Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Márki-Zay Péter: „Mennyi minden derülhet még itt ki?”

Ez a cikk több mint 4 éves.

Újabb közgyűlésen blokkolták Hódmezővásárhelyen a fideszes önkormányzati képviselők Márki-Zay Pétert.

A rendkívüli közgyűlésen esett volna szó a fideszes képviselők által kezdeményezett Trianon-emlékmű költségeinek megszavazásáról, illetve a Lázár János batildai vadászkastélyához vezető önkormányzati útról is.

Már ha a fideszes képviselők nem vonulnak ki az ülésről….

Tették mindezt azért, mert előzetesen követelték, hogy a polgármester az önkormányzatnak külső informatikai szolgáltatásokat végző cégekkel kötött szerződéseket mutassa be.

Márki-Zay Péter erre válaszul jelezte, hogy megfontolják a szerződések kiadását. Mire válaszul a fideszes képviselők felálltak és távoztak.

Mint azt a Mérce is megírta: szerdán derült ki, hogy Hódmezővásárhely önkormányzatának állami előfinanszírozását felfüggesztették, a polgármester szerint hackertámadás érte számítógépes rendszerüket, ezért nem tudták időre elkészíteni a Magyar Államkincstár számára időben a kötelező éves beszámolót. A polgármester a Mércének azt mondta, március végén rendőrségi feljelentést is tettek, miután egy számítógépes „zsarolóvírus” informatikai rendszerükből egy nap adatait törölte, és további egy hétbe került azt helyreállítani, addig pedig a polgármesterei hivatal nem tudott haladni.

A kormánypárti képviselők távozása már csak azért is különös, mert a Trianon-emlékmű és a batildai közút ügye is számukra lett volna fontos – így azonban ezek az ügyek is várhatnak még a sorukra.

Nem ez volt az egyetlen feszült pontja az ülésnek. Márki-Zay Péter Facebook-oldalán jelezte: a közgyűlésen újfent felmerült az az eset, amikor az akkor még fideszes vezetés idején a kabinetiroda magáncélú repülőutat szervezett, a repülőjegy-számlán pedig külön kérték, hogy ne legyenek feltüntetve az utasok nevei, csak a járat.

A közgyűlésen Márki-Zay beszámolója szerint a fideszes képviselők bekiabálással hazugságnak nevezték mindezt, mire válaszul Hódmezővásárhely polgármestere a közösségi oldalon publikálta azt a levelet, amelyben az akkori nemzetközi referens kifejezetten kéri az utazási irodát, hogy ne szerepeljenek nevek a számlán, amelyet Hódmezővásárhely önkormányzatának nevére kért kiállítani.

Mint azt a jelenlegi polgármester megjegyezte:

„A FIDESZES VEZETÉS ALATTI VISSZAÉLÉSEK ÉS SZABÁLYTALANSÁGOK HOSSZÚ SORÁT TÁRTUK FEL AZ ELMÚLT ÉVBEN, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a bíróságon, óriásplakátokon, szórólapokon és a lázármédiában folyamatos támadásoknak és lejáratásnak vagyunk kitéve.”

Emellett utalta arra is, hogy az előző városvezetés eddig feltárt gyanús ügyletein túl az őszi választás eredményétől függően „MENNYI MINDEN DERÜLHET MÉG ITT KI, ha nem térhet vissza a TOLVAJPÁRT az ősszel”.

Márki-Zay Péter bejegyzése itt olvasható:

Címlapkép: Márki-Zay Péter a 2018. április 21-i tüntetésen / Mérce