Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kilenc jelölt közül választottak ma a litván elnökválasztáson

Ez a cikk több mint 4 éves.

Vasárnap tartották a litván elnökválasztás első fordulóját, amelyen a 2009 óta hivatalban lévő leköszönő elnök, Dalia Grybauskaitė utódját választhatták ki a litván állampolgárok.

A kilenc jelölt közül közvetlen szavazáson döntenek Litvániában, az első forduló akkor eredményes, ha egyikük 50 százalék feletti szavazataránnyal nyer, ha ilyen nincs (jelenleg ez a valószínű), akkor második fordulót tartanak, ahol a két legjobban szereplő jelölt mérkőzhet meg.

A litván köztársasági elnöknek a magyarhoz képest jóval nagyobb hatásköre van, a törvények megvétózása mellett irányítja az ország külpolitikáját, a fegyveres erők főparancsnokaként az ország védelme az ő kezében összpontosul, de a bírók, a főügyész és a központi bank vezetőjének kinevezésébe is beleszólása van.

A felmérések szerint három jelöltnek van igazán esélye a győzelemre (egyiknek sem abszolút többséggel), közöttük nagyon szoros a verseny.

A jelöltek

A volt szovjet tagköztársaság külpolitikai irányultsága viszonylag szilárd és konszenzusos, ezért nincs nagy ellentét a jelöltek külpolitikai elképzelései között, akik alapvetően mindannyian Európa- és Nyugatbarát politikát folytatnának, Oroszországgal távolságtartó irányvonal mellett.

A felmérésekben első helyen álló baloldali Gitanas Nausėda (27%)a politikán kívülről érkezett, és első sorban a kivándorlás miatt társadalmi nehézségekkel küzdő ország szociális intézményrendszerét, a jóléti struktúrákat fejlesztené.

Őt Ingrida Šimonytė (25%) követi, aki az ország volt pénzügyminisztere. Mérsékelt jobboldalinak számít, liberális és konzervatív tábor támogatja, és a közösségi médiában erős a jelenléte.

Szorosan a harmadik helyen áll Saulius Skvernelis (24%), akinek a jelöltsége azért is érdekes, mivel ő a balti ország jelenlegi miniszterelnöke. A volt rendőr erősebben húz jobbra Šimonytėnál, leginkább populistaként jegyzik, legalábbis litván mértékkel. A választás előtt Skvernelis közölte, sikertelensége esetén lemond a kormány éléről.

A választás pontos eredményeire késő éjjel, vagy hétfőn lehet számítani.

forrás: euronews.com; dw.com