Az Extinction Rebellion (XR) egy nemzetközi mozgalom, amely alig egy év alatt, futótűzként terjedve szerveződött meg. A mára több, mint 50 országban működő mozgalom a döntéshozókat és a felelősöket polgári engedetlenségi akciókkal igyekszik rábírni arra, hogy vegyék komolyan a klímaváltozást, és azonnal cselekedjenek a bolyó megmentése érdekében. Bors Hulesch, a mozgalom aktivistájának írása.

Bristol, 2019.07.15., klímatüntetés

Üldögélünk a barikádon, egy utazó cigány asszony meg én, és beszélgetünk. Én csak vendégségbe érkeztem ide, ugyanis az én feladatom a szórólaposztás. A néni viszont barikádőrzésre van beosztva. Egész éjjel itt fog ülni ébren, mert ha a barikádot egy percre is magára hagyjuk, vagy akár elalszunk rajta, akkor törvény szerint elbontható.

A brit szigeteken a szekeres cigányság (travellers) egy kihalásra ítélt népcsoport. Egyre kevesebb helyen engedik megállni őket, egyre inkább csak előre meghatározott helyeken tűrik el a táborozást. Pedig a lóval húzott ekhós szekér minden brit életmód közül a leginkább környezetbarát; ökológiai lábnyoma szinte elenyésző egy tetszőleges európai családéval szemben. Benzinhasználat nincs, villany nincs, még folyó víz sincs. A gazdasági termelékenység (és ezzel együtt a széndioxid-kibocsátás) minimális. Pénz nincs, így például környezetszennyező nyaralás sincs, hivalkodó fogyasztás sincs. Nokia 3110, meg £200 a párnába varrva. Ennyi és nem több, a gyerekek mégis egészségben felnevelkedtek, és a néni szemlátomást nem boldogtalanabb, mint bármely középosztálybeli embertársam.

Ha semmi másért, már ezért érdemes volt eljönnöm ide, a bristoli klímatüntetésre. Megmutatta számomra, hogy mi lehetséges, és tükröt tartott a saját családom életmódjának. Ebben a perspektívában a napelem, az elektromos autó, a gazdaságos ház, meg a pénzzel megváltott CO2 kibocsátás hirtelen kevésbé tűnik etikusnak, és saját kényelmes kis klíma-aktivizmusommal is kénytelen vagyok leszállni a magas lóról. Alázat.

Aztán egy szervezővel beszélgetek. Megosztom vele a fenti gondolatmenetet. Azonnal kijavít. Ha mindenki kivárná, hogy tökéletesen etikus, klímasemleges, feddhetetlen életmódot folytasson, mielőtt aktivizmusra adná a fejét, akkor senki sem lehetne aktivista.

A mozgalom

Az Extinction Rebellion (Lázadás a Kihalás Ellen) mozgalom egyik alapvető elve éppen az, hogy nem az egyént hibáztatjuk. Célunk az államszintű változtatás, valamint nemzetközi beavatkozások kikényszerítése.

Szükségesek az egyéni vállalások, azonban az elmúlt 30-40 év megmutatta, hogy messze nem elégségesek. Egyrészt mivel az egyéni vállalások nem voltak elég mélyrehatók, illetve nem elegen tették meg őket, de másrészt, és ez a lényeg, mivel mindannyian a rendszer rabjai vagyunk.

Vegyük például a műanyagot. Akik részt vettek a műanyagmentes júliusban, azok megtapasztalhatták, hogy a nyugati világban ez gyakorlatilag lehetetlen, és a megközelíteni is csak elképesztő egyéni erőforrások (idő, pénz) árán lehetséges. Igaz ez annak ellenére, hogy pontosan tudjuk, a gyártás, illetve csomagolás során a műanyagok kb. 90%-át pótolhatnánk természetesen lebomló anyagokkal. Szóval próbálkozhatok én egyéni szinten leépíteni a műanyaghasználatomat, ha a gyárak ontják az olcsó műanyagot.

Rendszerszintű változtatások: törvények, adók, tilalmak és ösztönzők nélkül az egyén tehetetlenül nézi, ahogy szűkebb és tágabb lakókörnyezete lassított felvételben tönkremegy.

Ennek a felismerésnek a terméke az Extinction Rebellion (XR). Egy nemzetközi mozgalom, amely alig egy év alatt, futótűzként terjedve szerveződött meg, több mint 50 országban, több mint 250 helyi csoportban jelentkezett. A semmiből jött? Nem.

Embermilliók érzik évek, évtizedek óta a kétségbeesett frusztrációt, és keresik a lehetőségét, hogy konstruktív formát ölthessen az elkeseredésük.

Most végre itt van a forma. Nagy ereje van az utolsó pillanatnak és az utolsó hajónak. Ez az évtized az utolsó pillanat, az XR pedig az utolsó hajó.

Amióta az XR-hez csatlakoztam, végre cselekvőképesnek érzem magam. Felszabadító, katartikus élmény ez, amit minden klímaváltozás felett szorongó embernek csak ajánlani tudok. Igen, igen. Ez egy szekta. Tessék, kimondtam. De miféle szekta? A tudomány mai állását szem előtt tartó, az emberiséget és az élővilágot keblére ölelő, szekuláris, demokratikus, decentralizált, nyílt, formális hierarchiától mentes, életigenlő szekta. Életkultusz.

Ha valamiben hinni kell, akkor ez így nekem pont megfelel.

Szembenézés, azonnali cselekvés, közvetlen demokrácia

Az XR követelései és alapelvei határozzák meg minden polgári engedetlenségi akciónk célkitűzéseit és módszertanát.

Az XR három követelést fogalmazott meg:

1. Mondjunk igazat. A kormányzat mondja ki, hogy klíma- és ökológiai vészhelyzet van, és más intézményekkel karöltve tájékoztassa a lakosságot a sürgős változások szükségességéről.
2. Cselekedjünk, most. A kormány tegyen azonnali lépéseket a biodiverzitás elvesztésének, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának leállítására, úgy, hogy 2025-re elérjük a nettó nulla kibocsátást.
3. Túl a képviseleten. A kormány hozzon létre állampolgári gyűlést, amely elbírálja a rendelkezésre álló megoldási lehetőségeket a klíma és ökológiai igazságosság kérdéseiben. A gyűlés javaslatai a kormányra nézve legyenek kötelezőek.

Az első követelés nem igényel kifejtést, a második kettő azonban igen.

Kezdjük a 2025 / 0 követeléssel. Aki egy kicsit is jártas a kérdésben, az rögtön a fejéhez kap, hogy de hát ez egy lehetetlen követelés. Kiszámolták például, hogy az Egyesült Királyságban ehhez minden benzin és dízel autót be kellene vonni 6 éven belül, és minden gázbojlert elektromosra kellene cserélni, miközben az áramszolgáltatást teljes egészében függetleníteni kellene a fosszilis energiahordozóktól, kapacitását pedig jelentősen ki kéne bővíteni, hogy a megnövekedett igényt el is tudja látni. Érezhető, hogy ezek irreális elvárások.

Igen ám, csakhogy a Párizsi Egyezményben lefektetett sarokszámok (nevesül hogy nem lépjük túl a 2 Celsius fokos átlagfelmelegedést, sőt, igyekszünk 1.5 fok alatt maradni) eléréséhez éppen ez a vállalás szükséges. A kormány által jelenleg képviselt 2050-es célkitűzés köszönőviszonyban sincs az egyezménnyel.

Ha a katasztrófa elkerülése az ambíciónk, akkor kénytelenek vagyunk radikális változtatásokat eszközölni.

A helyes analógia a háborús mozgósítás, amikor néhány hónap leforgása alatt teljesen átalakítjuk a gazdaságot. Csak most nem tankot meg vadászbombázót, hanem pl. napelemet és szélerőművet kell gyártani, sokat, iziben.

A harmadik követelés, az állampolgári gyűlés, ehhez képest talán gyerekjátéknak tűnhet. Pedig nem az, sőt, talán ez a nagyobb kihívás, ugyanis ez a megszokott politikai folyamat feje tetejére állítását jelenti.

A követelés arra a felismerésre alapszik, hogy a demokrácia jelenlegi formája, és ennek következtében választott vezetőink is, intézményesen alkalmatlanok az olyan, hosszú távon jelentkező kihívások kezelésére, mint a klímakatasztrófa. Ennek három fő oka van. Egyrészt a választási ciklusok 4-5 éves hossza politikai rövidlátáshoz vezet. Másrészt, a politikusok és pártjaik alá vannak vetve a nagyvállalatok, így például olajcégek folyamatos lobbitevékenységének és pénzügyi támogatásának. Harmadrészt, a napi politikát dróton rángatja a közvélemény, melynek következtében a fentiekhez hasonlóan népszerűtlen intézkedések meghozatala és végig vitele szinte lehetetlen.

Az XR ezért követeli, hogy a népesség egy véletlenszerűen kiválasztott, reprezentatív csoportja hozzon döntést a további lépések felől, független tájékoztatás alapján, alapos eszmecsere után.

És ami a legfontosabb, hogy ezeket a döntéseket a kormányhatalom törvényerővel vegye kötelezőnek magára nézve.

Ez a törvénykezési módszer korántsem újdonság, a közelmúltban is találhatunk jó példákat rá. Nem is kell messze menni: Írországban például ezzel a módszerrel döntöttek az abortusztilalom eltörléséről, valamint az azonos neműek házasságáról.

A tapasztalatok szerint az állampolgári gyűlések döntései a nép körében erős legitimációval bírnak, a politikusok által meghozhatatlan döntések esetében pedig talán az egyetlen lehetőséget jelentik a gyors irányváltásra. Elképzelhetjük, hogy a mélyen katolikus Írországban a politikusok milyen nehezen állhattak ki a fenti két modern liberális eszme mellett. És mégis, létezik ma ez a két új törvény, és az írek többsége elégedett velük.

Az XR alapelveit pedig a következőképp foglalhatjuk össze (10 alapelvünket a honlapon elolvashatod részletesen is):

Élhető bolygót akarunk a következő generációkra hagyományozni. A polgári engedetlenségi akciók sikere érdekében mozgósítjuk a népességet.^[1] Tapasztalatainkból tanulva folyamatosan fejlődünk. Mindenkit befogadunk a mozgalomba, és vigyázunk egymásra. A hierarchia lebontására törekszünk. A rendszer hibáiért senkit nem teszünk egyénileg felelőssé. Erőszakmentesek vagyunk. Autonóm, decentralizált szervezet vagyunk: bárki, aki a fenti elveket követi, eljárhat az Extinction Rebellion nevében.

Az XR mindenek felett egy polgári engedetlenségi mozgalom. A fenti célokat, a fenti elvek alapján, passzív ellenállással kívánja megvalósítani. Mint azt Martin Luther King Jr. és Mahatma Gandhi példái megmutatták, a békés zavarkeltés eszközével képesek vagyunk a közvélemény befolyásolására, az uralkodó elitek asztal mellé kényszerítésére, a rendszer megváltoztatására. Végsősoron minden, amit az XR csinál, az engedetlenségi akciókban csúcsosodik ki, mert a történelmi tapasztalatok alapján ez az egyetlen módszer működik. Minél több, minél kikerülhetetlenebb, és minél kitartóbb akadályt tudunk a rendszer szokványos működése elé gördíteni, annál valószínűbb a siker.

Milyen érzés tagnak lenni?

Aki az XR logót a ruháján, táskáján viseli, az közösségi szerepet vállal, így mások és önmaga előtt is felismerhető. Az az ember kész áldozni az emberiség és az élővilág oltárán. Ha nem is az életével, de a szabadidejével, energiájával, pénzével mutat be áldozatot, esetleg a letartóztatás kockázatát is vállalja. És ha egyszer az XR-hoz csatlakoztunk, más szóval tudatosítottuk a problémát és elhatároztuk, hogy szembenézünk vele, akkor már nagyon nehéz letenni a felelősséget.

Ezen kívül, mint minden rendes szekta, kiképzi és ezzel is motiválja tagjait. Van képzés a polgári engedetlenségről, a letartóztatásról, az ismeretterjesztő előadások megtartásáról, a regeneratív kultúráról. Formális hierarchia ugyan nincs, de a képzettebb tagok nyilván több feladatot tudnak vállalni, és cserébe nagyobb hatást is képesek elérni.

A képzések mellett a helyi csoportok az egyes tagok érdeklődése mentén alcsoportokat szerveznek, például kommunikációs, tudományos, szervező, kreatív, támogató, vagy akciócsoportokat.

A decentralizált struktúrának köszönhetően minden helyi csoport autonóm akciókat hajthat végre, a fenti elvek szem előtt tartásával.

Vannak például, akik a helyi önkormányzatokra igyekeznek nyomást gyakorolni. Mások a médiával vannak elfoglalva. A londoni központból pedig az országos akciókat szervezik.

Mint minden rendes szektának, van egy pszichopata vezérünk is. Ja, nem. Vezér az nincs.

Csak emberek vannak. Minden embernek van viszont valamilyen képessége, amit hasznosíthat. Van, aki jól tud festeni, ők csinálják a dekorációt. Vannak, akik szakmájuk szerint projekt menedzserek, ők szervezik a többiek életét.

Én például felfedeztem, hogy piszkosul megy nekem a szórólapozás. Ezt a sokak által lenézett szakágat én művészi szinten űzöm. Gátlástalanul leszólítok bárkit, és aki hagyja, azzal el is beszélgetek. Ha pedig elküldenek az anyámba, azt meg valamiért jobban tűröm, mint a nagyátlag. Így esett, hogy a bristoli blokád során egy XR felségjelű, fényvisszaverős mellényben toltam kifelé a szórólapokat, ezrével.

Bristol II.

Az első napom a sikerélményeké volt. A párezres tüntetőcsoport már alaposan megtelepedett, mire odaértem. Lakósátrak százai, valamint kajasátor, raktársátor, infósátor, lelkisegély-sátor és fából tákolt fesztiválbudi várt rám Bristol belvárosában, a Castle Parkban. Meg persze a rózsaszínre mázolt XR hajó, a Bristol-híd kellős közepén.

A hajó tetején beszédek és koncertek váltották egymást, a táborozók és járókelők szórakoztatására és okulására. Mindehhez stílszerűen mobil napelemek szolgáltatták az áramot.

Az infósátornál kedvesen fogadtak. Kezembe nyomták a sárga mellényt, meg párszáz szórólapot. Bemelegítésként olyanokkal szerettem volna beszélgetni, akik feltehetőleg nem ráznak majd le, vagy legalább udvariasan teszik. Úgyhogy elsőként a társaságra felügyelő rendőröket támadtam be. A kirendelt pár tucat bobby szénné unatkozta magát a szinte teljesen eseménytelenül békés megmozduláson. Támasztották a hidat, egymással dumáltak, a mobiljukat nyomkodták, és izzadtak a keménykalapjuk alatt. Így hát egészen megörültek nekem, amikor szóba elegyedtem velük. Az első pár rendőrrel aratott gyors sikeremen felbuzdulva elhatároztam, hogy körbejárok a helyszíneken és mindegyikkel elbeszélgetek. Ezzel szépen el is telt egy óra, és kezdtem otthon érezni magamat.

Átvágtam a két utcával arrébb felállított barikádhoz, és befoglaltam magamnak az utca külső sarkát. Itt elsőrendű forgalmat lehetett lebonyolítani. A tapasztalat: az emberek kb. egyharmada már informálva volt, egy másik egyharmad nem óhajtott interakcióba lépni, de volt egy harmadik harmad, aki kérte a lapot, és bele is pislantott. A lábam lerohadt a végére, de este 8-kor elégedetten távoztam. Aznap nem éltem hiába.

A siker, azt hiszem, egy kicsit a fejembe szállt. Keddre is frontszolgálatot kértem. ’De-escalation duty’-ra osztottak be , ami laza fordításban feszültségmentesítést jelent. Az XR aktivisták hajnali 5-kor egy szép rózsaszínre pingált fürdőkádat helyeztek el a Bristolba vezető autópálya város felőli végében, és hat önkéntest hozzáláncoltak. Volt még két lekanyarodó sáv is, ahol ki lehetett kerülni a kádat. Ezeket pedig mozgóblokád alá vették (ún. swarming). Az angol úthasználati törvény értelmében tetszőleges gyalogosnak maximum 8 perce van áthaladni egy úttesten. Ha tovább tart neki, akkor a hivatalos közeg eltávolíthatja őt. A rendőrséggel előzetesen kötött megállapodás alapján egy teljes útpályaszélességet elfoglaló molinóval felszerelt csapat alkalmanként 7 percet töltött az út elfoglalásával. Ezután szabaddá tették az utat a forgalom számára, de csak 3 percig, melyet újabb 7 perces blokád követett. És ez így ment, egész nap.

Mire én reggel 9-re kiértem a blokádra, az autópályán már 2-3 órás várakozásnyi kocsisor gyülemlett fel. Na, és ezekkel az autósokkal kellett beszélgetni a feszültségmentesítő brigádnak, azért, hogy mire a blokádhoz érnek, már kilássanak a lila köd mögül, és el is olvassák, ami a molinóra van írva.

Combos műszak volt órákig ezt csinálni. 45 év alatt összesen nem küldtek el a picsába (’fuck you cunt’) annyian, mint itt rögtön az első fél órában. A statisztikák is megváltoztak hétfőhöz képest: egyharmad hálásan megköszönte a munkánkat és sok sikert kívánt. Egyharmad azt mondta, hogy érti a céljainkat, de nem ért egyet az eszközeinkkel. Egyharmad pedig a fenti szavakkal adta értésemre a nemtetszését.

Mindeközben a rendőrök kettős sorfalba rendeződtek a kád körül, mert megkezdődött az aktivisták letartóztatása. A kádhoz láncolt önkénteseket egyesével és rendkívüli műgonddal lefűrészelték róla. Egy kékhajú srác ezalatt odavonszolt egy  kanapét, és azon ülve az aszfalthoz pillanatragasztózta magát. Hozzá egy még különlegesebb, ragasztó-lefejtő szakrendőrt hívtak. És bár a rendőrök munkáját milliméteres közelségből lesték a minden egyes letartóztatott mellé kirendelt XR-os megfigyelők, valójában ez szükségtelennek bizonyult. A zsaruk profik voltak, irtó alaposak, és emellett még kedvesek is. Az aszfalthoz ragasztott talpnak egy szőrszála sem görbült meg az eltávolítás során.

Mit hoz a jövő?

Az októberre tervezett akció lesz az XR UK első igazi megmérettetése. Áprilisban öt londoni teret zártunk le egy hétre. Most viszont úgy látom, az XR elérte azt a kritikus tömeget, hogy tényleg megzavarja a brit főváros működését. Októberben a törvényhozási belváros (Westminster, Whitehall) lezárását tervezzük, két hétre, és amennyiben ez kevésnek bizonyul, akkor minden héten újra és újra lezárjuk.

Minél többünket tartóztatnak le, annál jobb. Minél többet szerepelünk a hírekben, annál jobb. Minél több, a kihalási veszélyért felelős nagyvállalat és politikus életét keserítjük meg, annál jobb.

Ne feledjük, hogy a képviseleti politikát mint eszközt, valamint az egyéb erőszakmentes tiltakozási módszereket meg a tudományos ismeretterjesztést már 30 éve nyomatjuk, ezek nem jöttek be. Az erőszakról szintén tudjuk, hogy nem működik. Marad tehát a polgári engedetlenség, és a kitartás. A tét nem kevesebb, mint az emberiség fennmaradása. Mert nem a bolygót kell megmenteni az emberiségtől, hanem az emberiséget a bolygótól.

Hulesch Bors klímaszociológus, három fiával Angliában él, és nem szeretne egy szar világot rájuk hagyományozni.