Öt és félmillióba került a budapesti előválasztás második fordulója az aHangnak

Közzétette a június végén lezárult budapesti előválasztás második fordulójának elszámolását az aHang civil platform, amely a forduló megszervezését végezte. A Karácsony Gergely győzelmével végződött előválasztás összesen 5.523.137 forintot emésztett fel, a költségek aprólékosabb bontásban így néznek ki:

Javítás 16:50 – A cikkünk megjelenése után az aHang munkatársai hívták fel a figyelmünket, hogy az öt és félmilliós összeg csupán a saját szervezetük előválasztás-szervezésre fordított költségeit foglalja magába. Emellett az ellenzéki pártok is költöttek a lebonyolításra, így a végösszeg ennél magasabb, legalább az 5,5 millió duplája.

A beszámolóban a szervezet arra is kitér, hogy a lebonyolításra 731 embertől összesen 4.543.185 forint értékű adományt kaptak, így nagyjából egymillió hiányzik a teljes költségek fedezésére. Emiatt továbbra is várják a polgárok felajánlásait.

Az aHang szerint vonakodva mentek bele az előválasztás lebonyolításába, de végülis sikeresnek ítélik a folyamatot:

„68 ezer ember ment el szavazni s ezért megérte. Nem kérdés, hogy elment volna 100-150 ezer is, ha több sátor van hosszabb nyitvatartással, tovább tart a szavazási időszak s így tovább. Tisztán logisztikai és humán erőforrás kérdés volt az, hogy nem ment el legalább kétszer ennyi ember, ezt nagyon fontos aláhúzni. Így is több, mint ezer civil- vagy pártaktivista segítette a folyamatot egy héten keresztül. 45 fokban a betonon vagy épp szakadó esőben, nem beszélve azokról az aktivistákról, akik emellett még kampányoltak is saját jelöltjük mellett. Óriási munkát végeztek mindannyian.”

Időközben a Népszava arról ír, hogy az aHang nemet mondott az ellenzéki pártok felkérésére, hogy bonyolítsa le a ferencvárosi előválasztást is, amelyre azért kerül sor, mert az ellenzéknek nem sikerült megállapodnia a közös polgármesterjelölt személyéről. A Momentum, az MSZP és a Jobbik a korábban LMP-ben politizáló önkormányzati képviselőt, Jancsó Andreát támogatja, miközben az LMP, a Párbeszéd és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a kerületi parkolási maffia feltárásban nagy szerepet játszó Baranyi Krisztinát szeretné közös polgármesterjelöltként látni.

A Népszava úgy tudja, az ellenzéki pártok jövő hét elején véglegesítik a ferencvárosi előválasztás pontos forgatókönyvét. Az aHang a lebonyolítást ugyan nem vállalta, de azt egyelőre nem zárták ki, hogy valamifajta segítséget nyújtsanak.

Címlapkép: Karácsony Gergely / Facebook
Olvass tovább!