Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gyászmenettel tüntettek Rojava török megszállása ellen Budapesten

Ez a cikk több mint 5 éves.

A december 14-re hirdetett nemzetközi szolidaritási megmozdulás keretében tüntettek Budapesten a Rojavával szembeni török erőszak ellen. A békés csoport az Oktogonon gyülekezett, ahol török és magyar nyelven elhangzott a #Riseup4Rojava, #WomenDefendRojava és #DefendRojava kampányok közös kiáltványa.

„A hódító háború, amelyet a török hadsereg és dzsihadista szövetségesei indítottak 2019. Október 9-én az Észak-kelet Szíriai Demokratikus Föderáció ellen kiváltott egy globális ellenállási- és szolidaritási hullámot. Az elmúlt pár hét nyilvánvalóvá tette mindannyiunk számára, hogy Észak-Szíria népeinek ellenállása elválaszthatatlan a patriarchátus-, a fasizmus- és a kapitalizmus-elleni nemzetközi harctól. Szerte a világon milliók tiltakoznak a társadalmi igazságtalanságok és a kapitalista kizsákmányolás ellen. A chilei, bolíviai, kolumbiai, libanoni, iraki, iráni, tunéz- és katalán tüntetéseket mind összeköti egy igazságos társadalom iránti vágy.”

(A kiáltvány teljes szövege itt olvasható.)

Az eső ellenére összegyűlt nagyjából harminc fő ezután gyászmenetben, gyertyákkal, a török vérengzések áldozatainak fotóival díszített koporsóval, valamint az áldozatok arcmását viselő halotti bábokkal a török nagykövetséghez vonult. Itt helyezték volna el a koporsót – amin többek között Hevrin Khalaf, a Szíria Jövője párt főtitkárárnak fényképe volt, akit a megszállás kezdete után 4 nappal kirángattak az autójából, megkínoztak, majd megöltek -, azonban a rendőrség az esemény hivatalos útvonalára hivatkozva nem engedte a követség elé a tüntetőket, a menet így az Andrássy út másik oldalán ért véget.

A tüntetés hivatalos vége után néhányan mégis átmentek a nagykövetség elé, ahol egy demonstráló bedobta az egyik rongybabát az épület kertjébe. A tüntetőt igazoltatták.

Ádám Zsófia, a Nők Rojaváért alapítója, a tüntetés egyik szervezője a Mércének elmondta:

A cél, hogy nemzetközi kiállást tanúsítsunk a Rojavában harcolókkal. Tizennyolc év alatti kisgyermekeket öltek meg nem régen, rájuk is emlékezünk a koporsóval és a menettel. Az akciónap célja, hogy fenntartsa a figyelmet, és biztosítsa az Észak-Szíriában harcolókat a nemzetközi támogatásról.

Mint ahogy a Mérce is beszámolt róla, Donald Trump amerikai elnök október 8-án, egy Erdogannal folytatott telefonbeszélgetést követően bejelentette, kivonja csapatait Észak-Szíriából, ezzel zöld utat engedve a török megszállásnak. A török csapatok szinte azonnal etnikai tisztogatásba kezdtek, közel 300 ezer embert kényszerítve otthona elhagyására.

 

Címlapkép: Mérce