Mint arról a délelőtt mi is beszámoltunk, Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentette: megkéri II. Erzsébet királynőt, hogy szeptember közepétől öt hétre függessze fel a parlamentet. A királynő erre kora délután rá is bólintott.

Johnson szerint erre azért van szükség, hogy a kormány új törvényhozási csomagot állíthasson össze olyan fontos területeken, mint a közbiztonság vagy az egészségügy. Ám kritikusai szerint valójában azt akarja elérni, hogy a képviselők ne akadályozhassák meg Nagy-Britannia EU-ból való kilépését október 31-én.

A brit alsóház elnöke, a teljes ellenzék, illetve befolyásos kormánypárti képviselők, például Philip Hammond korábbi pénzügyminiszter is antidemokratikusnak minősítette Johnson lépését, többen közülük „államcsínyről”, illetve „alkotmányos merényletről” beszélve.

De vajon a királynőnek eleget kellett tennie a kérésnek?

A válasz egyszerű: a brit szokásjog alapján, a királynőnek igenis eleget kell tennie a kérésnek.

II. Erzsébet szerepe ebben a kérdésben, ahogy egyébként a teljes kortárs brit alkotmányos berendezkedésben, csupán formális, ceremoniális.

Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni a dolgot, akkor azt mondhatnánk, hogy ezekben a kérdésekben a királynő csupán egy hangosbeszélő, amin keresztül a kormányfő elrendel bizonyos dolgokat. Olyan mintha a magyar jogrend előírná, hogy Orbán Viktor bizonyos rendelkezései csak akkor érvényesek jogi szempontból, ha azokat nem ő maga a saját hangján mondja el, hanem egy kezére felhúzott kesztyűbábon, hasbeszélve mímelné el ugyanazt.

Szóval bár elméletileg a királynő a kormányfő fölött áll, valójában kettejük viszonya fordított, és azt valószínűleg Johnson legelszántabb ellenfelei sem szeretnék, ha a királynő önálló tényezőként kezdene beavatkozni a hétköznapi politikai folyamatokba. Így nekik most másféle megoldások irányába kell nézniük.

Ahogy a brit alsóház könyvtárának honlapján közzétett jelentés is rámutat, az elmúlt 100 évben nem volt példa arra, hogy a király/királynő ne tett volna eleget a mindenkori kormány felfüggesztési kérelmének.

Ezen a ponton viszont felmerül az a kérdés is, hogy miért is akkora probléma a parlament felfüggesztése, hiszen ez rendszeres időközönként meg is történik.

A brit parlament felfüggesztése (az ún. prorogation) valóban egy bevett intézmény, általában egy-egy parlamenti ülésszak ezzel ér véget az Egyesült Királyságban. A felfüggesztés azt jelenti, hogy szünetel mind az alsóház, mind a felsőház tevékenysége, a felfüggesztés előtt be nem fejezett ügyek pedig nemcsak, hogy abbamaradnak, de az új ülésszakban már nem is kell folytatni őket. Tehát, ha egy törvény vitáját vágja ketté, akkor a fonalat az új ülésszakban már nem lehet felvenni, a meg nem válaszolt interpellációkat már nem kell megválaszolni, és így tovább.

Ez tehát érdemben tiszta lapot biztosít a mindenkori kormány számára, hogy kidolgozhassa új terveit, javaslatait, és megszabaduljon a múlt terheitől. Nem véletlen, hogy minden felfüggesztés utáni új ülésszak a Királynő Beszédével (Queen’s Speech) kezdődik, amely a fent már említett kesztyűbábos mímelés egy újabb esete. A Királynő Beszédéhez ugyanis a királynőnek csak annyi köze van, hogy ő olvassa fel a Lordok Házában, ám a szöveget a kormány írja, és azokat a legfontosabb javaslatokat, vállalásokat tartalmazza, amelyeket teljesíteni akar a kormány az új ülésszak idején. Hosszú regnálása és váltakozó politikai színezetű kormányok alatt a királynő tehát már rengeteg sok egymásnak ellentmondó beszédet mondott ilyen módon.

A felfüggesztés azt is jelenti, hogy ezekben az időszakokban, mivel az ország kormányzását nem kell a parlamentben intézni, jelentősen megnövekszik a végrehajtó hatalom, vagyis a kormány mozgástere.

Boris Johnson tehát egy teljesen normális procedúrát használ, és hivatalos magyarázata is megfelel az ilyenkor szokásos indoklásoknak.

Csakhogy több szempontból is kilóg a lóláb.

Ahogy a már fent idézett jelentés is rámutat, a felfüggesztés általában nagyon rövid ideig tart, az 1980-as évek óta szinte alig fordult elő, hogy két hétnél hosszabb ideig, ráadásul az is inkább választások környékén. Egy-egy parlamenti ülésszak végén még ennyi ideig sem szokott tartani.

A dolog másik vetülete, hogy bár a brithez hasonló rendszerekben, például Kanadában és Ausztráliában is volt már rá példa, hogy a felfüggesztést egy-egy kormány aktuálpolitikai célokra használja, Nagy-Britanniában elég újszerű helyzetet teremt, hogy a brexithez fogható jelentőségű, sorsfordító esemény előtt pár héttel hazazavarják a képviselőket a parlamentből.

A brexit kapcsán már Theresa May is eljátszott a felfüggesztés gondolatával, miután több alkalommal sem sikerült elfogadtatnia a képviselők többségével azt a kilépési megállapodást, amelyet kormánya és az EU hozott tető alá. Mivel a brit parlamenti szokásjog tiltja, hogy ugyanarról vagy lényegében ugyanarról a javaslatról többször is szavazzanak egy ülésszakon belül, ezért May számára a felfüggesztés lehetővé tette volna, hogy újra felkínálja ugyanazt az alkut, amit már leszavazott a képviselők többsége.

May végül nem lépte meg ezt a lépést, ám Boris Johnsonnak, aki azzal az ígérettel lett miniszterelnök, hogy ha törik, ha szakad, október 31-én kilépteti az országát az EU-ból, nem nagyon maradt más választása.

Bár az elmúlt hetekben rendre bepróbálkozott az EU vezetőinél, hogy tárgyalják újra a kilépési egyezményt, Donald Tusk, Emmanuel Macron és Angela Merkel is világossá tették, hogy ez nem lehetséges. Johnson viszont ellenzi ezt a megállapodást, korábban emiatt lépett ki May kormányából is, így az alku nélküli kilépés marad lehetőségként.

Ez utóbbit viszont a parlamenti képviselők többsége utasítja el. A brit ellenzéki pártok, Jeremy Corbyn munkáspárti vezér bábáskodása alatt épp tegnap állapodtak meg arról, hogy a parlament kezébe venné az irányítást, és megakadályozná, hogy Nagy-Britannia október 31-én megállapodás nélkül lépjen ki az Unióból, és ezt Johnson pártjából is sokan támogatták volna.

A parlament felfüggesztésével viszont nem marad elég idő erre a forgatókönyvre. Ha a parlament tényleg elejét akarja venni a megállapodás nélküli kilépésnek, akkor nagyon gyorsan kell cselekednie, és még a rendelkezésére álló nagyon rövid időben, tehát jövő hét első napjaiban bizalmatlansági indítvánnyal kell megbuktatnia a kormányt.

Ezt a forgatókönyvet pár napja már felvetette Corbyn, ám akkor még többen ellenezték, ám az új helyzetben nem csak a szkeptikus liberális demokraták, de talán még a maradáspárti Toryk is elkötelezhetők mellette. (Emlékezzünk, Johnsonnak jelenleg egy embernyi többsége van, szóval két Tory dezertőr is elegendő a kormánybuktatáshoz.)

Amennyiben ez mégsem jönne össze, úgy szinte elkerülhetetlenné válik a megállapodás nélküli brexit, amely még a kormány belső jelentései szerint is élelmiszerhiánnyal, gyógyszerhiánnyal, a gazdaság zsugorodásával és hasonló súlyos következményekkel fog járni.