Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Matolcsy mindkét fia időben menthette ki a pénzét a bedőlt bankból

Ez a cikk több mint 4 éves.

Matolcsy György jegybankelnök mindkét fiának Matolcsy Ádámnak, valamint Matolcsy Máténak is az érdekeltségei, a Balaton Bútor Kft.  és a Mém Műhely Kft. mindössze egy nap eltéréssel, két héttel az előtt nyitott számlát a Gránit Banknál, hogy a Magyar Nemzeti Bank fellépett a nem sokkal később csődöt jelentő NHB Bankkal szemben, ahol addigi a számláikat vezették a cégek – írja a 24.hu.

Korábban nagy botrány lett Matolcsy Ádám pénzének szerencsés megmeneküléséből, mielőtt idén márciusban bedőlt volna az NHB Bank, a 24.hu viszont most azt is írja, hogy a jegybankelnök másik fia, Matolcsy Máté is a lehető legjobbkor nyitott új számlát az ő cégének, a Mém Műhely Kft.-nek, szintén a Gránit Banknál, akárcsak testvére.

Máté cége is az NHB-nál tartotta a cége számláit, viszont egy nappal még testvérét is megelőzte az új számlanyitásban. Indoklásként ugyanazt mondta a 24.hu-nak, mint testvére, vagyis hogy „a cég olyan dinamikusan fejlődik, hogy szüksége volt egy új számlára egy új banknál”.

Az NHB csődje után 750 betétesnek maradt bent pénze a bankban, akiket az Országos Betétbiztosítási Alap kárpótolt, de csak 100 ezer eurós értékhatárig. A bankban így is van 49 vállalat és 9 magányszemély, akiknek ennél több pénzük volt a bankban, ami bent is ragadt, úgy 20 milliárd forint értékben.

Az NHB csődjének kiszivárogtatásáról az Index írt korábban, amikor a bank problémáit követő jegybank egyik munkatársa próbálta segíteni egy, pénzét a bankban tartó ismerősét, ezért megszellőztette, hogy az MNB vissza fogja vonni a bank engedélyét, ezzel napi 7 millió forintban korlátozva a kivehető pénz összegét. Bár feljelentés is született az ügyben, a rendőrség azonban nem talált bűncselekményt a bankcsőd kiszivárogtatásában.

Hasonló kimentési mechanizmusra emlékezhetnek az olvasók 2015-ből, a Quaestor-ügy idejéből, amikor is éppen a Tarsoly Csaba által vezetett cég összeomlása előtt vette ki a pénzét több, a Külügyminisztérium alá tartozó állami cég is.

(24.hu, Index)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd