Az alábbi szöveg A Város Mindenkié 9. lakásmenetén hangzott el.

Mikor mondhatjuk, hogy mindent megpróbáltunk? Lehet, hogy soha. Kovács Vera vagyok, szociális szakember, az Utcáról Lakásba! Egyesület munkatársa.

Idén tizedik éve dolgozom a lakhatás területén. Közben a rendszerváltás óta nincsen egy, az országos lakáspolitikáért felelős döntéshozói pozíció. Amikor lakhatási problémákról beszélnék, vagy amikor változást szeretnék elérni a szakmámban, kihez forduljak?

Amióta a pályán vagyok, szélmalomharcot vívunk a munkatársaimmal. A leggyakoribb válasz, amit a segítségkérőknek, akik hozzánk fordulnak, adni tudunk, az az, hogy nem tudunk segíteni, vagy csak kivételesen, szívességek, kivételek, rendkívüli erőfeszítések által. Meddig lehet ezt csinálni?

Pedig ennek nem lenne muszáj így lennie. Ezért ragadunk meg minden eszközt arra, hogy felhívjuk a figyelmet: a lakhatási válság nem oldja meg magát – emberek oldhatják meg. Ti, és a politikai döntéshozók, az önkormányzatokban, a parlamentben, és európai szinten is.

Mert politikai és gazdasági döntések kellenek a felszámolásához. Itt, a tízéves Város Mindenkié kilencedik lakásmenetén is kérdezhetjük: miért is kell kilencedszer utcára jönnünk azért, hogy a döntéshozók megértsék: a lakás nem csak egy olyan vagyontárgy, mint a többi! Emberek élete múlik rajta, sorsa áll vagy bukik azon, hogy van-e hol lakniuk?

Az, hogy lakhatási válság van, már elcsépelt mondás, senki sem kapja fel erre a fejét. De mégis, mi kellene hozzá, hogy ez megváltozzon? Döntések kellenek. És nem elég az az egyéni döntés, hogy nem viselhetjük el tovább, hogy egy olyan társadalomban éljünk, ahol nincs hivatalos visszaút azoknak, akik bajba jutnak, hogy az kivétel, ha valakinek sikerül megoldania a problémáit, de a társadalmi intézményeinknek ebben alig lehet szerepe – mert hiányoznak azok az megoldások, amik a lakhatás biztonságát jelenthetnék.

Nemcsak ötvenezer magyarnak nincsen hol laknia, de minden ötödik honfitársunknak gondot okoz a lakhatási költségeinek kifizetése. Minden tizedik ember nehezen fűti be a lakását télen. Így kellene élnünk Európa közepén? Nem hiszem.

Idén a lakásmenet és a Város Mindenkié négy szervezettel, az Utcáról Lakásba! Egyesülettel, a Habitat For Humanity Magyarországgal, és az Amnesty International Magyarországgal együtt csatlakozott egy európai polgári kezdeményezéshez is.

Ennek sikeréhez össze kell gyűjtsünk egymillió aláírást Európa-szerte, ebből tizenhatezret itt, Magyarországon, ahhoz, hogy az Európai Bizottság kidolgozzon, és az Európai Parlament törvényi és pénzügyi kereteket fogadjon el azért, hogy Európában minden ember számára lehetővé váljon a megfizethető lakhatás.

Az aláírásgyűjtés célja, hogy a szociális és megfizethető lakásokat érintő állami beruházások is könnyebben valósulhassanak meg, és könnyebben jussanak EU-finanszírozáshoz a szociális és fenntartható lakásépítéssel foglalkozó ingatlanfejlesztők is. Célja még a rövidtávú lakáskiadások szabályozásának kidolgozása, és egységes európai statisztika összeállítása a lakhatási kérdésekben.

Az aláírásgyűjtés a www.lakhatastmindenkinek.hu oldalon fut. Ott bővebben is lehet olvasni a követelésekről, de ma, itt, a kilencedik lakásmeneten is mindenki megismerheti, és aláírhatja a petíciót a csatlakozó szervezetek aktivistáinál a papír aláírásgyűjtő íveken is.

De nem csak az EU lehet az egyetlen reményünk, nem is szabad, hogy az legyen: pont egy hét múlva önkormányzati választások lesznek. Helyi döntéshozókat választunk – és a lakhatás kérdése a törvényi szinten olyan kevéssé szabályozott, hogy a települési önkormányzatokon múlik, hogy bárki, aki bajba jut, számíthat-e segítségre.

Jobb volna, ha ez sem így lenne, de ez a valóság, amiben élünk. Senki sem tudja elolvasni helyettetek az ország 3200 településén a jelöltetek programját: vajon fontos-e neki, hogy legyen hol laknotok? Akar-e ezért tenni valamit? Még van egy hetetek. Olvassátok el a jelöltjeitek programját, és szavazzatok arra, aki tud válaszolni a kérdéseitekre.

És ne hagyjátok becsapni magatokat: a lakhatási válságot lehetséges megoldani. Nem egy perc alatt, és nem egyéni erőfeszítések árán oldódhat meg. De országos szinten lehetséges. A költségvetési kiadások szintjén is. A jogalkotás szintjén is. És a gyakorlatban is – de ti is kelletek hozzá.