Nyerésre áll a tőke, a munka és a tőke évszázados küzdelmében – legalábbis erre a tényre mutatnak rá a G7 gazdasági magazin által elemzett, legfrissebb OECD adatok.
A jelenség Magyarországot is súlyosan érinti, az adatok szerint nálunk 1995 és 2013 között 5,3 százalékkal csökkent a munkaerő mért jelentősége a termelési folyamatok során. Japánban (-5.7), Dél-Koreában (-13) de például Lengyelországban (-8.3) még nálunk is rosszabb helyzet alakult ki, de az USA-ban is 7.8%-kal rosszabb alkupozíciói lehetnek általában egy munkásnak.
Az ipari, mezőgazdasági termelés a klasszikus, huszadik században kialakuló, jóléti modell szerint a tőke és a munka folyamatosan megújított kiegyezésén alapul. A dolgozókat egybefogó, képviselő szakszervezetek általában támaszkodhattak a munkaerő kifejezetten nagy értékére.
Annak, hogy ez a folyamat a kilencvenes évektől nagyjából megfordult egy sor jelentős, posztindusztriális gazdaságban előforduló oka lehet. A G7 által idézett, McKinsey és Harvard Egyetem által elkészített kutatás szerint korántsem csak az automatizáció miatt van mindez: egy sor termelőhelyen egyszerűen gyorsabb az eszközamortizáció, miközben a szellemi tulajdon ára és az ingatlanok bérleti és vételára is rendkívül felugrott, ma egy átlagos munkahelyen a szellemi munka által előállított szoftverek, adatbázisok a legértékesebbek.
Ezen kívül fontos tényezőként azonosították még azt a jelenséget is sok iparágban, amikor a „szupersztár” multinacionális cégek kvázi-monopóliumokká nőnek, és egyedi helyzetükben gyakorlatilag ők árazzák meg a munkát, és az eszközöket is.
Bizonyos, létfontosságú iparágakban – ezek közül a legfontosabb a feldolgozóipar – a munka jelenetőségét csökkentette az elmúlt húsz évben a globális kereskedelem, és egyáltalán a globális kapitalizmus kialakulása is. Ennek során az ilyen üzemeket a legkönnyebben át lehet telepíteni olyan országokba, ahol jóval alacsonyabb a bér, olcsóbb a munkaerő.
Fontos azonban kiemelni, hogy ezekhez a folyamatokhoz nagy részben az kellett, hogy az érintett országokban a kollektív szakszervezeti alkuk általában egy-egy vállalatra korlátozódnak, míg ott ahol az OECD -átlag feletti mértékben, egyenesen növekedett a jelentősége a munkának, jellemzőbbek a teljes iparágakra kiterjedő, szabályozott szakszervezeti védelem alapelvei.
A számokból jól látszik, milyen mértékben vesztette el a 2010-es évekre a hagyományos munka és a szakszervezet is nyomásgyakorló erejét. Ugyanakkor az adatokból az is megfigyelhető, hogy a jóléti, skandináv államokon kívül több olyan fejlett ország is található a listán, ahol 4-5%-os mértékben megnövekedett a munkaerő jelentősége: ide tartozik az Egyesült Királyság, Dánia, Svédország, Csehország, Szlovákia és Finnország is.
(G7.hu)
