Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ennyit ér a Fidesznek egy újságíró élete?

Szerdán arról döntött az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, hogy független vizsgálatot kell indítani a 2017 októberében az autójában felrobbantott máltai újságíró, Daphne Caruana Galizia ügyében. Ahogy a 444.hu kiemelte,

a döntést meghozó ülésen megjelent négy magyar kormánypárti képviselő mind nemmel szavazott, amire eddig nem érkezett semmilyen hivatalos indoklás a Fidesz-KDNP részéről.

Daphne Caruana Galizia nemzetközi korrupciós botrányokat feltáró újságíró volt, ő hozta nyilvánosságra, hogy Joseph Muscat máltai miniszterelnök kenőpénzt kapott azerbajdzsáni vezetőktől, aminek következtében a kormányzatnak előrehozott választásokat kellett kiírnia. Azonban a választások után is Muscat maradt a miniszterelnök, aki a Tanács mostani döntése után kijelentette, hogy eleget fog tenni a nemzetközi intézmény utasításának, ugyanakkor viszont kiemelte, hogy nem lenne szerencsés, ha a vizsgálat befolyásolná a folyamatban lévő bírósági ügyet.

Caruana Galiziát az autójában robbantották fel 2017-ben, jelenleg három férfit vádolnak a gyilkosságával, azonban az újságírónő családja szerint azokat, akik valójában megrendelték a gyilkosságot, politikai szereplők vették védelmükbe. Tavaly Caruana Galizia özvegye azt nyilatkozta, hogy számára egyértelmű, hogy a gyilkosságot végrehajtó férfiakat egy harmadik fél bérelte fel.

„Fiaim és én nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a kormányunk valóban meg akarja állapítani, ki küldte őket, félő, hogy ezek az emberek valójában nagyon közel állnak a kormányunkhoz. Emiatt lehet, hogy soha nem tudhatjuk az igazságot.”

Az Európa Tanács (ami a neve ellenére nem EU-s intézmény, 47 európai ország van a tagállamai között, célja, hogy a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot védelmezze Európán belül) szerdán tehát arról döntött, hogy induljon független vizsgálat Caruana Galizia gyilkosságának ügyében. Az intézmény által kiadott nyilatkozat szerint Máltán „a jogállamiságot súlyosan aláássa a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengesége”.

Ezt szavazta le az ülésen megjelent négy fideszes képviselő, Németh Zsolt, Csöbör Katalin, Tilki Attila és Nacsa Lőrinc. A 93 jelenlévő képviselőből rajtuk kívül csak a két olasz kormánypárt és Berlusconi pártjának egy-egy képviselője, egy ciprusi szocialista, négy török Erdogan pártjából és hat azerbajdzsáni képviselő szavazott szintén nemmel, hárman pedig tartózkodtak.

A döntést tehát nagy többséggel szavazták meg, 72 igen szavazattal.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében egyébként két nem fideszes magyar képviselő van, Gurmai Zita az MSZP-től és Gyöngyösi Márton a Jobbiktól, de ők nem voltak jelen a döntés meghozatalakor.

Ezen a ponton nem világos, hogy miért szavazta le a független vizsgálat indítását a Fidesz, mivel hivatalos indokot eddig nem adtak, ráadásul, ahogy a 444.hu kiemelte, korábban éppen hogy felhánytorgatta a kormánypárt a máltai vezetőségnek az esetet. Amikor a jogerősen elítélt macedón miniszterelnököt, Gruevszkit befogadta Magyarország, a Fidesz közleményében azzal indokolta ezt, hogy

„teljesen természetes, hogy egy baloldali kormány által fenyegetett és üldözött néppárti politikus számára lehetővé tették a menekültügyi kérelem benyújtását”, hiszen „vannak szocialista kormányok, például Málta, ahol újságírókat gyilkolnak meg…”

Ezek szerint azóta az újságíró-gyilkosságok már kevésbé zavarják a magyar kormányt. Mindenesetre az eset szépen rámutat arra, mennyire értékeli a Fidesz egy újságíró életét: semennyire, kivéve, ha az éppen aktuális politikai érdekei ezt kívánják meg.

Olvass tovább!