Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ezen a 10 településen teljesített legrosszabbul a Fidesz az EP-választáson

A körülbelül 3000 magyar településből csak 365 olyan volt, ahol a Fidesz nem érte el az 50 százalékos szavazatarányt az európai parlamenti választásokon. Persze, ha a települések lakosságszámát is megnézzük, már más arányt kapunk, hiszen a 365 település között van az összes budapesti kerület, és a megyei jogú városok többsége, számtalan nagy és kis város.

Mi most azt néztük meg, melyik volt az a 10 település, ahol a legrosszabb eredményt érte el a Fidesz.

Szavazatok aránya a Fidesz szempontjából legrosszabbul teljesítő 10 településen.

A Fidesz a legrosszabb eredményét az észak-nyugat baranyai Szárászon érte el. A kormánypárt itt csak a szavazatok mindössze 12,5 százalékát szerezte meg, azaz a megjelent 16 emberből 2-en szavaztak rá. A települések közül érdemes még megemlíteni a hírekbe is sokszor bekerülő cigányfalut, Cserdit, ahol a DK egyik legjobb eredményét, 61 százalékot ért el.

Meglepő a XIII. kerület szereplése is, a pártok legjobb vagy legrosszabb szerepléseit mutató összesítésekbe ritkán kerül be ekkora település. Persze az is ritka, hogy egy párt második legrosszabb települési eredménye is 20 százalék felett legyen egy választáson, illetve, hogy a 10 legjobb eredményéből 4 győzelmet jelentsen az adott településen.

Azt is érdemes megnézni, hogy egyik településen se fideszes a polgármester. Az nyilván közismert, hogy a XIII. kerületnek MSZP-s polgármestere van, a másik 9 településből 8-nak pedig független, kivéve Borsodbótát, ahol a munkáspárti Gulyás János vezeti a települést. Bár a táblázatba nem fért bele, de itt a Munkáspárt a szavazatok 8 százalékát szerezte meg.

Ha a további településeket is megnézzük, alig van a legrosszabb fideszes eredmények között olyan település, amit a kormánypárt polgármestere vezetne. Leginkább még budapesti kerületek sorolhatóak ide.

Olvass tovább!