Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gyanús esetek miatt új választások kiírását követeli Csepelen az ellenzék

Ez a cikk több mint 4 éves.

Új választások kiírását sürgeti Csepelen az ellenzéki összefogás, jelentette be ma, azaz pénteken a kerületben Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP csepeli elnöke, Élő Norbert, a DK elnökségi tagja, korábbi XII. kerületi polgármesterjelölt, Hartaházi Miklós, a Jobbik regionális igazgatója, valamint Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum politikusa, a párt korábbi főpolgármester-jelölt jelöltje.

Az ellenzék minden választókerületben, azokban is új választás kiírását szeretné elérni, melyekben az ellenzék nyert.

Bangóné elmondta, a legfontosabb oka az új választás követelésének, hogy sajtóhírek szerint egy szeretetotthonban szabálytalanul szavaztatták az ott élőket, a második ok, hogy elmondása alapján messze magasan Csepelen volt a legtöbb az érvénytelen szavazat, 1620 szavazat az egyéni körzetekben, ami a budapesti átlag duplája.

Emellett volt olyan szavazókör, ahol halott szerepelt a választói névjegyzékben, emellett volt ahol úgy biztosítottak mozgóurnát, hogy az érintett nem kérte, ami véleménye szerint „nagyon komoly bűncselekményre” ad lehetőséget.

Ezért megóvják a választást, mivel szeretnék elérni, hogy tisztességes választások történjenek az egész országban, így Csepelen is.

Barabás Richárd, a Párbeszéd politikusa elmondta, a választások során az ellenzék szavaztattákvisszavette Budapestet. Azt is maximálisan tiszteletben tartják, hogy vannak olyan kerületek, ahol nem az ellenzék nyert, ugyanakkor ami Csepelen történt, egyértelműen gyanúra ad okot, a furcsa esetek és a nagyszámú érvénytelen szavazat alapján Borbély Lénárdnak ki kellene állnia a választók elé és tisztáznia a kérdéseket.

Kerpel-Fronius elmondta, sok olyan eset van, mely nincs kellőképp kivizsgálva, emellett országos szinten is kiemelkedő az érvénytelen szavazatok száma, emellett több választókörzetben nagyobb ezek száma, mint az első és második helyezett közötti különbség.

Hartaházi kijelentette, a Jobbik mindig is kiállt a választások tisztasága mellett, és a csepeli ellenzék tagjaként szintén elfogadhatatlannak tartják az eredményt, és az anomáliákat, melyek szerintük hozzájárultak ehhez. Emellett biztosak abban, hogy egy új választás esetén legyőznék a Fideszt.

Horváth Gyula, a DK csepeli szervezetének elnöke kifejtette, kötelességük támogatni a vétót Csepelen, ugyanis állampolgárként akinek tudomására jutott, hogy a kerületben szabálytalanság történt, jogorvoslatot kell követelnie.

Úgy vélik, a nyugdíjasotthonokban és az érvénytelen szavazatok tekintetében törvénysértés történt.

Mint mondta, csak azt kívánják, hogy törvényes legyen a választás.

Erdősi Éva, az ellenzék polgármesterjelöltje kifejtette, hogy amellett hogy életszerűtlenül magas az érvénytelen szavazatok aránya, ezen érvénytelen szavazatok jelentős részben olyan szavazólapok, melyeket egyáltalán nem töltöttek ki.

Bangóné újságírói kérdésre elmondta, a választási bizottságnak három napja van döntést hoznia arról, kiírnak-e újabb választásokat.

Az önkormányzati választáson a kerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Borbély Lénárd toronymagasan, 52,54 százalékos eredménnyel előzte Erdősi Évát, az összefogás jelöltjét, aki 43,23 százalékkal csaknem tíz százalékponttal kevesebbet kapott, mint a kormánypárti jelölt. Rajtuk kívül Pákozdi József indult egy helyi civil szervezet jelöltjeként, valamint Wolf József a Munkáspárt színeiben, három és fél körüli, valamint egy százalék alatti eredményekkel.

Az első két helyen végzett jelölt között 2.639 szavazatnyi különbség volt, és az összesen leadott 29.000 szavazatból 640 volt érvénytelen, tehát a fideszes győzelem elég egyértelműnek tűnik.

Szoros eredmény volt ugyanakkor az első választókerületben, ahol a fideszes jelölt 18 szavazat és 134 érvénytelen szavazat mellett verte az ellenzéki jelöltet, valamint a hetedik EVK-ban, ahol mindössze két szavazat a különbség az ellenzéki jelölt javára.

Frissítés (14:30) – Reagált az ellenzék bejelentésére Németh Szilárd

Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Csepel fideszes választókerületi elnöke azt írja:

„Bangóné, a hivatásos patkányozó nem bírja elviselni a csepeli választók döntését, Borbély Lénárd és a Fidesz győzelmét. Most a baloldali többségű Fővárosi Választási Bizottságot akarja felhasználni a csepeli választási eredmény meghamisítására. Ez a demokrácia teljes lábbal tiprása.

Mindenfélét összehazudozik, alaptalanul vádaskodik, a tőle megszokott módon üvöltözik. Úgy viselkedik, mint aki a hatalomvágytól vezérelve megőrült. Üldözési mániában szenved. A Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat épülete előtt a választás megismétléséért gyűjt aláírást. A tértől csak pár lépés az ideggyógyászati rendelés. Javaslom, sürgősen forduljon orvoshoz!”

Címlapkép: Bangóné Borbély Ildikó / Facebook