Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nyolcadik hete sztrájkolnak a romániai Electrolux gyár munkásai

Ez a cikk több mint 4 éves.

Március 4. óta, immár nyolcadik hete tart a sztrájk a svéd Electrolux háztartási gépipari multi romániai, szatmárnémeti gyárának alkalmazottai, 350 lejes, vagyis óránként két lejes fizetésemelést követelve.

Ez azt jelenti, egy hónapban 175 órát dolgoznak átlagosan, egy harminc éve a gyárban dolgozó, a sztrájkban résztvevő munkás jelenlegi alapbére pedig havi 1700 lej, vagyis napi árfolyamon (2019. IV. 22.) 114.415 forint – a szakszervezet szerint hétszer kevesebb, mint egy svédországi munkásnak.

A gyár a korábbi gáztűzhelygyár helyén működik, a képzett munkásokat tömörítő szakszervezet pedig kifejezetten erős, az Alfa Kartell tömörüléshez tartozó helyi szervezetnek a munkások 60 százaléka tagja. A március 4-én indult sztrájk előtt a szakszervezet képviselői hosszasan tárgyaltak a munkaügyi felügyelőség bevonásával a cég vezetőségével, ezek azonban nem vezettek eredményre.

A cég képviselői a követelésekkel szemben mindössze 130 lejes emelést ajánlott, mondván a svéd anyavállalat szabta költségvetésből kell gazdálkodniuk, abból pedig nem jön ki a munkások követelése.

A vezetőség ugyanakkor peres útra terelte az ügyet, miután a szakszervezet kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett megijedve a várható termeléskiesésről.

„Tudjuk, hogy a gyárvezetés nem igyekszik közös nevezőre jutni velünk, és nem is számítottunk másra. Az őket képviselő ügyvéd minden törvényi kiskaput kihasználva támadta meg a munkabeszüntetés szabályosságát, visszaélve azzal, hogy a sztrájktörvény nem mindenben fogalmaz egyértelműen, s ezért inkább pár napra elodáztuk a tervezett kétórás munkabeszüntetéseket”

– nyilatkozta akkor Sorin Faur szakszervezeti vezető a Maszol.ro portálnak. Hozzátette,

„Az elmúlt évek során nagyon sok mindent megértettünk-elfogadtunk, a gazdasági válságot, azt hogy három ember helyett kell egynek dolgoznia, de ez most már nem mehet így tovább. Nem luxusfizetést kérünk, „csak” annyit, amiből kifizethetjük a közüzemi számláinkat és tisztességes ételt tehetünk az asztalra a család elé.”

A munkabeszüntetés az azóta eltelt nyolc hétben elkeseredett küzdelemmé fajult a munkások és a szakszervezet, valamint a gyár vezetősége között – utóbbi ismét pert indított a munkások ellen, a sztrájk illegális voltára hivatkozva.

Amennyiben a cég pert nyer munkásai ellen, a sztrájk résztvevőinek meg kell téríteniük a vállalat bevételkiesését, mely elérheti az egymillió eurót is.

Az Electrolux arra hivatkozva nyilváníttatná törvényellenesnek a munkabeszüntetést, hogy Vasile Dârle szakszervezeti vezető végső elkeseredettségében tehetetlen gúzsba kötöttségének szimbólumaként megbilincselte magát, és zokogva kiabálta,

„Ez történik most az Electroluxnál. Semmibe vesznek és csúfságolnak velünk. Ezek nem is emberek, hanem marslakók!”

Ahogy a Maszol írja, a sztrájkolók egy része elfoglalta a gyár területe előtti járdaszakaszt, a kiérkező rendőrök pedig igen emberségesen próbálták nyugtatni a kedélyeket és az idegösszeroppanás határán billegő szakszervezeti vezetőt.

Még az ekkor minimálisan adandó írásbeli figyelmeztetésben sem részesítették az érintetteket, a cég pedig erre a mozzanatra hivatkozva támadja a sztrájk jogosságát – a járdafoglalós napok után pedig megerősítették a gyár őrzését.

Az immár nyolc hete tartó sztrájkban a cég továbbra sem állt elő a munkások számára vállalható javaslattal, azonban sok dolgozó lassan feléli tartalékait, nem ritka hogy egy pár mindkét tagja a gyárban dolgozik, így az elmúlt időszakban semmi bevételük nem volt.

A sztrájkolók nem kapták meg a februári étkezési hozzájárulásukat sem, többen pedig szociális segélyért folyamodtak az önkormányzathoz, melyet sok esetben meg is kaptak, míg egy pékség például kalácsot küldött a gyár elé – melyet egyébként nagyrészt a gyerekek kaptak meg, akiket lévén megoldatlan a felügyeletük, szintén az üzem elé vittek a munkások.

A Maszol legutóbbi cikkének április 18-i megjelenéséig tizenhét ember döntött úgy, hogy feladja a sztrájkot, ezzel benyújtva felmondását is a cégnek, hárman pedig éhségsztrájkba kezdtek, így próbálván tárgyalásokra bírni a céget mely eközben folyamatosan hangoztatja mily fontos nekik munkavállalóik lelkiállapota, ahogy a sztrájktörők munkáját sem habozik megköszönni.

Eközben az Alfa Kartell szakszervezet országos és nemzetközi bojkottra szólított fel az Electrolux termékeivel szemben.

Mai, azaz hétfői útjukon a szakszervezet küldöttei megállnak a cég termékeit forgalmazó üzleteknél, hogy mielőtt a svéd követségre érnek, azoknál is felolvassák követeléseiket, és felszólítsanak a bojkottban való részvételre.

via Maszol / Marosvásárhelyi Rádió