Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vágó Gábor szerint az LMP szeretne előválasztást, a párt budapesti elnöke szerint viszont nem minden áron

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az LMP budapesti kongresszusa egyértelmű döntést hozott: szeretnének főpolgármesteri előválasztást – ezt Vágó Gábor mondta el kedden reggel az ATV Start című műsorában. A párt európai parlamenti képviselő-jelöltjét azzal a tegnapi hírrel kapcsolatban kérdezték a műsorban, hogy Puzsér Róbert, az LMP jelöltje mindaddig felfüggesztette az előválasztásról szóló tárgyalásokat, amíg Karácsony Gergely nem tér vissza a 2018. december 20-án aláírt szándéknyilatkozatban rögzített feltételekhez. Az ATV.hu az interjúban elhangzottakat – egy azóta már eltávolított bejegyzésben – úgy értelmezte, hogy az LMP „nem adott felhatalmazást Puzsér kiszállására”.

Délután azonban a párt budapesti elnöke, Moldován László egy szerkesztőségünkhöz is elküldött közleményben árnyalta a képet, szerinte a televízió honlapja tévesen vonta le ezt a következtetést: azt írja, az LMP vezetése előzetesen egyeztetett Puzsér Róberttel a tárgyalások felfüggesztéséről.

„Lesz előválasztás. Itt volt egy tárgyalási folyamat, ebben a tárgyalásban voltak szereplők, akik azt gondolták, hogy fontosabb egy gyors megállapodás, mint egy jó megállapodás, és előbb jelentették be a jelöltek neveit, minthogy a végére értek volna a tárgyalási folyamatnak” – mondta el az ATV reggeli műsorában Vágó Gábor a budapesti kerületi ellenzéki jelöltekről szóló DK-MSZP-Párbeszéd-Momentum megállapodással kapcsolatban, ami a hírek szerint a Puzsér által leginkább kifogásolt akadálya a tárgyalások folytatásának.

Vágó Puzsérral kapcsolatban elmondta, hogy továbbra is élő szerződése van az LMP-nek a főpolgármester-jelölttel, amelyben a főpolgármesteri előválasztás is szerepel.

„Én Puzsér Róbertnek elmondtam világosan, hogy mi vele arra szerződtünk, hogy bemutassa, milyen lesz egy zöld Budapest, hogyan lesz Budapest egy zöld világváros” – tette hozzá Vágó, amire Puzsér szerinte azt válaszolta, hogy az embereket jobban érdekli az összefogás-nem összefogás kérdése. Az EP-képviselőjelölt szerint „kétségtelen, hogy harmonikussá kell tenni a viszonyt” a párt és Puzsér között.

Az LMP budapesti elnöke, Moldován László szerint viszont az ATV tévesen vonta le azt a következtetést Vágó szavaiból, hogy az LMP nem adott felhatalmazást Puzsér „kiszállására” (ami a gyakorlatban szerinte a tárgyalások felfüggesztését jelenti) az előválasztásból.

„Ezzel szemben az igazság az, hogy az LMP Budapest Kongresszusa azt a döntést hozta, hogy támogatja a főpolgármesteri előválasztást.

A Kongresszus felkérte a párt budapesti elnökségét, hogy az ezzel kapcsolatos operatív előkészítő munkát végezze el, de csak és kizárólag azon elv mentén, amely a Puzsér Róbert által is vállalt feltételek megteremtésére irányul.

Az előválasztási folyamatból Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt nem szállt ki, hanem felfüggesztette mindaddig az erről szóló tárgyalásokat, amíg Karácsony Gergely nem tér vissza a 2018. december 20-án aláírt szándéknyilatkozatban rögzített feltételekhez. Az LMP vezetése erről előzetesen egyeztetett Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölttel” – írta Moldován László.

Mint ismert, hétfőn a Magyar Hang közölt részleteket abból a levélből,  amelyben Puzsér Róbert kampánystábja közli Karácsony Gergely stábjával, egyelőre nem vesznek részt azokon a tárgyalásokon, amelyeken az ellenzéki főpolgármester-jelöltségről kiírandó előválasztás menetéről van szó. Szerintük az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd megállapodása a budapesti polgármesterjelöltekről nem elfogadható.

Puzsérék levele szerint a Jobbik kihagyása ellentétes a választói akarattal, az országos trendekkel és a szóbeli megbeszéléseikkel. Felemlegetik azt a tavaly év végén általuk, illetve a budapesti MSZP-elnök Molnár Zsolt által aláírt megállapodást is, amely kimondja: „olyan megállapodásra van szükség egy összellenzéki főpolgármester-jelölt vezetésével, amely minden kerületben elsöpri a Fidesz uralmát”.

Puzsérék a korábbi megállapodás felrúgásának tekintik, hogy a megállapodott pártok csak az LMP-nek ajánlottak polgármesteri helyeket, a Jobbiknak nem. Puzsérék azt is nehezményezik, hogy a DK 6 míg az LMP csak 3 polgármesteri helyet kapott volna a megállapodás szerint (végül az LMP nem tudott megállapodni a másik 4 párttal, így a bejelentés után 2 jut nekik). Végül azt kérték, Karácsony Gergely vonja vissza nyilatkozatát, amellyel a hétvégi megállapodást támogatnák, és nyissák újra a budapesti ellenzéki tárgyalásokat úgy, hogy azon már az LMP és a Jobbik is részt vesz.

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt