Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kiakadt a Fidesz, hogy feliratot fújtak az irodájuk elé, miközben éjjel az ellenzék plakátjait is megrongálták

Ez a cikk több mint 4 éves.

A józsefvárosi Fidesz Facebook-bejegyzésben háborgott azon, hogy az irodájuk előtti járdára „az ellenzéki jelölt aktivistái” üzeneteket fújtak fel. A bejegyzéshez fotókat is csatolt a kormánypárt helyi szervezete, amin látszódik, hogy „gyávák vagytok”, „a 8ker nem Moszkva” feliratokat fújtak az aszfaltra – mint később kiderült – a Momentum képviselőjelöltjei. Arról már nem ejtettek szót, hogy ugyanaznap éjjel az ellenzék plakátjait is megrongálták szerte a kerületben.

A józsefvárosi Fidesz szerint amióta Pikó András ellenzéki polgármesterjelölt „betette a lábát Józsefvárosba, folyamatosan valótlanságokat terjeszt és szítja az indulatokat.”

A nap folyamán még két Facebook-bejegyzést szentelt a szervezet az ellenzéki rongálásokra, az egyikben Sára Botond egyes plakátjaira felvésett O1G és „náci vagyok” feliratokat sérelmezték („Az ellenzéki alkalmi szivárványszövetség polgármesterjelöltje, mai élő bejelentkezésében elmondta, hogy egy plakátot sem fognak megrongálni a kampányban, „erre a személye a garancia”. Nem mond igazat. Semmi új csak a szokásos” – írták a posztban), a másikban pedig Camara-Bereczki Ferenc MSZP-s politikus szerdai videóját, amiben a fideszes plakátokra Fidesz-matricákat ragasztott, hogy láthatóbb legyen a jelöltek párthovatartozása.

Utóbbihoz azt a szöveget posztolta a józsefvárosi Fidesz, hogy „Pikó Andás és csapata azt ígérték, hogy békén hagyják a plakátjainkat! Hazudtak, mint mindig!” Camara-Bereczki videóját egyébként nem megosztották, hanem a jelek szerint a képernyőről felvették, talán azért, hogy ne váljon egyértelművé, hogy az még az előtt készült, hogy Pikó bármit is ígért volna a plakátokkal kapcsolatban.

Mindeközben az ellenzék plakátjait is megrongálták péntek éjjel, tudósítónk szerint a Baross utca egy hosszú szakaszán Pikó András összes plakátja le van tépve, vagy az arcára van festve egy nagy fekete iksz.

A Fidesz-iroda előtti járdára festett üzeneteket a Momentum két képviselőjelöltje, Szarvas Koppány Bendegúz és Hermann György fújták fel a pénteki, Pikó András és csapata melletti szolidaritási tüntetést követően, állításuk szerint azért, hogy megmutassák, hogy „Józsefváros nem Moszkva”, és hogy a Fidesz érezze, hogy „nemsokára vége az uralmuknak”. A festésről készült videó posztjában azt is állítják, hogy lemosható festéket használtak.