Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

TASZ: Sérti az emberi méltóságot, ha a rendőrök figyelmeztetés nélkül fújnak le könnygázzal

Ez a cikk több mint 4 éves.

Tavaly december közepén, a rabszolgatörvény elleni tüntetések első három napján gyakorlatilag könnygázba áztatta a rendőrség a demonstrálókat.

A TASZ már akkor, több ízben is felhívta a figyelmet arra,

hogy jogellenes, ha a rendőrség nem figyelmezteti a tüntetőket a kényszerítő eszközök használatára.

Többször előfordult ugyanis, hogy a demonstrálók egy része agresszívvé vált, amire a rendőrség könnygázzal válaszolt. Csakhogy sokszor mindezt felszólítás nélkül tették. Így viszont sem azok, akik jogsértést követtek el, sem a békés tüntetők nem kaptak esélyt arra, hogy megússzák a könnygázt.

EZ VESZÉLYES!

A könnygáz (szakzsargonnal élve: ingerlőgáz vagy könnyfakasztó gáz) – bár hatása optimális esetben viszonylag rövid idő alatt elmúlik – korántsem teljesen veszélytelen. Erre mutat rá az INCLO nevű szabadságjogi szervezet elemzése és a TASZ által benyújtott közérdekű adatigénylés eredménye is. Az INCLO összefoglalója szerint a könnygáz sérüléseket – pl. égési sérülések, szaruhártya-szakadás – okozhat a szemen, sőt, szélsőséges esetben akár légzésleállást is. A bőrtünetek az enyhe bőrpírtől a felhólyagosodásig terjedhetnek, a kémiai irritánsok pedig hatással vannak a szív- és érrendszerre, a gyomornyálkahártyára és a pszichés állapotra is. Bár a tudományos adatok itt még elég bizonytalanok, egyes kutatások a várandós nőket intik fokozott figyelemre, mivel a nagy mennyiségű könnygáz károsíthatja a magzatot és akár vetélést is okozhat.

A Független Rendészeti Panasztestület (FRTP) a TASZ egyik ügyfelének panasza nyomán (aki maga mindvégig békésen, tehát nem erőszakos módon tüntetett, mégis bőségesen kapott a könnygázból) most megállapította, hogy tavaly december 12-én, a „rabszolgatörvény” elfogadása utáni tüntetésen

a rendőrség szabálytalanul járt el, amikor nem figyelmeztette a tömeget a könnygáz használatára.

Az FRPT szerint a rendőrségnek jól hallhatóan figyelmeztetnie kellett volna a tüntetőket arra, hogy kényszerítő eszközt fog használni, de ez elmaradt – áll a TASZ közleményében. A rendőrség arra hivatkozott, hogy a tüntetés helyszínére nem tudtak volna behajtani a hangosbeszélőkkel felszerelt járművel, ezért maradt el a hangszórós figyelmeztetés.

A panasztestület azonban kimondta, hogy nagy létszámú, kifejezetten zajos tüntetésen sem lehet technikai nehézségekre hivatkozni a felszólítás elmaradása miatt.

Miért van szükség figyelmeztetésre?

A kényszerítő eszközök használatát megelőző figyelmeztetés megkövetelése semmiképpen sem céltalan jogászkodás – fogalmaz a TASZ közleményében. Mivel a rendőrség a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint is veszélyes eszközökkel dolgozik, mindenképpen elvárható, hogy a tüntetéseken résztvevők még azelőtt el tudják hagyni a demonstráció területét, ha akarják, hogy könnygázt kapnának az arcukba.

Különösen igaz ez azokra, akik békés tüntetőként, egyszerű érdeklődőként vagy akár a sajtó munkatársaként vannak jelen, de ez a védelem mindenkit megillet.

És bár persze lehet azt mondani, hogy ha az ember egy erőszakossá váló tüntetésen vesz részt, akkor csak számítson is könnygázra – na de ha a rendőrség nem tájékoztatja őt arról, hogy a demonstráció elvesztette békés jellegét, akkor a békésen tüntető tüntető mégis hogyan értesüljön erről?

„Reméljük, hogy a jövőben minél kevesebbszer lesz szükség a könnygáz használatára, ha pedig mégis erre kerül a sor, a rendőrség tájékoztatja majd a tüntetőket” – áll a TASZ közleményében, amelyben azt is megjegyzik, a tapasztalatok szerint december második felében már vittek magukkal hangosbeszélőt a rendőrök, és ha nem is mindig érthetően, de megpróbáltak kommunikálni a tömeggel.

Címlapkép: Markoszov Szergej / Mérce