Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ujhelyi Deutschnak: „Vagy önszántadból hazudsz, vagy téged is átvert saját pártod hazugsággyára”

Ez a cikk több mint 4 éves.

Kerítésmentes Európát akar Ujhelyi István – adta hírül a PestiSrácok és a 888.hu is. A sort egyébként a Mandiner kezdte, de az Origo, a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet se maradt ki.

A cikkekben hivatkoznak a szocialista politikus (és az MSZP-Párbeszéd EP-listájának második helyezettje) által tegnap tartott soproni sajtótájékoztatóra, melynek alábbi mondatait idézik:

„Építse valaki újból fel a vasfüggönyt? Legyen ismét határállomás Ausztria és Magyarország között?”

Ezek után még a sajtótájékoztató végéről is citálnak egy mondatot:

„Hogyha a kerítésmentes és egységes Európai Unióra vágynak, akkor az MSZP és a Párbeszéd szövetség listájára és a szociális Európára kell, hogy szavazzanak.”

Mindez eddig szép, csakhogy ezek után a kormánylapok mind nekilátnak idézni korábbi szocialista nyilatkozatokat is, amelyekből az derül ki, hogy az MSZP politikusai lebontanák a déli határzárat.

Felidézik Tóbiás József, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Botka László nyilatkozatait is – így pedig máris olybá tűnik, mintha a teljes MSZP kerítésbontásra adná a fejét. Külön szépsége a történetnek, hogy a citált idézetek (Botkáét leszámítva) mind 2015-ben, vagyis még a kerítés átadása előtt hangzottak el, amikor a szocialisták valóban élesen elítélték a déli határzár építését, és követelték annak abbahagyását.

Ráadásul a helyzetet tovább ragozta Deutcsh Tamás, a Fidesz EP-képviselője, aki az Origonak már egyenesen úgy interpretálta Ujhelyi szavait, hogy a szocialisták

lelkesen beígérik a magyar határkerítés lebontását”.

Ujhelyi István ma közleményben jelezte:

A propagandalapok úgy állítják be, mintha a déli határkerítésről beszélt volna, miközben a teljes felvételből egyértelmű, hogy a nyugati határvégeken lebontott vasfüggönyről beszélt.

A teljes eszmefuttatás egyébként így hangzott:

„Építse valaki újból fel a vasfüggönyt? Legyen ismét határállomás Ausztria és Magyarország között? Paterolják vissza Magyarországra az összes olyan munkavállalónkat, aki kiköltözött, akár csak ingázva jár Ausztriába dolgozni, mert több bért és megbízhatóbb munkahelyet talált odakint, mint amit talál itthon? Visszasírjuk azt az időszakot, amikor csak útlevéllel mozoghattunk Nyugat-Európa irányába?”

A sajtótájékoztató itt megnézhető:

Egyébként bár a propagandalapok egyértelműen igyekeznek ráégetni Ujhelyire a kerítésbontást, a helyzet az, hogy az MSZP-Párbeszéd EP-programjából (Haza. Szeretet. Európa.) elég egyértelműen kiderül, hogy gondolkodik a pártszövetség a kérdésről:

„Az MSZP nem bontja le a déli határkerítést, de sohasem tesz le arról a céljáról, hogy olyan hazában, olyan Európai Unióban éljünk, ahol nincs szükség kerítésekre.”

Vagyis ahogy az korábban is kiderült már többször, a szocialisták egyáltalán nem gondolkodnak kerítésbontásban. A vasfüggönnyel való példálózás félreértése pedig igen szép példája a hírmanipulációnak.

Ujhelyi egyébként mindazon lapok szerkesztőit, amelyek „tévesen, vagy tudatosan hamis állításokat” tulajdonítottak neki, arra kérte, hogy javítsák ezzel kapcsolatos cikkeiket.

FRISSÍTÉS:

Ujhelyi nem hagyta szó nélkül Deutsch Tamás nyilatkozatát, nyílt levélbe fordult a fideszes politikushoz, melyben cáfolta annak szavait, és tételesen elmondta, hogyan is értette a vasfüggönyözést. Mint írta, mindössze arra utalt, hogy az orbáni politizálás kivezetheti az országot az Európai Unióból, és „az egész ország számára egy újabb vasfüggönyt jelentene hazánk és Nyugat-Európa között.”

Hozzátette még:

„Hazudozásoddal kapcsolatban „érteni vélem”, hogy a propagandagyár működtetői két legyet akartak ütni egy csapásra: elterelni az ország valós állapotáról a figyelmet, másrészt hazudozni azért, hogy újra beinduljon a kifulladóban lévő migránskampány. Ez nem jött be.”

Ezen kívül megmutatta a sajtótájékoztató teljes, vágatlan felvételét, felszólítva Deutsch Tamást, hogy tájékoztassa arról, hol is hallotta a déli határzárral kapcsolatos kijelentéseit. Emlékeztette továbbá a Fidesz EP-képviselőjét arra is, hogy épp ma nyert meg egy helyreigazítási pert a hirado.hu-val szemben, épp Deutsch egy korábbi kijelentése kapcsán.

Ujhelyi teljes Facebook-bejegyzése itt olvasható:

Címlapkép: Facebook / Ujhelyi István