Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hadházy: az EU-s pénzek elsumákolását megkönnyítő törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz

Ez a cikk több mint 5 éves.

A kormány olyan törvénymódosítást vezetne be, amelynek az a lényege, hogy „minden EU-s és hazai támogatást ki akarnak vonni a közbeszerzés alól, hogy a támogatott cégek vagy alapítványok úgy költsék el a pénzt, ahogy akarják, és a nyilvánosság még véletlenül se értesülhessen erről”, írja Hadházy Ákos Facebook oldalán.

A független képviselő szerint a többi, napokban bejelentett törvénymódosítás mellett (ilyen például az ún. szájzár-törvény, amely jelentősen korlátozná az ellenzéki képviselők mozgásterét a Parlamentben, és amelyet főképp Hadházy táblamutogatós akciója ihletett) szinte fel sem tűnt eddig az embereknek a közbeszerzési szabályzatot érintő javaslat, hiszen mindössze egyetlen sora a lényeg: „hatályát veszti a Kbtv. 5. § (3) bekezdése”. 

Az új törvény a már folyamatban lévő ügyekre, vagyis a megítélt, de még fel nem használt támogatásokra is alkalmazható. A hivatalos indoklás az adminisztrációs folyamatok könnyítésére hivatkozik, de Hadházy szerint egyszerűen csak arról van szó, hogy a közbeszerzéseknek nyilvánosnak kell lenniük, így eddig a Közbeszerzési Értesítő átvizsgálásával rá lehetett bukkanni a korrupcióra,

„…fel lehetett tárni a tolvaj hálózatokat. Ez okkal zavarta a kormány korrupt vezetőit és tolvaj barátaikat, tehát a jövőben ezt jóval nehezebbé teszik”.

A javaslat előterjesztője egyébként Semjén Zsolt.

A törvényjavaslatban emellett még olyanok szerepelnek, hogy a hazai forrásból finanszírozott támogatások esetében az ellenőrzést nem a Miniszterelnökség végzi majd el, elegendő, ha a Közbeszerzési Hatóság ránéz a folyamatra. Külön kategóriát kapnak majd a kormányzati informatikai beszerzések, amelyek átnézésére a kormány egy külön szervet fog kijelölni.

„Emlékezzünk ezzel kapcsolatban, hogy a NER fontos emberei legújabban az állami informatikai szolgáltatások magánosításába kezdtek, nyilván fontos nekik, hogy ne zavarják őket mindenféle fölösleges ellenőrzésekkel!”

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás