Lovasi Andrásnak a Három Királyfi Három Királylány Mozgalomtól kapott díjával nem az a probléma, hogy Lovasi átvette. Az igazi probléma az, hogy a baloldali-liberális oldal ma semmit se kínál a bizonytalankodóknak.
Bár a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom alapvetően nem egy CÖF-típusú, hanem egy inkább fideszes, a kormány által támogatott, és a Fidesz agendájában tevékenykedő civil szervezet, de az általuk Lovasi Andrásnak adott díjnál mégse lehet eltekinteni az egyéb politikai kontextustól.
Lovasi András és a Kiscsillag ugyanis fellépett idén nyáron a tusványosi fesztiválon, ami lényegében ugyanaz a rendezvény, ahol Orbán Viktor évente elmondja a frankót. Lovasiék fellépéséből óriási sajtópolémia lett. A fellépés kapcsán Lovasi a 444-nek egy nehezen beazonosítható jelentésű, de a kormánypropaganda által használt „szélsőliberális” kifejezéssel tett egyenlőség jelet a két oldal között:
„Szívből gyűlölöm a pártpolitika kicsinyességét, és a szélsőliberális hörgést, ami ugyanannyira meg akarja mondani nekem, hogyan viselkedjek, mint ahogy a szélsőjobbosok meg akarják. Ezek számomra ugyanannyira idegesítőek.”
Ebből a kijelentésből és a részvételből együttesen lett aztán vita, hiszen több fontos kérdés került így napirendre: a rendszer legitimációjának kérdése, a művészek szerepe a NER-ben és a kormánypárti beszédmód átvételének a kérdése. Majd most egy jobboldali alapítvány kitünteti a Fidesz által eddig azért nagy dicséretekkel nem elhalmozott, inkább liberálisnak besorolt Lovasi Andrást.
Természetesen azt gondolom, hogy bármilyen közéleti szerepet vállaló, közéleti kérdésben megszólaló embert nem csak lehet, hanem kell is kritikával illetni. Lovasi szélsőliberálisozása pedig nem magában álló eset volt, hanem egy gyakori álcentrista megszólalás prototípusa, úgyhogy ez a kijelentés abszolút megért egy kritikát.
Viszont ami utána következett, hogy egy tucat cikkben lett Lovasi falhoz állítva, és gyakorlatilag egy szem nyilatkozat és egy fellépés kapcsán Lovasin lett levezetve a rendszerlegitimáció teljes kérdésköre, és ő lett az, akihez méricskéltük az elvhűség kérdését majd két héten át az ellenzéki sajtóban, az abszolút túltolás volt. Nem azért, mert ezek nem lennének egyébként fontos kérdések, hanem azért, mert ez a kérdéskör nem egy emberről, és nem Lovasi Andrásról szól.
Persze még erről se írnék cikket, ha nem lenne itt ez a kitüntetés, amely elég jól mutat rá arra a veszélyre, hogyan tud kirekesztő lenni a vonalasan értett rendszerlegitimáció. Akárcsak arra, hogy valójában nem kirekesztőnek kéne lennie, hanem olyan diskurzusnak, amely segíti az összetartozás érzést. Hiszen csak így tud hasznos lenni.
Jelen esetben, bár nem látok bele Lovasi András fejébe, de könnyedén el tudom képzelni, hogy ez a kitüntetés, azaz a „bezzeg jobbról elismernek, míg balról csak a híg szart kapom” érzése simán lehetséges, hogy pont megerősíti abban a véleményében, hogy egyenlőségjelet lehet tenni a „szélsőliberálisok” és a Fidesz rossz emberei közé.
Szerintem ez nincs így, és nincsenek szélsőliberálisok, vagy ha vannak is, semmilyen hatalommal nem rendelkeznek. De az biztos, hogy ez a kitüntetés pont olyan gesztus, amivel embereket meg lehet győzni arról, gyere kicsit felénk, mi nem is utálunk annyira.
A pellengérre állító ellenzéki politikával szemben, amely folyamatosan egy nem definiált, össze-vissza húzódó határ mentén próbál morálisan megbélyegezni embereket, az a probléma, hogy nem szövetségeseket keres, és így nem épít semmilyen közösséget, hanem éppenséggel leépít lehetőségeket.
Az értelme persze így is adott, hogy próbáljon valamilyen határvonalat húzni helyes és helytelen között, mi és ők között. Csakhogy ezzel az a probléma, hogy nincs olyan, hogy ellenzék, hogy mi, és pont ezért határvonal sem létezhet. Így pedig ezek a pellengérre állítások sehova sem vezetnek, vagy pont rontanak a helyzeten.
Ugyanis az ilyen morális határvonalak meghúzása akkor tud igazán hasznos lenni, ha társul hozzá valódi elismerés és valódi büntetés: érdek és közösség. Ezt pedig az ellenzék nem képes megtenni, hiszen saját értékek vagy közösség híján, nem képes kijelölni még a határvonalakat sem. Mi az, amiben együtt kell működni a kormánnyal, vagy miben lehet együttműködni. Nincs valódi közösség, amely elismerést adna, vagy büntetne, csak individualista akciók.
Ezzel szemben viszont a Fidesz tud elismerni és büntetni, így a morális határvonalak meghúzása nekik kedvez, hiszen még azokat is el tudja ismerni, akik ezen kívül esnek, akiket az ellenzéki közeg egy része kiközösít vagy megtámad a vélt rossz morális döntése miatt. Ahogy meg tudja büntetni azokat, akik viszont tartják magukat ehhez a vélt morális határhoz.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szabad kritizálni, és fel kell adni minden morális szempontot, mert úgyis a Fidesz nyer. Hanem azt, hogy az ellenzéki politizálás alapfeltétele az ellenzéki, vagy akár egy, az ellenzéken belüli közösség létrehozása, amely képes nem csak kijelölni morális határvonalakat, hanem azok mentén elismerni vagy megfeddni, vagy akármilyen viszonyrendszerbe bevonni azokat, akikre hatást akar gyakorolni.