Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lemondott a Jobbik elnöksége

Ez a cikk több mint 4 éves.

Sneider Tamás pártelnök hétfőn még azt mondta, nem érzi szükségét annak, hogy lemondjon ő vagy az elnökség. A párt elnöksége, illetve frakciója szerdán és csütörtökönön ülésezett, ekkor viszont már többen felvetették lemondásukat – tudta meg a HVG.

Mai közleményében azonban már azt írja a párt:

„A Jobbik országos elnöksége úgy döntött, hogy vállalva a politikai és személyi felelősséget az EP-választás eredményéért, nem tölti ki a teljes mandátumát, hanem előrehozott tisztújítást ír ki”

A tisztújításra az önkormányzati választások utáni hónapot jelölték ki. Az őszi tisztújításig a Jobbik országos elnöksége teljes jogkörrel ellátja feladatait.

Varga-Damm Andrea jobbikos országgyűlési képviselő a mandinernek adott hétfőn interjút, melyben azt mondta,

„egy ilyen kudarc következményekkel kell, hogy járjon, de az a jövő döntése lesz, hogy ez személyi következmény, vagy a rendszer, a tevékenység vagy a kommunikáció átalakítása. Ha én lennék ebben a helyzetben, mint az elnök, én biztos azonnal felajánlottam volna a lemondásomat, de én egy másfajta ember vagyok.”

A politikus szerdán az interjúval kapcsolatban azt mondta, ő nem szorgalmazta a pártelnök lemondását, csak azt mondta el, ő mit tenne.

A Jobbik 6,3 százalékot ért el a vasárnapi EP-választáson, az egyetlen megszerzett mandátummal  Gyöngyösi Márton mehet Brüsszelbe.

A Jobbik szóvivője, Szilágyi György az EP-választás éjszakáján azt mondta, már az is siker, hogy a párt egyáltalán megmaradt, és minden eredménynek örülni fognak, mert mint fogalmazott:

„A Fidesz mindent megtett azért, hogy elsöpörjön minket az útból.”

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán