Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vádat emelt az ügyészség Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében

Ez a cikk több mint 4 éves.

Előre kitervelten elkövetett emberölésre való felbujtásért emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Gyárfás Tamás volt médiavállalkozó és a Magyar Úszó Szövetség volt elnöke ellen – adta hírül a 444.hu.

Az ügyészségi vádiratba foglaltak szerint mind Gyárfás, mind pedig az áldozat Fenyő János, a kilencvenes évek meghatározó médiavállalkozói voltak Magyarországon, a kilencvenes évek közepétől pedig „üzleti vitába” keveredtek.

Ennek nyomán 1997-ben a vádlott elhatározta, pontot tesz a vetélkedés végére, és „egy éjszakai életből közismert személyt”  bízott meg Fenyő meggyilkolásának megszervezésével. A megbízott ezért 12 millió forintot kért Gyárfástól, ebben meg is egyeztek. Gyárfás viszont végül csupán 6 millió forint előleget adott át ennek a megbízottnak, a többi pénz kifizetését később megtagadta. Ezért az végül nem vállalkozott a gyilkosságra.

Ezután Gyárfás egy másik, alvilági kapcsolatához P. Tamáshoz fordult, tőle is azt kérte, ölje meg Fenyőt. P. a megbízást elfogadta, és a végül gyilkoló és ezért el is ítélt, J. R.-t is bevonta a tervbe.

1998 februárjában R. késő délután a II. kerületi Margit utcában a pirosnál autójában ülő Fenyőt gépfegyverrel végezte ki.

A Fővárosi Főügyészség most egyértelműen felbujtóként nevezte meg a vádiratban Gyárfást, korábban már perújítási kérelemmel is élt a Fellebviteli Főügyészség felé.

Gyárfás Tamás tavaly 200 millió forint óvadék kifizetése után szabadult előzetes letartóztatásából, ezt nemrég a bíróság részére visszafizette.

Gyárfás Tamás és Fenyő viszályának koráról, és Gyárfás szerepéről a kilencvenes évek Magyarországán korábban, részletesen itt írtunk.