Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Forráshiányra hivatkozva nem kapott állami támogatást az Átrium Színház, miközben a kormány egymilliárdot osztott szét

Ez a cikk több mint 4 éves.

Nem szakmai okokra, hanem forráshiányra hivatkozva utasították el az Átrium Színház pályázatát, amelyet a kultúrtao-pótlásra szánt állami támogatásra nyújtott be – erről a hétfőn este a színház Facebook-oldalán számolt be.

Az Átrium a „2019. évi Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása” nevű, elvileg a 2018-ban megszűnt kulturális tao-t helyettesítő program keretében igényelt pénzt az államtól, ezt azonban forráshiányra hivatkozva nem kapta meg az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőtől (EMET) a társulat.

Ahogyan a színház bejegyzésében is rámutat, ez azért különösen érdekes, mert ugyanebből – a kormány saját pályázati kiírása szerint is csak azok az előadó-művészeti szervezetek által pályázható – összegből a 2019-es év utolsó előtti napján még gyorsan félmilliárd forintot kapott Rákosmente önkormányzata, 415 milliót pedig a nemrég kormánypárti irányba állított Petőfi Irodalmi Múzeum.

Ahogyan az Index cikke rámutat: ez a 914,8 millió forint nagyjából egy éven keresztül fedezni tudná az összes magyar – előadó-művészeti többlettámogatásra valóban jogosult – független színház működési költségeit.

A nem ritkán kormány- és társadalomkritikus előadásokat műsorára tűző Átrium volt a kulturális TAO-rendszer megszűnésének egyik legnagyobb vesztese: az intézmény a töredékét kapta annak, amit az előadó-művészeti társaságiadó-támogatásból jogosultak lettek volna: az intézmény 218 millió forintos támogatást remélt, ehelyett az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindössze 50 millió forintot ítélt meg neki, azt is három részletben, ezért idén nyáron jelentős leépítésekre és átstrukturálásra kényszerült.

Bár közönségüktől is folytak be támogatások, az Átrium idén ősztől befogadó színházként kénytelen üzemelni, a saját előadásokat az Átrium Produkció együttműködésében a Kultúrbrigád játssza tovább a színház épületében. A többi napon a házat más produkciókra, rendezvényekre adják ki, amelyek lebonyolítását és szervezését az adott bérbevevők intézik.

Ahogyan arról a független sajtó 2019-ben több alkalommal beszámolt, az „előadó-művészeti szervezetek többlettámogatásából” sokszor pályázati azonosító nélkül kaptak tízmilliókat vagy akár milliárdokat fideszes politikusokhoz köthető cégek, önkormányzatok, majdnem kétmilliárd jutott az Egységes Magyar Izraelita Hitközségnek, egymilliárd pedig egy Nemzeti Színházhoz köthető, még be sem jegyzett szervezetnek. A pénzből jutott olyan  cégnek is, amelynek vezetősége Mészáros Lőrinc köreihez köthető, és milliárdos összeg jutott egy L. Simon László korábbi cégeinek címére bejegyzett alapítványnak.

A 2018 végéig élt kulturális tao rövid története ide kattintva olvasható a Mércén.

(HVG, Index)