A klímaváltozásokkal kapcsolatos kiadásoknak, beruházásoknak globálisan mindössze az ötödét fordítják az alkalmazkodást előremozdító fejlesztésekre, a maradék a kibocsátás csökkentését szolgálja, holott a változások már érezhetőek, írja a Climate Home News az OECD kutatása alapján.
Ez azért problémás, mert az alkalmazkodás nehézsége főképp a szegényebb régiókban élő, eleve rossz helyzetben lévő csoportokat érinti.
Miközben a fejlett centrumországok által finanszírozott beruházások folyományaként hatalmas összegeket költenek a kibocsátás csökkentésére, azon országokban, melyek a legszegényebbek, és legkitettebbek a változásoknak, nem állnak rendelkezésre források, hogy a lakosság alkalmazkodjon a megváltozott helyzethez.
A perifériaországok ugyanakkor már hosszú ideje lobbiznak azért, hogy a támogatások céljainak aránya fele-fele legyen, vagyis a kibocsátás csökkentését és az alkalmazkodást azonos arányban finanszírozzák, tekintve hogy ezeken a helyeken utóbbi segítene valójában a lakosságon – ahogy az ENSZ Zöld Klíma Alapja is ezt szorgalmazza.
Saleemul Huq, a bangladesi központú Nemzetközi Klímaváltozás és Fejlődés Központ vezetőjének véleménye szerint a tény, hogy mindössze a klímaberuházások 19 százalékát szánják az alkalmazkodás segítésére,
„a nemzetközi közösség óriási hibája”.
Hozzátette,
„Még ennél is elszomorítóbb a tény, hogy az alkalmazkodásra szánt szerény támogatásnak mindössze kevesebb, mint húsz százaléka kerül a legsérülékenyebb országok legsérülékenyebb közösségeihez”.
Az aránytalanság régóta fennáll, és az OECD kutatása épp néhány nappal azután látott napvilágot, hogy a Globális Alkalmazkodási Bizottság figyelmeztetett, a felkészülés közel sincs a szükséges ütemhez és mértékhez.
Aminek következményeként a mezőgazdasági terményhozamok közel harmadukkal eshetnek vissza 2050-re, vagyis napjainktól szűk harminc évnyire.
Ez pedig természetesen az eleve szegényebb országokban, eleve rosszabb lehetőségekkel rendelkező népeken fog lecsapódni, olyan helyeken, melyek eleve szárazsággal, vagy épp a tengerek emelkedő szintjével küzdenek.
Miközben pedig növekszik a centrumországokból a perifériára juttatott, klímavédelmet és klímaalkalmazkodást célzó támogatások mértéke, a CHN által megszólaltatott szakértők szerint azok mértéke még mindig messze alulmúlja a szükséges szintjét, valamint gyakran előfordul hogy a projektek valójában nem azt a célt szolgálják, amire elkönyvelik őket.
Ami egyrészt felveti annak problémáját, hogy a támogatásban részesített országoknak, társadalmaknak valójában nem arra van szükségük, amire a támogatásokat felcímkézték, hanem valami egészen másra.
Ahogy az is egyértelmű, hogy a perifériaországok és népeik nem lennének olyan szörnyű helyzetben mint jelenleg, amennyiben a globális kapitalista világrendszer működése folytán nem áramolna rengeteg tőke ezekből az eleve szegény országokból a gazdag centrumba.
