Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A főváros négy sürgősségi centrumából csak egy fogadott súlyos, sokszorosan sérült beteget a hétvégén

Ez a cikk több mint 4 éves.

A 444 szúrta ki szombaton, hogy a Honvédkórház lemondta arra a napra az ügyeletes státuszát, most a Népszava azt írja, „csütörtök óta a négy budapesti sürgősségi centrum közül hol az egyik, hol a másik mondta le a sokszorosan sérült, életveszélyes állapotú betegek fogadását. Ebben az időszakban csak a Péterfy baleseti intézete működött zökkenőmentesen.”

A lap szerint nincs elég orvos, dolgozó és szakápoló a Honvédkórházban, a 40 ügyeleti ágyból csak 21 működik. Szombaton a Dél-pesti Centrumkórház Merényi úti traumatológiája jelezte, nem tudnak fogadni új betegeket. Az intenzív ágyaik megteltek. Majd később a Szent János kórház mondta le a súlyosan sokszorosan sérült betegekre vonatkozó ügyeletet, mert ahogy a Népszava írja, „akkorra már több mint féltucat sürgős műtétre szoruló sérültje volt”.

A Népszava forrásai szerint bár nem tudni, hogy hány súlyosan sérült beteg volt a hétvégén az átlagos 30-hoz képest, de ez a lemondási hullám már veszélyezteti az ellátás biztonságát.

A lap szerint „alapesetben a traumás sérülteket a négy centrumba kell vinniük a mentőknek: ezekben az intézményekben összesen 52 intenzív ágy van a feladatra. Ezek közül szombat reggelre már csak öt volt szabad, napközben pedig már ezek is elfogytak.”

A Népszava kérdésére a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya is elismerte, hogy voltak ellátási gondok. Azt írta a tárca:

„az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház sürgősségi-baleseti ellátása folyamatos. A hétvégére – szombatra és vasárnapra – a III. progresszivitási szintű betegek ellátását mondta le a kórház, amelynek az az oka, hogy a Baleseti Sebészeti Osztály több orvosa is megbetegedett. A sürgősségi betegellátás az intézményben folyamatos, a szombaton 144 sürgősségi esetet láttak el. A III. progresszivitási szintű politraumát szenvedett betegek ellátása más kórházakban biztosított ez idő alatt.”

Az eset azért is érdekes, mert Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere pár napja azt mondta:

„A sürgősségi ellátás problémáit megoldották, az ügy le is került a napirendről.”

Forrás: Népszava/444
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi