Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem hozott csodát az újraszámlálás, Erdogan pártja új választást akar Isztambulban

Ez a cikk több mint 5 éves.

A kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnökhelyettese bejelentette kedden, hogy kezdeményezik a helyhatósági választás megismétlését Isztambulban, ahol a nem hivatalos végeredmény szerint az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje, Ekrem Imamoglu szerezte meg a főpolgármesteri széket.

Ali Ihsan Yavuz  szerint a nagyvárosban olyan mértékű szabálytalanságok és visszaélések„ történtek a március 31-i választáson, amelyek „egyértelműen befolyásolták a voksolás kimenetelét”. Feltehetően sokan dolgoztak össze – vélte a pártelnök-helyettes, hozzátéve, hogy számos eljárás indul majd, és az AKP több ügyben is feljelentést fog tenni. Akik ezt tették, megkapják, amit érdemelnek – hangoztatta.

Mint ismert, a múlt héten több helyütt a meglepetésszerűen megvert Recep Tayyip Erdoğan pártja egy tucat városban megóvta az eredményeket, választási csalással, szavazatlopással vádolta meg az ellenzéket és számos kerületben újraszámoltatta a  Legfőbb Választási Tanáccsal (YSK) a szavazatokat. Az előzetes eredmények szerint a konzervatív AKP isztambuli jelöltje, Binali Yildirim mintegy 25 ezer szavazattal maradt el ellenfelétől. Imamoglu a voksok 48,80, míg Yildirim a 48,55 százalékát kapta meg.

Miután az újraszámlálás első körében Isztambulban Yildirimnek annak ellenére sem sikerült elegendő szavazatot összeszednie, hogy volt olyan kerület, ahol kétszer is újraszámolták a szavazatokat, Ali Ihsan Yavuz ismét fellebbezett az eredmények ellen, azt kérve, hogy Isztambul minden kerületében, érvényes és érvénytelen szavazatokat egyaránt számoljanak újra, mivel szerinte az első összeszámlálás során történt szabálytalanságok és a visszaélések szervezettek voltak, nem csupán hibákról van szó.

A kormánypárt azt kérte, hogy Isztambul 39 kerülete közül 31-ben számolják újra az összes szavazatot, ezt azonban már elutasította a török legfőbb választási tanács. Az YSK végül 51 urnát mégis újraszámolt, ezzel kapcsolatban Kemal Kilicdaroglu, az ellenzéki CHP elnöke hétfői sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a szavazatok 92,3 százalékát feldolgozták. Akkor Imamoglu 15 ezer 722 vokssal megőrizte előnyét Yildirimmel szemben, ma napközben pedig napvilágot látott,  hogy a különbséget kicsivel az újraszámlálás vége előtt 14 594 szavazatban állapították meg:

Ekrem Imamoglu kedden reményét fejezte ki, hogy a Legfőbb Választási Tanács (YSK) minél hamarabb lezárja az újraszámlálásokkal kapcsolatos eljárást, és „megkezdődhet a szolgálat korszaka, mert az elvesztegetett időért Isztambul súlyos árat fizet”. Imamoglu egyúttal arra szólította fel a kormánypártot, hogy ha vétkest keres, akkor nézzen a tükörbe és maga ellen tegyen panaszt.

A nem hivatalos végeredmény szerint az AKP az ankarai főpolgármesteri széket is elvesztette, de kevésbé szoros versenyben kapott ki a CHP-tól, mint Isztambulban. Mindkét várost közel másfél évtizeden át vezette az AKP.

(MTI)