Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Görögország gyorsan visszafizetné a kölcsönt az IMF-nek, hogy újabbat vehessen fel

Ez a cikk több mint 4 éves.

Görögország pénzügyminisztere hivatalos kérelemmel fordul jövő héten eurozónabeli kollégái felé, hogy országa korábban visszafizethessen egy államkölcsönt a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), erről Kiriákosz Micotákisz görög kormányfő tájékoztatta a sajtó képviselőit vasárnap.

„Célunk, hogy Görögország minél hamarabb visszanyerje befektetési besorolását, s így képes legyen kölcsön felvenni még kedvezőbb feltételekkel.”

Micotákisz annak az Új Demokrácia pártnak a vezetője, amely idén júliusban magabiztosan nyerte a választásokat, miután az Alexisz Ciprász vezette baloldali Sziriza-kormány vereséget szenvedett.

Az addig kormányzó Sziriza 2015-ben szervezett országos népszavazást az eurózóna vezetői által kimért megszorítások ellen, majd miután a szavazók közel kétharmada támogatta a referendumot, Ciprász mégis megállapodott egy újabb megszorító csomagról.

A Sziriza támogatottsága innentől kezdve csökkent, egészen az idén nyári bukásig.

Kiriákosz Micotákisz, az új jobboldali kormány vezetője ugyan megígérte, hogy megszünteti pártján belül a nepotizmust (közeli ismerősök, rokonok kinevezését magas állami pozíciókba), neki magának  apja korábban miniszterelnök volt, testvére korábban, unokaöccse pedig jelenleg Athén polgármestere. Micotákisz feleségének üzlettársa, a korábbi Új Demokráciás kormányfő, Antonisz Szamarász közeli munkatársa a globális offshore-hálózatokat leleplező Panama-iratok egyik központi szereplője.

A görög miniszterelnök egyik első intézkedése volt, hogy a Ciprász-korszakban bevezetett szabályozásokat, amelyeket a tőke országból való kimenekítése ellen hozott az akkori baloldali kormány, megszüntette. A drasztikus lépésre 2015-ben azért került sor, mert a befektetők egyre több működő tőkét vontak ki az országból, miután a nemzetközi gazdasági segélyeket olyan feltételekhez kötötték a kölcsönt kibocsátók, amelyeket akkor Görögország nem akart vállalni.

(Reuters, The Guardian)