Miközben napjainkban Dél-Amerika leginkább az amazóniai erdőtüzek kapcsán kerül a hírekbe, a kontinens második legnagyobb országa, Argentína éppen csődbe megy – az elmúlt években nem először, köszönhetően a centrumországok által támogatott neoliberális gazdaságpolitikának.

Argentína a héten behívta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségét, hogy újratárgyalja a tavaly felvett hitelt, melynek segítségével a Mauricio Macri elnök nevével fémjelzett piacpárti vezetés a gazdaság korábbihoz hasonló mélyrepülését kívánta elkerülni, és amely ellen már akkor széles körben tiltakozott a társadalom.

Azonban hiába az IMF által megkövetelt megszorítások és költségvetési szigor, az ország a 2001/2002-es válság után kevesebb, mint húsz évvel ismét csődbe ment.

Az elmúlt évben jelentősen csökkentek az állami kiadások, többek között az egészségügyből, oktatásból és az állami infrastruktúra fenntartásából vontak ki dollár százmilliárdokat, és az országban a kontinensen Venezuela után a második legsúlyosabb az infláció, miután elérte az évi ötven százalékot.

Az IMF a tárgyaló delegációja visszatérése ugyan kiadott egy semmitmondó nyilatkozatot azzal kapcsolatban, szorosan együttműködnek az argentin kormányzattal a helyzet normalizálása és az ország likviditásának fenntartása érdekében. Azonban ez sem mentette meg az országot attól, hogy a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő intézet gyakorlatilag az államcsődöt jelentő állapotra minősítette az országot.

Ennek közvetlen kiváltó oka volt, hogy az argentin kormány pénteken bejelentette, hogy egyoldalúan meghosszabbítja a pesoban számolt kötvények futamidejét, vagyis nem a korábban vállalt határidővel fizeti ki a befektetőket, hogy így stabilizálják a gazdaságot és a peso nemzetközi volatilitását (vagyis változékonyságát).

Ez egyébként egy öngerjesztő folyamat: a kapitalista világgazdasági rendszerben minél rosszabbak egy ország gazdasági kilátásai, annál magasabb hozamú kötvényeket kell kínálnia, hogy a befektetők vállalják az elképzelhető magas hozammal járó kockázatot.

Így az adott ország csak költségesebben tudja magát finanszírozni, amennyiben pedig a nagyobb befektetők és hitelminősítők, például az S&P szerint romlanak az ország gazdasági kilátásai, és a befektetők beváltanák az állampapírjaikat, az még súlyosabb terhet ró a költségvetésre, adott esetben olyan mennyiségű követelés is fennállhat az állammal szemben, amennyit nem tud kielégíteni, és csődöt mond.

Ilyenkor lép színre az IMF, hogy azt mondja az adott államnak, hogy hajlandó finanszírozni az államadósságot, cserébe feltételeket támaszt: tipikusan ilyen az állami kiadások megvágása, mely alapvetően az alacsonyabb társadalmi osztályokat érinti rosszul, akik sokkal inkább függnek az állami szolgáltatásoktól mint a gazdagok, akik adott esetben meg tudják fizetni azokat.

De ugyanúgy beletartozik a feltételekbe általában a piac liberalizálása, vagyis a – jellemzően – külföldi tőkének kedvező szabályozási környezet kialakítása, amely Argentína esetében egyébként már korábban megtörtént, sőt, a válság egyik okaként tekinthetünk rá.

Macri kormánya ugyanis 2015-ös hatalomra kerülése után a külföldi tőke országban tartása céljából feloldotta a korábbi devizakorlátozásokat, miközben az állam működését külföldi hitelekből kívánta finanszírozni, így rekordmagasságba szökött a külföldi adósság mértéke – magasabbra, mint annak idején a katonai diktatúra alatt, melyet szintén nagyban külföldről finanszíroztak.

A kemény valuta megszerzése céljából a Macri-kormány nem tartotta megfelelően ellenőrzése alatt a külföldi spekulatív tőke beáramlását, és a fent említett, rövid távon nagy hasznot ígérő állampapírok kibocsátásával lehetetlen gazdasági helyzetbe hozta az országot.

Vagyis a kormány, melytől az ország gazdaságának talpra állítását remélte a piac, totálisan lenullázta a gazdaságot – elsősorban azért, mert miközben az ország minden korábbinál kitettebbé vált a külföldi tőkének, az ország gazdaságát nem tette rendbe. A termelékenység fejlesztése helyett – mely a globális kapitalista gazdaságban elengedhetetlen ahhoz, hogy ne képződjön gazdasági buborék, melynek kipukkadását épp Argentína illusztrálja – a nemzetközi pénzügyi intézményeket és nagyvállalatokat szolgálta ki.

Ennek eredménye pedig nem más, minthogy az IMF közbenjárásával, annak hitele útján az argentin társadalom fogja kifizetni a nemzetközi befektetőket, akik így biztonságban megkapják járandóságukat, vagyis az ország népe nyögi a spekulatív nemzetközi tőke és az azt kiszolgáló politikai elit inkompetenciából és felelőtlenségből fakadó kudarcát.

Ugyanakkor épp ez a fejlemény jó esélyt ad a baloldali politikai erőknek, hogy visszatérjenek a hatalomba a két hónap múlva esedékes általános választásokon.