Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Debrecenben mától csütörtökönként várja a rászorulókat az Utca Jogásza

Ez a cikk több mint 4 éves.

Elindult Debrecenben az Utca Jogásza – Debrecenben nevű szolgáltatás, adta hírül közleményében a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon Facebook csoport.

A kezdeményezés keretében mától, azaz csütörtöktől kezdve minden héten csütörtök délután várják

„az utcán élőket, a szegényeket, akik nem tudják, hova forduljanak ügyes-bajos dolgaikkal segítségért.”

Mint közleményükben írják, a rászorulókat ingyenes tanácsadással tudják segíteni különböző kérdésekben, jelenleg aktualitása miatt elsősorban a családok otthonteremtési kedvezményéről (CSOK), a falusi CSOK igénylési feltételeiről, illetve a BABA-váró hitelről tájékoztatták az érdeklődőket.

A Jog asztala néven futó kitelepülésen azonban igyekeznek bármilyen kérdésben tanácsot adni az őket felkeresőknek.

Sajtóközleményükből kiderül, hogy egyórás időtartamú, délután öt és hat közötti Petőfi téri kitelepülésükön egy frissen végzett debreceni jogász is felkereste standjukat, hogy felajánlja segítségét a csoportnak, azonban mint írják, várják további szakemberek, elsősorban joggal és szociális területen foglalkozó közreműködők jelentkezését várják.

A csoportot az emberek változatos, azonban – érthető okokból – szegénységből, korlátozott hozzáférésből fakadó problémákkal keresték fel az első napon. Ahogy kifejtik,

„[a]z induláskor hozzánk fordulók közüzemi tartozásokkal kapcsolatos kérdésekkel, a közgyógyellátással összefüggő problémákkal kerestek meg elsősorban bennünket. Voltak, akik a szociális segélyezés lehetőségéről érdeklődtek, mert elmondásuk szerint a városi önkormányzat nagyon szűkmarkúan ad segélyt, az összeg több esetben olyan alacsony, hogy csak jelképesnek tekinthető, valódi segítséget a családnak nem jelent. De érdeklődtek a lakásbérlettel összefüggő szabályozásról is.”

Habár igyekeznek segíteni, a csoport nem tud jogi képviseletet vállalni, azonban az ingyenes szolgáltatás keretében tanácsot tudnak adni azzal kapcsolatban, egy-egy üggyel hova érdemes fordulni, valamint közre tudnak működni hivatalos iratok kitöltésében, szövegezésében is.

Budapesten 2010 óta működik hasonló kezdeményezés Utcajogász címen, ők péntekenként délután három és öt között várják az ügyfeleket a Blaha Lujza téren, szintén ingyenes jogi segítségnyújtással és tanácsadással, valamint A Város Mindenkié csoporttal összefogásban küzdenek a hajléktalan és lakhatási szegénységben élő emberek jogaiért.

Címlapkép: Utca Jogásza