Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Finnország bő másfél évtizeden belül karbonsemlegessé válna

Ez a cikk több mint 4 éves.

Több mint egy hónapos tárgyalássorozat után ötpárti megegyezés született Finnországban a kormányra kerülő szociáldemokrata párt és Antti Rinne miniszterelnök javaslata alapján, melynek szellemében az ország gazdasága a tervek szerint 2035-re karbonsemleges lesz – írja a Climate Home News.

Ez globálisan az egyik legkorábbi ilyen céldátum.

A klímaintézkedési terveket egy jóléti csomaggal párhuzamosan prezentálta Rinne, aki elmondta, „ideje a jövőbe fektetnünk”, az elfogadott terveket pedig 2025-ben felül fogják vizsgálni a tervek szerint.

Habár a szomszédos Norvégia – mely egyébként gazdaságát és a sokat csodált jóléti államot javarészt arra alapozza, hogy a világ egyik legnagyobb olajkitermelője – ambiciózusabb, 2030-as céldátumot jelölt meg, ezt többek között „karbonkreditek” vásárlása útján oldja meg, mely azt jelenti, hogy más országok kibocsátáscsökkentését hozzászámolják eredményeikhez.

A finn megállapodást a baloldali és zöld pártok, valamint a korábban kormányzó konzervatívok közötti megegyezéssel sikerült tető alá hozni – előbbiek az erős finn gazdaság adta felelősség okán korábbi, utóbbiak az energiaipar és az ország jelentős faipara miatt későbbi céldátum mellett érveltek.

Környezetvédő csoportok üdvözölték a programot, melynek keretében fejlesztik a vasutat, és természet-átalakító projekteket, valamint átalakítják az energiaipar adóztatását, ezen felül új szabályozást hoznak a fatüzelésű energiatermelést illetően.

Sini Harkki a Greenpeace Nordic részéről kifejtette,

„az emberek gyorsabb klímavédelmi akciót követeltek, és ezt meg is fogjuk kapni (…) a világ első fosszilis erőforrásoktól mentes társadalmának létrehozása jóval többet követel néhány papírra vetett szép szónál, de elkötelezettek vagyunk a siker iránt. Ez egy izgalmas folyamat, melyhez mi is csatlakozni akarunk.”

Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, vissza kell fogni a fakitermelést, mely kétségessé teszi a Finnország-szerte folyamatban lévő új fűrésztelep-beruházásokat, mint a kemi fejlesztés, mely évente 4,5 millió köbméter fát fog igényelni, hasonlóan két másik, épülőben lévő üzemhez.

Finnországban a kitermelt fa mennyisége 2015 és 2018 között évi 68 millióról 75-77 millió köbméterre nőtt.

Szintén korlátozni kell az országban a tőzegalapú energiatermelést. Ezzel kapcsolatban a dekarbonizációt egyébként támogató SAK szakszervezeti szövetség szóvivője, Lauri Muranen elmondta, a tőzegipar az ország több régiójában az egyik fő foglalkoztató.

„Ha komolyan belevágunk, ki kell vezetnünk a tőzeget. Ez tőzegkitermelő munkahelyek megszűnését fogja jelenteni. Nem mindig egy szép történet elmondani az embereknek. A fő, hogy időben felkészüljünk, hogy ne érjen minket meglepetésként.”

Finnország a fosszilis energiahordozók kivezetésével párhuzamosan nagyarányú fejlesztéseket irányzott elő a szél- és napenergia terén, és elektromos fűtésre, valamint közlekedésre kell átállni, mégpedig egy ciklusban, mondta el Karoliina Auvinen, az Aalto Egyetem kutatója.

via Climate Home News
Címlapkép: Pixabay.com