Hétfőn egy kocsiban robbantották fel a nemzetközi korrupciós botrányokat feltáró máltai újságírónőt, Daphne Caruana Galiziát. A máltai újságírónő volt az, aki nyilvánosságra hozta, hogy Joseph Muscat máltai miniszterelnök kenőpénzt kapott azerbajdzsáni vezetőktől. Ezután a korrupciós botrányba keveredett kormányzatnak előrehozott választásokat kellett kiírnia. A választások után Muscat miniszterelnök maradt. Galizia felrobbantásának ügyében felmerül a rendőrség felelőssége is, hogy valóban mindent megtettek-e az újságírónő biztonságáért, ugyanis meg nem erősített információk szerint két héttel ezelőtt védelmet kért a rendőrségtől, mert fenyegetéseket kapott.

Fia, Matthew Caruana Galizia a következőket írta anyja halálát követően a Facebookon

Az édesanyámat meggyilkolták, mert — mint sok erős újságíró — a jogállam és azok közé állt, akik megpróbálták azt megsérteni. Viszont azért is vették célba, mert most egyedüliként cselekedett így. Ez történik akkor, amikor az állam intézményeit megbénítják: az utolsó ember, aki talpon marad, gyakran az újságíró. Ez teszi őt az első emberré is, aki meghal.

Soha nem fogom elfelejteni, ahogy rohangálok körben a pokolban és próbálom kitalálni, hogyan nyissam ki az autó ajtaját, az autó még hangosan dudált, én pedig üvöltöztem a két rendőrnek, aki egyetlen tűzoltópalackkal jelent meg keresnek. Bámultak rám. „Sajnálom, nem tudunk, mit tenni” – mondta egyikük. Lefelé néztem, és az autóban anyám testének darabjait láttam szerteszét. „Ki van a kocsiban?” – kérdezték. „Az édesanyám van az autóban. Meghalt. Meghalt a ti alkalmatlanságtok és hanyagságotok miatt.” Igen, az alkalmatlanság és a hanyagság vezetett odáig, hogy nem tudták megelőzni, ami történt.

Sajnálom, ha túl szemléletes vagyok, de így néz ki a háború, és ezt tudnotok kell. Ez nem egy szokásos gyilkosság volt, és nem is tragikus. Tragikus az, amikor egy busz átmegy egy emberen. Ha vér és tűz van körülötted, az háború. Egy nép vagyunk, háborúban az állam és a szervezett bűnözés ellen, amelyek megkülönböztethetetlenné váltak.

Néhány órával később, miközben a miniszterelnökséget betöltő bohóc arról az újságíróról beszélt a parlamentben, akit előtte több mint egy évtizeden át démonizált és zaklatott, a gyilkosságot felderíteni hivatott egyik rendőrőrmester, Ramon Mifsud a következőt posztolta a Facebookon: „Mindenki megkapja, amit érdemel, tehénszar! Boldognak érzem magam :)”

Igen, itt tartunk: egy olyan maffiaállamban, ahol mostantól megváltoztathatod a nemed a személyi igazolványodon (hála Istennek!), de ahol darabokra robbantanak, ha az alapvető emberi szabadságjogokat gyakorolsz. Azok az emberek pedig, akik megvédeni hivatottak, a halálodat ünneplik inkább. Hogyan jutottunk ide?

A máltai kormány engedte virágozni a következmény nélküliség kultúráját. Nem vigasz, hogy az ország miniszterelnöke azt monda, hogy nem fog nyugodni, amíg az elkövetőket nem találják meg, miközben egy olyan kormányt vezet, amely ugyanezt a büntetlenséget bátorította. Előbb szélhámosokkal töltötte fel a hivatalát, majd szintén szélhámosokkal és agyalágyultakkal a rendőrséget, aztán a bíróságokat bűnözőkkel és inkompetensekkel. Ha az intézmények működtek volna, nem lenne felderíteni való merénylet – a bátyáimnak és nekem pedig még mindig lenne anyánk.

Joseph Muscat, Keith Schembri, Chris Cardona, Konrad Mizzi, a főügyész és a rendőrtisztek hosszú sora, akik nem cselekedtek: bűnrészesek vagytok. Ti vagytok a felelősek ezért.

(Fordította: Krausz Fanni)