Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Von der Leyen: Humánus határokra van szükség

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökjelöltje a mai szavazás előtt még felszólalt egyszer az Európai Parlament plenáris ülésén, ahol legfontosabb ígéreteiről beszélt. A beszédet délután 1-ig vita követi, este 6-kor pedig megtörténik a szavazás.

Von der Leyen nem lehet biztos, hogy a titkos szavazás során megszerzi az EP-képviselők felének voksait, utóbbiak körében ugyanis több szempontból is felháborodást keltett a német védelmi miniszter jelölése. A képviselők egyrészt azt kifogásolják, hogy jelölésével a tagállami állam- és kormányfők felrúgták a 2014-ben létrehozott csúcsjelölti rendszert, amelynek lényege, hogy az Európai Bizottság élére olyan politikus kerüljön, akinek előtte alkalma nyílt az EP-választási kampány keretében megismertetni politikai nézeteit és terveit az uniós választópolgárokkal.

Klímaváltozás

Az elnökjelölt egyik utolsó pillanatos ígérete szerint a jelenleg is érvényben lévő uniós klímacéloknál ambiciózusabb klímavédelmi lépéseket tenne, így 2030-ig 50 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Mai felszólalásban arról beszélt, a klímaváltozás minden európai polgárt érint a mindennapi életében. Von der Leyen szerint csakis egységben léphetünk fel a klímaváltozással szemben: ha betemetjük a szakadékokat, a holnap kihívásait a holnap lehetőségeivé alakíthatjuk. „Ez korunk legnagyobb felelőssége és lehetősége” – mondta von der Leyen, aki 2050-ig teljesen karbonsemlegessé szeretné tenni Európát, aminek érdekében hivatali ideje első 100 napjában egy Európai Green Dealt terjesztene elő, a zöld átállást pedig egy „igazságos átmeneti alappal” szeretné biztosítani azok számára, akik leginkább károsulnak a folymat során.

Igazságosabb gazdaság és társadalom

Von der Leyen a kis- és középvállalkozásokat támogatná, a techóriásokat pedig megadóztatná, az ugyanis véleménye szerint nem elfogadható, hogy kijátszák azokban az országokban az adórendszert, ahol profitot termelnek.

Emellett a társadalmat is igazságosabbá tenné: minden országban minimálbérrel biztosítana tisztes megélhetést, a fiataloknak az Erasmus+ költségvetésének háromszorosára emelésével kedvezne, a gyermekeknek pedig garantálná az oktatáshoz, étkeztetéshez, sporthoz való egyenlő hozzáférést.

Emellett nagyobb beleszólást adna az európai polgároknak az EU jövőjével kapcsolatos kérdésekbe, ezért létrehozna egy 2020-ban kezdődő, két éven át tartó „európai konferenciát” számukra, és elszólítja az összes európait, hogy vegyen részt a közös fellépésben. A képviselőknek pedig azt üzeni: aki vele harcol Európáért, az egy szenvedélyes harcostársra találhat benne, azt pedig nem hagyja, hogy valaki Európát gyengítse.

Gender egyensúly

Von der Leyen teljes nemi egyensúlyt szeretne megteremteni az Európai Bizottságban. Ígérete szerint ha a tagállamok nem javasolnak női biztosokat, új jelölteket fog kérni tőlük. „Mi képviseljük a népesség felét. Egyenlő elosztást akarunk” – mondta, majd a nők elleni erőszak megfékezéséért létrehozott Isztambuli Egyezményhez való csatlakozásra is felhívta a figyelmet.

Migráció

Az elmúlt években több mint 17 000 ember halt meg a Földközi-tenger térségében. Kötelességünk életeket menteni, humánus határra van szükség – hívta fel a figyelmet a jelölt, aki négy éve maga is befogadott egy polgárháború elől menekülő szíriai menekültet. Meg kell menteni az emberéleteket, de csökkenteni kell az irreguláris migrációt, meg kell védenünk a menedékjogot és támogatni a menekülteket.

Ugyanakkor a migrációt illetően a tagállamok közötti véleménykülönbségekkel foglalkozni kell, ezért szorgalmazná a dublini megállapodás reformját, megerősítené a Frontexet és modernizálná a menekültügyi rendszert. Szolidaritásra van szükségünk – a terheket újra el kell osztani, a tranzitországoknak segíteni kell, Európának egységesebben, határozottabban kell fellépnie a világban – mondta. Von der Leyen a biztonság és a védelem európai unióját szeretné megteremteni.

BREXIT

Nagy-Brittania uniós kilépésvel kapcsolatban elmondta, a BREXIT egy komoly döntés, sajnálják, de tiszteletben tartják. A béke és stabilitás megtartása a legfontosabb, azért készen áll arra, hogy meghosszabbítsa a kilépés dátumát, ha szükséges. Az Egyesült Királyság mindenképpen a szövetségesünk, a barátunk és a partnerünk marad – hangsúlyozta.

Éljen Európa! – zárta beszédét az elnökjelölt, akit állva tapsolt meg az EP-képviselők nagyrésze.

(Forás: Azonnali, Politico)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd