Az elmúlt hetek slágertémája az önkormányzati választások után a politikusok járandósága. Az ellenzéki oldal felháborítónak tartja, hogy a ki nem vett szabadságuk után a leváltott fideszes polgármesterek milliókat visznek haza, míg a kormánypárti oldal felháborodik az új polgármesterek és alpolgármesterek milliós fizetésein.

Saját szemünkben a szálkát tipikus esete.

Ugye mindkét dolgot törvény írja elő. A polgármesterek fizetései a helyettes-államtitkárokéhoz van kötve, és minimális eltérés lehet két polgármester fizetések között – erről a pár tízezer forintos különbségről a testület dönthet. De ugyanígy törvény írja elő, hogy a ki nem vett szabadságokat akár évekig is halmozhatják a polgármesterek, amiket leváltásuk után ki kell fizetni nekik.

Mindkettő egy teljesen fölösleges politikai kiváltság, és rémisztő nézni, ahogy egyik vagy másik oldali politikai vezető a sajátjait nem veszi észre, de az ellen oldalit igen. Hiszen valójában törvénymódosítást ellenzéki párt is kezdeményezhetne ezeknek a kiváltságoknak a lenyesésére.

Sőt, még törvénymódosítást se kell, ha valakinek nem tetszik politikusként, hogy pénzügyi kiváltságai vannak a politikai elitnek, kezdheti magán. Fel lehet ajánlani a plusz jövedelmet mondjuk a Mércének, de jó, menjen akár saját politikai pártjának, vagy gyerekmentésnek vagy bárminek, de ez is ezerszer őszintébb lenne, mint a másik politikai oldal ugyanilyen kiváltságain kiakadni.

Ez ugyanis csak elitpolitizállás, amiben az elszakadt pártok, polgármesterek nem is látnak ki a nagy és örök harcaikból a másik oldallal, és csak azt lesik, hogy a másik gonoszságára hol tudnának lecsapni, csakhogy valójában ez tök érdektelen és nem politizálás, csak a szemétdombon való kapirgálás.