Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Civil jelöltet támogatnak a pártok Szentendrén a Fidesszel szemben

Ez a cikk több mint 4 éves.

Helyben már bizonyított civil szervezettel állapodtak meg Szentendrén az ellenzék pártok. A Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület (TESZ) színeiben, egyéni körzetben többször újraválasztott Fülöp Zsoltot támogatja közös polgármester-jelöltként a Momentum, a DK, a Jobbik, az MSZP és az LMP is.

Szentendrén ráadásul a TESZ jelöltjeként indulnak az ellenzéki pártok helyi politikusai és civilek is, minden egyéni körzetben – az erről szóló megállapodást a mai sajtótájékoztatón jelentette be Fülöp Zsolt.

„Bejelentem, hogy a változásért tenni akaró szentendrei polgárok, helyben működő civil közösségek és pártok megkeresésére úgy döntöttem, vállalom a megmérettetést, és elindulok azért, hogy együtt tegyük közösen új fejlődési pályára ezt a kivételes adottságokkal rendelkező, egyedi kisvárost, otthonunkat, Szentendrét” – fogalmazott Fülöp Zsolt a TESZ és az ellenzéki együttműködés közös jelöltje.

Fülöp a sajtótájékoztatón jelezte: azért vállalta el a jelöltséget, mert véget akar vetni annak a korszaknak, amely egyre gyorsuló ütemben szűkíti be Szentendre természetes és kívánatos fejlődési lehetőségeit.

„Az elmúlt években a városvezetés felelőtlenül szolgáltatta ki Szentendrét, és szolgáltatja ki mind a mai napig ingatlanügyleteken és beruházásokon meggazdagodó érdekcsoportoknak” – fogalmazott.

A 2014-es önkormányzati választáson a TESZ (amely 2010-ben alakult) összesen 3 egyéni képviselőt juttatott az önkormányzati testületbe, míg a Jobbik és az MSZP 1-1 képviselővel képviseltette magát, a maradék 9 helyre pedig a Fidesz-KDNP képviselői ülhettek be.

A bejelentésről készült felvételünk itt megnézhető: