Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az Élhető Erzsébetváros Egyesület is indul az önkormányzati választásokon a 7. kerületben

Ez a cikk több mint 4 éves.

Egyesületté alakult és indul az önkormányzati választásokon az Élhető Erzsébetváros csoport– jelentették be tagjai a 7. kerületi Kéthly Anna téren, ahol szilvafát ültettek és verset olvastak fel a Költészet Napja, és egyesületük megalakulása alkalmából.

Fotó: Mérce

A közel másfél éve létező, aktív helyi lakókból álló csoport megalakulása óta igyekszik a nyilvánosság elé tárni a bulinegyedben uralkodó problémákat, a kocsmák által okozott egész éjszakás zajt, felfordulást vagy a patkányok elszaporodását. Szkeptikusak voltak, de részt vettek a helyi népszavazási kampányban is, amelynek a tétje az volt, hogy éjfél és reggel 6 között nyitva tarthatnak-e a bulinegyed szórakozóhelyei. A népszavazás végül érvénytelen lett, a választásra jogosultak 15,89 százaléka ment el szavazni.

Garai Dóra, az Élhető Erzsébetváros alapítója a Mércének elmondta, hogy úgy döntöttek, hogy mindenképpen részt vesznek az önkormányzati választásokon az egyesület színeiben, mert meg szeretnék változtatni azt a helyzetet, ami a hetedik kerületben kialakult.

Ebből a szempontból a kerület szerinte igazi állatorvosi ló, problémás a kerületben a köztisztaság, a zajszennyezés, a lakók pihenéshez való joga, a tömeges elköltözés a kerületből, a közvécéknek a problémája, a parkolás problémája, a zöldfelületek problémája, a ligetprobléma, a kocsmai problémák, és még sorolhatná – folytatta.

Garai a választási indulásról elmondta, hogy személyi kérdésekről nem hoztak döntést, így azt nem árulta el, hogy polgármestert is indítanak-e a kerületben, vagy csak képviselőket.

Ez a jövőben azért válhat érdekessé, mert a Jobbik és az LMP kivételével az ellenzéki pártok múlt héten bejelentették közös polgármester-jelöltjeiket Budapesten, a hetedik kerületben ez a jelölt Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője lett.

Az Élhető Erzsébetváros holnap 18 órakor a Király utcai K11-ben fog beszámolni a programjáról, amellyel készül a választásokra, az eseményről a Mércén be fogunk számolni.

Videós tudósításunk a mai eseményről itt tekinthető meg. 

Címlapkép: Mérce