmár a büntetéséért is hibáztat – így több börtönpszichológusra és érdemi utógondozásra lenne szükség. A feltételes szabadság megszigorítása ráadásul a büntetés-végrehajtás munkáját is megnehezíti, a korábbi szabadulásban bízó elítéltet eddig könnyebben lehetett fegyelmezni. Ha már semmit sem számít a jó magaviselet, az csak tovább rontja az egyre súlyosabb munkaerőhiánnyal küszködő börtönök fegyelmi helyzetét.
• A bírósági szigor felülvizsgálata az élet elleni bűncselekmények esetében- érvényesül-e a középmérték szabálya a büntetések kiszabásánál?: A magyar büntetőjog szigorúnak számít Európában, bűncselekmény-megelőzés szempontjából viszont a hatékony felderítésnek és következetes szankcionálásnak több haszna van. „De ha a kormány úgy véli, hogy a jelenlegi büntetéskiszabási gyakorlat túl enyhe, és a mostaninál súlyosabb büntetések rettentenék el a potenciális elkövetőket, akkor vajon mivel magyarázható, hogy az emberölések száma évről-évre jelentősen csökkent?”
• A bírói joggyakorlat felülvizsgálata a szülői felügyelet és kapcsolattartás, valamint a gyermekelhelyezés tekintetében: Bár ez alapvetően helyes lépésnek tartják, azért kiegészítésre szorul: annak a lehetőségét is vizsgálni kellene, hogy a családon belüli erőszak elkövetői szabadulásuk után átmenetileg ne tarthassanak ellenőrzés nélküli kapcsolatot gyermekeikkel.
• A gyermekvédelmi jelzőrendszer működésének felülvizsgálata: A Helsinki tapasztalatai szerint a gyermekvédelem jelenleg az ellátórendszer legelhanyagoltabb területe: a rosszul fizetett, túlterhelt szakemberek eszköztelenné válnak, amelyből nagy hátránya származik a családoknak. A teher enyhítésére a civil szervezetekkel való együttműködést javasolják.
• Az Áldozatsegítő Központok kapacitásának növelése: A szervezet szerint dícséretes, hogy miután az előző áldozatvédelmi rendszert „szétszabdalta”, a kormány most igyekszik ezt hibát korrigálni: valódi változáshoz viszont kevés az erre elkülönített 600 millió forint. „Ez az 5%-a az Elios-ügy miatt elbukott közpénznek, és 3 ezreléke a Puskás Ferenc Stadion árának.”
• Az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának elutasítása, mert annak „az ügyhöz semmi köze, a magyar jogrendszer a nők védelmében az Egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet biztosít”, valamint támogatja a migrációt és azt állítja, hogy léteznek társadalmi nemek, „az emberek nem férfinak vagy nőnek születnek”: Míg a bevándorlásnak nincs sok köze a kapcsolati erőszak témájához, az Isztambuli Egyezménynek annál több (lenne). A dokumentumban az sem szerepel, hogy az emberek nem férfinak vagy nőnek születnek, viszont bevezeti a gender fogalmát, „ami azért fontos, mert a nőkkel szembeni erőszak hátterében általában tanult társadalmi magatartásformák állnak, nem pedig biológiai késztetések, azaz nem azért lesz valaki bántalmazó, mert férfi nemi szervvel születik.” Az Isztambuli Egyezménynek emellett a bevándorláshoz annyi köze van, hogy kimondja: ha az erőszak áldozata külföldi állampolgár, akkor is megilleti a védelem.