Mikor 2019. nyarán a CEU utolsó budapesti diplomaosztóján Rajk Judit Bartók Béla Elindultam szép hazámból című dalát elénekelte, az egyetem magyar tanárai és diákjai tudták, a dal nekik szól. Kicsordultak a könnyek, köztük az enyém is, hiszen 1991-ben a CEU negyedik alkalmazottja voltam, így az intézmény budapesti történetének elmúlt 28 éve az aktív életem nagyobbik része. Akik itt ma Szilágyi József emléktáblájánál emlékszünk a Rajk családra és hozzájárulásukra a magyar történelemhez, tudjuk, hogy valami véglegesen megváltozott a CEU emigrációba kényszerítésével.
A székelyudvarhelyi népes Rajk család férfi tagjai szükségszerűen sodródtak a harmincas években a radikalizmus felé, szembe szállva a Horthy-rendszer poros és nagy társadalmi egyenlőtlenségektől terhelt világával. Az egyik fiútestvér nyilas lett, a másik a kommunista mozgalomban találta meg azt, amiért élni és halni is érdemes volt. A spanyol polgárháború hőse, Rajk László sebesüléssel hazatér Magyarországra és bekapcsolódik az illegális kommunista mozgalomba. Itt a szokásoknak és a konspirációs szabályoknak megfelelően kiosztanak neki egy elvtársnőt, hogy biztosítsa számára az ideális munkafeltételeket. Ez a nő volt Földi Júlia, aki maga is baloldali kommunista családból származott, aki megtapasztalta: az ő családjukban természetes, hogy a jó emberek néha börtönben ülnek, hiszen apjának, a vörös katonának is ott állt mindig az ágya mellett az összecsomagolt pakk, ha jön érte Horthy rendőrsége.
Földi Júlia is korán bekapcsolódott abba a mozgalomba, mely a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetését ígérte. A két kommunista sorsa összeforrott: nem csak azért, mert mikor kettőjüket letartóztatták, együtt kerültek Sopronkőhidára és kényszermenetből együtt szöktek meg gyalog hazatérve.
Hazatértükkor Magyarország teljesen megváltozott, mert az újrakezdés lázában égett. Rajk László belügyminiszter lett, aki kérlelhetetlenül számolta fel a szerinte ellenséges szervezeteket – így tűnt el a több mint százéves magyar nőegyesületek színes világa –, valamint a politikai pártokat és tagjaikat. Az új politikai rendszer, melyben mind a ketten szívvel-lélekkel hittek, azonban a szovjet mintát követte.
Ismerték-e, tudták-e mi várható?
A legendák szerint Lukács György azt mondta, azért nem mondták el az otthoniaknak, mi volt a Szovjetunióban, mert senki se hitt volna nekik. Miközben a nagypolitikában Rajk László körül fogy a levegő, Rajk Júlia a nőmozgalmat szervezi, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége tisztségviselőjeként a vidéket járja, agitál és beszédet mond, és nem veszi észre, hogy munkatársnői mélyen és őszintén utálják, és kapva kapnak majd az alkalmon, hogy ellene valljanak – akár még a rehabilitációs tárgyaláson is.
A pár először és utoljára a Krímben nyaral együtt 1948-ban. A róluk készült képen érződik a tétovaság, és hogy sután nem tudnak mit kezdeni civil magukkal a kamera előtt, mint nyaraló pár.
Mikor ifj. Rajk László megszületik, a házaspárnak öt hónapja van a kispolgári családi életre, melyet a rendőrségi razziák után megmaradt kevés családi fotóból az egyik meg is örökít. A fotó kedvéért Júlia még szalagot is tesz a hajába, ahogy fogja a csecsemőt a pólyában, rámosolyog, és a mögötte álló büszke apa is a pólyásra nevet. Öt hónappal később zajlik már a Rajk-per, melyet egyenesben közvetített a rádió, s ezzel beleégett az agyába annak, aki hallotta. A hihetetlennél hihetetlenebb történetek, a rádióban Rajk ismerősen csengő hangján elhangzott beismerések akkor sokaknak ’az igazságnak’ tűntek. A vallomáskor Rajk által bemondott hamis születési évszáma jelezte, hogy valahol azért megbicsaklott ez a halálos történet. Tudta, szerepet kell játszania, de csak ezt az egy elemét írhatta meg ennek a darabnak: a hamis születési dátumát.
Rajk Júlia ezalatt Györk Istvánné néven a börtönben ül és nem tudja, mi van a fiával, akit Pikler Emmi intézetében nevelnek. A börtönben a legvegyesebb társasággal tölti az öt évet: Szálasi özvegyétől apácákon át szocdemekig váltakoztak a cellatársai. Mikor kiszabadul, és a fia rá mint az anyukája nővérére néz, tudja, hogy egy vezérlőelve lesz az életben: férje gyilkosaival semmilyen alku nem lehetséges.
Nehéz és reménytelennek tűnő politikai pozíciót választott, de történelmileg az egyetlen helyeset.
Ennek köszönhető, hogy nevét ügyesen használva küzdött a Sztálin halála utáni rehabilitációért, illetve az újratemetésért. Rajk Júlia két módon is hozzájárult az 1956-os forradalom nyelvének kialakításához. Az első a Petőfi-kör partizánvitája volt, ahol beszédében személyes példájával és egyszerű, könnyen érthető szókincsével nyelvet adott azoknak, akik a Rákosi-rendszert a baloldali lehetőség elvesztegetésével vádolták és vádolhatták. A második az újratemetés előkészítése során elfoglalt mindenféle kompromisszumot kizáró álláspontja, mely hosszú idő után az első nyilvános, tömeges politikai esemény megrendezéséhez vezetett. A forradalom főpróbájához.
Az 1956-os forradalmat ünnepeljük ma és itt. Rajk Júlia Kelet-Berlinből jött azonnal haza a forradalom hírére, és vett részt a Parlamentben a megbeszéléseken. A szovjet megszálláskor a jugoszláv követségre menekült már kiskamasz fiával. Innen rabolták el őket a szovjetek a Nagy Imre-csoport többi tagjával együtt, és hurcolták Romániába. Itt is rögtön szervezni kezdi az iskolát a gyerekeknek, mert a tétlenséget nem tűrte. Hazatérte után éppen olyan kérlelhetetlenül utasítja el a kompromisszumot a Kádár-rendszerrel, mint amilyen kérlelhetetlenül védi azokat, akik a rezsimmel szembe szálltak. Cukrászdába viszi a bebörtönzöttek gyerekeit, védi a formálódó demokratikus ellenzék tagjait jelenlétével és nemzetközi kapcsolatrendszerével.
Fia közben építésznek tanul, teret tervez ott, ahol valós cselekvésre nincsen tér. Nem gondolkodik az ország elhagyásán, itt akarja alakítani a teret, a saját terét. Szamizdatot csempész, majd nyomtat, kiállításokon állítja ki munkáit, a Szabad Demokraták Szövetsége alapítója, egy rövid időre parlamenti képviselője. És amikor 2010 után megint elfogyott a tér a térbeli, a valódi építkezés elől, akkor színházi és film-díszleteket tervezett világsikert aratva. Mert térnek lennie kell, még ha csak a filmvásznon vagy egy színházi előadásban is. Ez a tér az, ami hirtelen megnyílt 1956. október 23-án, és amit a szovjet tankok és a hidegháború erőpolitikája bezárt.
Mikor idén júniusban Rajk Judit elénekelte az Elindultam szép hazámbólt a CEU diplomaosztóján, ismét bezárult egy tér, és egy minőségileg új helyzetben megint állampolgárok egy csoportja persona non grata lett hazájában és politikai emigráns. Ez annál is fájdalmasabb, mert amit a Rajk-család történetéből megtanulhatunk azt, hogy a nemzetköziség, szolidaritás és szabadság melletti kitartás szükségszerűen összekapcsolódik a hazafisággal. Október 23-a hazafias ünnep. És ahogy először fájóan hiányzik Rajk László a snagovi gyerekek közül a mai megemlékezésről, úgy kell szembenéznünk azzal, hogy ezt az általa képviselt hagyományt éppen úgy lehet csak tovább vinni, ahogy ők tették: az élet-halál kérdésekkel való szembenézés komolyságával, kompromisszum nélkül és elkötelezetten. Gyakran könnyekkel. Másképpen nem lehet. Minél hamarabb jövünk erre rá, annál hamarabb kezdődik el a változás.
(Elhangzott a Nagy Imre Társaság koszorúzásánál a Kossuth téren 2019. október 23-án.)
