Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Argentína 50 milliárdos IMF-hitelt vesz fel, tüntet az Egyesült Baloldal

Tüntetések kezdődtek Argentína fővárosában, Buenos Airesben pénteken, miután az országba látogatott Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Lagarde a G20 csoport ülésére érkezett, de az argentin elnökkel is tárgyalásokat folytatott egy 50 milliárd dolláros készenléti hitel lehívásáról.

Argentína májusban jelentette be, hogy az IMF-hez fordul segítségért. A dél-amerikai államban jelentős az IMF elutasítottsága, sokan az országban a Valutaalapot okolják a 2001/2002-es argentin gazdasági válságért. A megállapodás kiderülése után, júniusban ezrek tüntettek a fővárosban a pénzügyi támogatás ellen. Mauricio Macri piacbarát elnök a megállapodással nem kis politikai kockázatot vállalt, de a gazdaság egyelőre jól reagált a hírre.

Most mintegy ezren gyűltek össze az IMF-igazgató látogatása ellen. A Baloldali Front egyik vezetője felszólalásában kitért rá, hogy a hitelszerződés értelmében csökkenteni kell az államadósságot, amit az argentin állam leépítésekkel, megszorításokkal, a közkiadások csökkentésével fog kigazdálkodni, tehát az átlagemberek fizetik majd megint vissza a tőkések által generált adósságot.

A kormány azzal érvel, hogy pont a korábbi gazdasági mélyrepülések elkerülését akarják elkerülni a tartalékképzéssel. A három éves szerződés ideje alatt főként a költségvetési hiányt szeretnék lefaragni.

A helyi szocialisták szerint a kölcsön összegét nem külső adósságokra, hanem az oktatás, az egészségügy fejlesztésére, illetve munkahely-teremtésre kellene fordítani.

Forrás: hu.euronews.com
Címoldali kép: Wikimedia Commons
Olvass tovább!