Az 1960-es évek közepétől megkezdődött Latin-Amerikában a katonai diktatúrák korszaka, Brazília, Uruguay, Bolívia, Chile, Argentína, Peru rövidebb vagy hosszabb időre katonai junták vezetése alá került. A cél a „kommunizmus” térnyerésének megállítása, tehát a szovjet befolyás megakadályozása volt. Illetve a helyi és nemzetközi elitek számára oly rémisztő újabb „Kubák” létrejöttének lehetőségét kellett kizárni. Ezzel párhuzamosan a 70-es évektől lezajlott a régió neoliberális átstrukturálása, amire demokratikus keretek között kevés esély lett volna: a legtöbb esetben a katonai diktatúrák baloldali, a társadalmi egyenlőség kérdése mellett elkötelezett kormányokat puccsoltak meg.

Emblematikus Chile esete, ahol a Salvador Allende vezette baloldali koalíció, kormányzása során jelentős átalakításokat hajtva végre – államosítások és a döntéshozói folyamatok decentralizációja – javítani tudta a választási eredményeit 2,5 évvel az elnöki választások után, megnyitva az utat a demokratikus szocializmus felé. A tőke oldaláról nézve a neoliberális modell válasz volt a hetvenes évektől kezdődő felhalmozási válságra és az ezzel párhuzamos olajárrobbanásra.

Az USA számos kormánya által és általános geopolitikája révén „hátsó udvar”-nak becézett Latin-Amerika kismilliószor megtapasztalta már szuverenitásának határait. A fent említett katonai diktatúrák létrejöttében jelentős szerepet játszott az amerikai támogatás.

A 2000-es évektől az intervencionalizmus újabb fordulatot vett. 2002-ben a CIA közreműködéssel szervezett Hugo Chávez venezuelai elnök elleni puccskísérlet sikertelen maradt. Paraguayban, Hondurasban azonban sikeresen eltávolították a progresszívnek nevezhető erőket. Brazíliában Lula da Silva most szabadult a börtönből, utódját Dilma Rousseffet pedig jogi úton szabadították meg posztjától, Jair Bolsonaro fasiszta elnök vette át a helyét, akinek választási kampányában vezető szerepet játszottak Donald Trump választási kampánytanácsadói. Ha egy üzlet beindul… Venezuelában pedig folytatódik a lakosság nyomorgatása és a patthelyzet. A kísérlet Maduro eltávolítására egyelőre sikertelen maradt, de számos ország – az élen az USA-val és Németországgal – elismerte az önmagát elnöknek kikiáltó Juan Guaidót és nyilvános vita tárgyát képezte a katonai intervenció.

Minden említett ország helyzete, története sajátos, s a különböző nagyhatalmak Kína, Oroszország számára is más-más geopolitikai téteket jelentenek, miközben a nyersanyagok fölötti rendelkezésért folytatott harc Kína térnyerésével a régióban ismét erősödni látszik.

A Latin-Amerikán végigsöprő engedetlenségi hullám megértéséhez egyszerre kell látni és ismerni a helyi politikai konjunktúrát, a belföldi hatalmi harcokat és a nagy játékosok geopolitikai érdekeit. A komplex összefüggések felismerése legfőképpen azért szükséges, hogy lehetőség nyíljon a konkrét kritikára és szolidaritásra azokkal a társadalmi és politikai erőkkel, akik a szabadság és a méltóság feltételeit igyekeznek megteremteni.

A nép követel – de ki az a nép?

Amint korábbi elemzéseinkben írtuk (itt és itt), Chilében a metrójegy áremelés robbantotta fel a már régóta növekvő társadalmi feszültséget a neoliberális modellel szemben. A spontán és horizontális népharagot először komolytalanul és megvetően kezelte a kormány, majd annak kiterjedtségét felismerve a hadsereg bevetése mellett döntött, ami további olaj volt a tűzre a katonai diktatúrát nem olyan rég megélt országban.

A demokratikus átmenetet a katonai diktatúrából 89-90-ben általánosan a nép győzelmeként élik meg Chilében, hiszen egyrészt tömegtüntetések eredményeként sikerült kicsikarni a junta távozását és demokratikus választások kiírását, másrészt a diktatúra alatt bevezetett gazdaságpolitikai modell a közszolgáltatások kiüresítésével és a bérek leszorításával egyértelműen a felső osztályok felé való újraelosztásra építette a chile-i „gazdasági csodát”. Ugyanakkor a demokratikus átmenet nem járt a gazdaságpolitikai rendszer és az azt kőbe véső alkotmány újraírásával.

Az aktuális tüntetések egyöntetű követelése éppen egy új alkotmány és ezáltal egy új társadalmi alku megteremtése.

A hadsereg bevetése ezekkel a követeléssekkel szemben ezért valójában éppen a népharagot igazolták legjobban, ami most a valódi demokratizálódás követelésekor ismét az erőszakkal szembesült.

Szinte az összes párt részt vett az úgynevezett Paktum a békéért (a béke és a rend helyreállításáért – a nevek beszédesek) elnevezésű megállapodásban, ami 2020 áprilisára népszavazás kiírását írja elő két kérdésben. Egyrészt kell-e új alkotmány, másrészt ha igen, hogyan álljon össze az alkotmányozó gyűlés.

Ez utóbbi kapcsán két lehetőség közül lehet választani. Fele-fele arányban parlamenti képviselők és közvetlenül választott képviselők alkossák a gyűlést, vagy kizárólag közvetlenül választott képviselők. A tüntetések az utóbbit követelték, Asemblea Constituyente néven, a mostani megállapodás azonban Convención Constituyente-nek keresztelte el az alkotmányozó gyűlést. Az Asemblea Constituyente túlságosan emlékeztette őket Venezuelára, ahol 2017 óta a nemzetgyűlés helyét átvette a Maduro által ellenőrzött alkotmányozó gyűlés, miután a kongresszusban már az ellenzék került fölénybe.

Az alkotmányozó gyűlésbe (Convenciónba) közvetlen választás útján lehet majd bejutni, egy évre visszamenő összeférhetetlenséget állapítottak meg politikusok esetében. Tehát, aki egy évvel ezelőtt még választott képviselő volt, vagy állami-közintézmények élén állt, jelöltetheti magát. A képviselőket listás rendszerben választják majd meg, ami a jelenleg erős pártoknak kedvez, elméletileg. A döntések elfogadásához pedig kétharmados többség kell majd.

Tehát, az alkotmányozó gyűlés, amit nem mernek azon a néven nevezni, ahogy az utcán skandálják hetek óta – halálos áldozatok, súlyos sérültek, kilőtt szemek, kínzások és bebörtönzések ellenére -, olyan játékszabályok mellett fog jelen állás szerint létrejönni, mint a jelenleg is működő parlament.

Amiben – mint már említettem – semmi bizalom nincs, ahogyan a többi közintézményben sem.

Még semmi nem dőlt el

Nem csoda tehát, hogy a bejelentés ellenére ismét több százezren tüntettek a Plaza Italián csak Santiago de Chile-ben, folytatódnak az utcai megmozdulások és működnek a helyi tanácsok. Újabb általános sztrájkot már nem sikerült kihirdetni, mert az üzletek kénytelenek kinyitni és sokan nem tudják tovább megengedni magunknak, hogy távol maradjanak a munkától, különösen a kisvállalkozók, ugyanakkor ez a legkevésbé sem jelenti, hogy hisznek a kormány üres és kései ígéreteinek. Miközben nő a frusztráció, a fiatalok, főként a diákmozgalom tagjai, egyre radikálisabbak.

Az INDH adatai szerint több mint 6000 embert tartóztattak le, a sérültek száma meghaladja a 2800-at, ezek közül 217-en szenvedtek szemsérülést (egy 21 éves egyetemista, Gustavo Gatica mindkét szemét kilőtték), 245 esetben indítottak eljárást kínzás miatt. A halálos áldozatok száma 25. Az utolsó halott, a 29 éves Abel Acuña már az alkotmányozó gyűlésre vonatkozó népszavazás kiírásának elfogadása után vesztette életét, egy újabb tüntetésen, a mentősök könnygáz, vízágyú és gumilövedékek között sikertelenül próbálták újraéleszteni.

Egyes információk szerint a kormány úgy döntött, újra kihirdeti a szükségállapotot, a hadsereg vezetése azonban megtagadta, hogy újra kivonuljanak az utcára. Így marad a rendőrség, amelynek a brutalitása már hírhedt: bizonyított, hogy több esetben 10 méteren belül szándékosan arcra céloztak gumilövedékkel. A tüntetőknek szintén vannak fegyvereik, a teljesen feltöltött telefon a harcok egyik szimbóluma lett, mindent felvesznek.

A kormány a kiszivárgott információk szerint tart a rendőrség feletti kontroll elvesztésétől is. Úgy tűnik, képtelenek megérteni az elégedetlenség mértékét és dinamikáját, mindig későn és keveset ajánlanak. Az intézményekben való teljes bizalmatlanság tovább mélyül, a félelem az elszámoltatástól a rendvédelmi szervek oldalán szerencsére nő. Ugyanakkor

a növekvő frusztráció, a fáradtság, a halottak és a sebesültek mindkét oldalon, vezethetnek olyan forgatókönyvhöz, ahol a hadsereg vagy a rendőrség tagjai valamilyen garanciát kapnak a „rend” helyreállításáért végzett munkájuk idejére a felelősségrevonás alól.

Ez esetben visszatérünk a katonai diktatúrához, csak éppen junta nem alakul.

Nyitva van azonban annak a lehetősége is, hogy a rendőrség és a katonaság tartózkodása megnyitja az utat a kormány elűzéséhez, és sikerül javítani az eljövendő alkotmányozó gyűlés megalakításának feltételeit. Az államfő ellen az ellenzék alkotmányossági eljárást indított a szükségállapot alatt elkövetett bűncselekmények ügyében.

Úgy tűnik, vizsgálatot valóban indítanak az államelnökkel szemben, de nem az erőszak hanem sikkasztás miatt. Mintegy 96 millió dollárt sikerült véletlenül brit fennhatóságú adóparadicsomokba küldeni. Miközben azoknak az embereknek a szemét is kilövik, akik már nem hajlandóak még szolgaibban élni, még többet dolgozni, még korábban felkelni, még jobban eladósodni, hogy végül úgy is egy váróteremben haljanak meg ellátás nélkül. Sebastián Piñera politikailag megbukott, ha mást nem legalább egy adócsalós balhét el kell vinnie.

December 5-én azonban egy másik törvényt is megszavazott a képviselők háza, mégpedig az elvileg baloldali Frente Amplio párt is. A törvénycsomag a célja a tüntetések további kriminalizálása, mostmár nemcsak a közbeszéd szintjén.

Tartalmazza többek között az 5 éves börtönbüntetés lehetőségét az utcai közlekedés megzavarása, tehát barikádépítés esetén. Egyre nehezebb lesz az utcán maradni, aki marad, azt elviszik.

Az mindenképpen látszik, már az én híradásomból is, hogy beindultak az intézményi fogaskerekek, az utcán továbbra sincs béke, de az tüntetések intenzitása csökkent. A jelek arra utalnak, hogy nem sikerült kielégíteni vagy kooptálni a lakosság nagy többségének igényeit és haragját. Az erőgyűjtés és várakozás szakaszában vagyunk, még semmi nem dőlt el, és a népharag  újra széles körben fellángolhat. A tanácsok továbbra is üléseznek, a szomszédok összegyűlnek, a diákok és a mapuche közösségek szerveznek és terveznek. A kérdés most az, hogy sikerül-e az alkotmányozó gyűlés összetételének feltételeit úgy javítani, hogy az utóbbi, népi testületekből álljon.