Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bajban van a Mérce!

Ez a cikk több mint 5 éves.

Segítségre van szükségünk ahhoz, hogy jövőre is legalább azt kaphassátok tőlünk, mint idén. Katasztrófa nincs, baj viszont van, kedves olvasók.

Utoljára 2014 decemberében, még Kettős Mérce blogként kongattuk meg a vészharangot. Bajban voltunk, mert olvasói támogatások nélkül nem tudtunk volna professzionalizálódni, hobbiból írt blogként pedig már nem tudtuk folytatni. Most nem ez a helyzet.

Most az a tét, hogy meg tudjuk őrizni azt a Mércét, amit megszoktatok, sőt akár bővülni, fejlődni is tudunk-e. Ennek a helyzetnek a szemléltetésére hoztuk létre a Bajométert, amin folyamatosan követni tudjátok, hogyan áll a Mérce költségvetése.

Mint látjátok, most baj van. Ahhoz, hogy most kikerüljünk a nagy bajból 3 millió forint egyszeri és 500 ezer forint rendszeres havi támogatásra van szükségünk tőletek, bajtársainktól. Ahhoz pedig, hogy egy évre előre elhárítsuk a bajt, 11 millió forint egyszeri, és másfél millió forint rendszeres támogatásra van szükségünk.

Arra kérünk, legyél a bajtársunk. Támogass minket havi rendszeres adománnyal!

De miért is vagyunk bajban?

2015 folyamán 333 cikket írtunk, idén a mai napig 3867-et és még 1401 percről-percre tudósítást. 2015-ben 7 milliószor töltöttétek le az oldalainkat, idén a mai napig már több mint 18 milliószor. Közösségi blogból hírportál lettünk. Idén is több mint 100 cikket írtak ingyen önkéntes szerzőink, aktivistáink, tudósítóink, de a szerkesztőségi értekezleteket már nem kocsmákban és egymás nappalijában tartjuk, hanem irodában és a 2015-ös három helyett már 20 munkatársunk kap valamennyi fizetést a munkájáért.

Most viszont az a helyzet, hogy a költségvetésünk fenntarthatóságát veszély fenyegeti. Decemberben biztos, januárban még valószínűleg tudunk fizetést adni, a többi pedig rajtatok múlik.

Tavaly év végén, a rabszolgatörvény elleni tüntetések idején volt csúcson pénzügyileg a Mérce. Abban a hónapban közel 8 millió forint támogatást kaptunk tőletek. Ez alapján terveztük meg az idei költségvetésünket. Úgy számoltuk, hogy az akkor rekordra szökő rendszeres és egyszeri támogatások természetesen egy ideig csökkenni fognak, utána viszont majd lassú emelkedés következhet. Nem így lett. Azzal is számoltunk, hogy az egyszeri támogatások száma és összege is majd megelőzi az előző évit. Nem előzte meg. Így baj lett.

A költségvetésünket december elsejétől, december elsejéig számoljuk. Ebben az időszakban pedig 33,6 millió forint jött be a tervezett 50 millió helyett. Persze ezt már év közben láttuk. Nem emeltünk idén fizetéseket, nem csináltunk új pozíciókat márciustól kezdve, ahogy erdetileg terveztük. Viszont mindeközben nőtt az olvasottságunk (majdnem 40 százalékkal több mint egy éve), és az elérésünk, bevezettünk új csatornákat (YouTube, Instagram, Facebook csoport). Hiába csináltunk több támogatói kampányt, ahol láthatóak vagyunk, mégis a tavalyi év hasonló időszakához képest rosszabbul állunk a költségvetésben.

Január óta a rendszeres támogatások összege 22 százalékkal csökkent. Az ez évre tervezett költségvetésünket 50 millió forintra lőttük be. Hiába volt a januárban látszó lehetőségekhez képest visszafogott a költségvetésünk, ha idén az első 10 hónapban fele annyi egyszeri támogatás jött be, mint tavaly az első 10 hónapban.

Ebben az időszakban többször cseréltünk bannert, és május óta 5 kisebb kampánnyal próbáltuk stabilizálni a költségvetésünket. Kudarccal. Ennek a több kudarcnak pedig az oka szerintünk az, hogy nem hívtuk fel a régi olvasóink figyelmét arra, hogy baj lehet. A nagyon sok új olvasónknak pedig nem magyaráztuk el, hogy a Mérce csakis az olvasók bajtársi támogatásából működik.

Most figyelmeztetnünk kell titeket, hogy baj van. Szükségünk van a bajtársainkra. Nélkületek nem működik a Mérce.

Azt kérjük, segítsetek első körben összegyűjteni a nagy baj elhárításához szükséges 500 ezer forint rendszeres havi támogatás, és a 3 millió forint egyszeri támogatás összegét. Minden forint számít.

Nem viccből kérjük, és nem szokásból, hanem azért, hogy felelősen tudjunk továbbra is gazdálkodni anélkül, hogy rosszabb, kevesebb, gyengébb lenne a Mérce. Hogy ne csupán működjünk, hanem akár fejődni is tudjunk.

U.i.: A Mérce kampányával egy időben indult a Szabad Pécs pénzkérése is. A két szerkesztőség megbeszélte, hogy linkeléssel támogatja egymást. Ha tehetitek támogassátok a Szabad Pécset is!

Bajban van a Mérce!

A Mérce kizárólag az olvasók támogatásából működik. A te támogatásoddal tudunk cikkeket írni, élőben közvetíteni a legfontosabb eseményekről és eljuttatni a híreinket az ország minden szegletébe.

Segítségre van szükségünk ahhoz, hogy jövőre is legalább azt kaphassátok tűlünk, mint idén. Katasztrófa nincs, baj viszont van, kedves olvasók.

További támogatási lehetőségekért kattints ide!