Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Önmegsemmisítő akcióval zavarta meg Ujhelyi István aláírásgyűjtését a szegedi Fidelitas

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az MSZP szegedi aláírásgyűjtésén találta meg egy transzparenssel a helyi Fidelitas az egyik standnál kampányoló Ujhelyi Istvánt, a szocialisták EP-listavezetőjét. A találkozásról az MSZP-s politikus tett közzé videót Facebook-oldalán:

A Fidesz ifjúsági szervezete kormánypárti médiaapparátussal a háta mögött érkezett a helyszínre, ahol „Mutasd a számlát!” feliratú drapériával próbálták meg számon kérni az MSZP-s politikust.

Mint ismert, nemrég megjelent egy, Baranyi Sándor SZEVIÉP-vezérrel készült interjú , amelyben az első fokon börtönre ítélt vállalkozó azt nyilatkozta, hogy tíz évvel ezelőtt egy céget közbeiktatva ugyan, de végeredményben a cég költségén, 30-40 millió forintból újították fel a szocialista politikus családi házát. Ujhelyi aztán bevitte a házába a sajtót, hogy cáfolja a szegedma.hu-n a lakásával kapcsolatban megjelent állításokat, majd bejelentette, hogy mindenkit beperel, aki felhasználta, közreadta ezeket a szerinte teljesen hazug információkat.

Ujhelyi nemigen jött zavarba  az intermezzótól, nem úgy maguk a demonstráló Fidelitas-tagok, akik láthatóan megilletődtek attól, hogy Ujhelyi vendégszeretően szóba elegyedett velük.

Az ifjúsági szervezet tagjai előbb azt nem tudták megmondani Ujhelyinek, hogy pontosan mi a bajuk az MSZP aláírásgyűjtő ívjén megfogalmazottakkal („Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja kíván maradni”, illetve ők maguk miért nem írnák alá azt – azon kívül, hogy az MSZP sikerét segítenék elő vele. Ezután Ujhelyi kérdésére, miszerint tudnak-e bármit mondani Botka László polgármester, illetve Ujhelyi Szegeddel kapcsolatos munkásságáról, az egyik transzparenst tartó aktivista már azzal is védekezett, hogy ő nem közszereplő, tehát nem köteles válaszolni.

Ujhelyi és a szintén jelenlévő, szegedi Fidelitas-elnök, Korponyai Ernő között kisebb vita bontakozott ki a Szeged által elnyert európai uniós támogatásokról, illetve a Modern Városok programról, majd Ujhelyi mintegy negyedórás közjáték után a Fidelitas tagjait is meghívta háza kertjébe,

méghozzá „húsvéti nyuszi- és tojáskereső-versenyre”.

 

„Szerintem mindenki kapott egy ízelítőt abból, hogy tudják-e szegény fidelitasos fiatalok, hogy miért vannak ide kirendelve”

– értékelte az akciót végül Ujhelyi.