Az államtitkár szerint semmi gond a budapesti hajózási szabályokkal

A jobbikos Kepli Lajos tett fel kérdést az országgyűlésben a dunai személyhajózás szabályozását illetően a múltheti, szerdai budapesti hajószerencsétlenség apropóján, melyben a kisebbik hajón tartózkodó 35 emberből heten biztosan, további huszonegyen valószínűleg életüket vesztették.

Kepli kérdésében a jelenlegi szabályozás felülvizsgálatát sürgette, mivel

„az utóbbi időben gombamód elszaporodtak a kisméretű BKK-hajók, a városnéző turistahajók mellett a hatalmas szállodahajók is.”

Utóbbiakkal kapcsolatban kifejtette, ezek gyakorlatilag úszó szállodák, adott esetben több száz embert szállásolnak el egy-egy ilyenen, és jelenlétükkel a Duna, a kikötők és a rakpartok forgalmára is jelentős hatással vannak,

a kikötők a Duna belvárosi szakaszán pedig rengeteg problémát okoznak.

A képviselő kitért arra, hogy habár Budapest számára fontos a turizmus, és a szállodahajók forgalma után is komoly bevételt könyvelhet el a város,

„ezek a vízi objektumok nemcsak a Duna szennyezéséhez járulnak hozzá, de sokszor a műemléki látképet is eltakarják, elrondítják.”

Kepli a balesettel kapcsolatban megjegyezte, mint láthatjuk ezek a hajók veszélyesek is, a városnak pedig mindent meg kell tennie az itt élő és ide látogató emberek életének és testi épségének megóvásáért.

Kérdésében arra kívánt választ kapni, szükségesnek tartja-e a kormány

  • kíván-e szabályozást bevezetni a Duna fővárosi szakaszán a forgalom megregulázására
  • kívánnak-e úgynevezett szeparációs zónákat kijelölni
  • indokolt-e a kikötők számának és elhelyezkedésének felülvizsgálata
  • tervezik-e a szállodahajók kikötőit kitelepíteni a belvárosi területről a külsőbb szakaszokra

emellett arra is választ várt, miképp előzné meg a kormány a szerdaihoz hasonló tragédiákat.

Cseresnyés Péter államtitkár válaszolt, aki miután kifejezte részvétét a „szörnyű tragédia” áldozatainak családjai felé, felhívta a jobbikos képviselő figyelmét, hogy még nem zárultak le a szakértői vizsgálatok, ezzel összefüggésben pedig javasolta, várják meg azok eredményét, mielőtt a szabályozások megváltoztatását kérné számon.

Ezután valamivel arrogánsabb hangnemre váltva oktatta ki Keplit, miszerint

„egyébként ha figyelemmel követné a dunai hajózásra vonatkozó kereteket és fejleményeket, akkor ön is tudná, hogy ez a folyamatos felülvizsgálati mechanizmus már évek óta így működik.”

Erre példaként felhozta, hogy 2018-ban 2010 óta már második alkalommal szigorítottak a 80 méternél hosszabb személyhajók közlekedésének korlátozásán szakmai szervekkel, a rendőrséggel, a fővárosi önkormányzattal, valamint a diszpécserszolgálattal folytatott egyezkedések és egyeztetések után.

Ezután konkrétumok említését gondosan kerülve ecsetelte a vonatkozó szabályozások megfelelőségét, valamint hogy ezek lehetőséget adnak a helyzet kézben tartására – mindazonáltal amennyiben a vizsgálatok fényében szükségessé válik, „finomítják és szigorítják” a szabályozásokat.

A kérdés dunai látképet, valamint a Duna hozzáférhetőségét illető részeire az államtitkár nem reagált, magyarán válaszából nem derült ki, továbbra is a szállodahajók kikötőjeként szeretné-e hasznosítani a kormány a Duna budapesti, belvárosi szakaszát.

A kérdésről és a válaszról készült felvételeket az alább lehet megnézni.

Címlapkép: A Hableány hajóval történt szerencsétlenség után túlélők után kutat a Honvédség hajója 2019 május 30-án. Fotó: Mérce
Olvass tovább!