Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Elvette az Audi a dolgozói prémium egy részét, a szakszervezet jogi lépéseket tesz

Ez a cikk több mint 4 éves.

Az Audi nem a januári, hanem a decemberi bérek alapján fizette ki az idei prémiumokat. A januárban országos érdeklődést kiváltó és végül sikeres sztrájkot szervező Audi Hungária Független Szakszervezet szerint ezzel megsérti a cég a korábbi megállapodásokat.

Az év eleji sztrájkban jelentős béremelést harcolt ki a szakszervezet, januárig visszamenőleg. A korábbi években mindig a januári bér után számolták ki a dolgozóknak jutó prémium összegét a cégnél, de idén – vélhetően a jelentős béremelkedés miatt – a tavaly decemberi illetményt vették ehhez alapul.

Mint Szimacsek Tibor, a szakszervezet elnökségi tagja a Mércének elmondta, szerintük az Audi egyoldalúan módosította a szerintük kollektív erejű megállapodást, amely szerint mindig a januári alapbér alapján számolták ki a prémium mértékét. A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy az Audi fizesse ki a januári, már a 2019-es béremelést tartalmazó alapbérrel számolt prémium összege és a már kifizetett prémium összege közti különbözetet is.

Arra a kérdésre, hogy mit jelent a szakszervezet által hangoztatott „kollektív erejű megállapodás” Szimacsek azt mondta „eddig egy több évre visszanyúló bevált metódus volt, hogy mindig a januári alapbér volt alapul véve, és erről voltak egyeztetések is korábban.”

Az ÁHFSZ egyébként Facebook-oldalán több ilyen egyeztetés dokumentumait is kiposztolta, amelyben jelzik, hogy korábban a januári bér alapján számoltak.

Szimacsek elmondta azt is, az AHFSZ jogi útra fogja terelni az ügyet, akár munkaügyi bírósághoz is fordulnak, ha kell. Arra a kérdésre, hogy más érdekérvényesítési eszközzel élni fognak-e, azt mondta „mindenre van eshetőség, de előre nem szeretnénk jóslásokba bocsátkozni, hova juthat el az ügy”.

6 napig tartó sztrájk után január 30-án egyezett meg az Audi Hungária Független Szakszervezet és az Audi magyarországi leányvállalata, ez a megállapodás tartalmazta, hogy visszamenőleg 2019. januárjától 18%-os, de minimum 75.000 alapbér emelést kapnak a dolgozók.

Címlapkép: Audi Hungária Független Szakszervezet / Facebook