Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ki kell adnia a Belügyminisztériumnak, hányan, hova jelentkeztek be a választás előtt

Ez a cikk 5 éves.

A Társaság a Szabadságjogokért saját honlapján számolt be az elsőfokú ítéletről, melyet március 27-én hozott meg a bíróság, és amely szerint a Belügyminisztériumnak ki kell adnia a szervezet által igényelt adatokat.

A TASZ és a Political Capital (PC) közösen kérték ki az adatokat a Belügyminisztériumtól, hogy megvizsgálhassák, hányan létesítettek lakcímet a választások előtt, ezzel szavazati joghoz jutva, vélhetően a választások eredményének befolyásolására.

A minisztérium természetesen nem kívánta közzé tenni az adatokat, azonban a bíróság első fokon a civil szervezetnek adott igazat – a bíróság döntése szerint az adatok a nyilvánosságra tartoznak, közérdekűek.

A TASZ azt írja honlapján,

„ezekből a közérdekű adatokból lehetne arra következtetni, hogy történtek-e visszaélésszerű lakcímbejelentések, amelyek befolyásolhatták a 2018-as országgyűlési választást.”

A bíró döntése ismertetésekor elmondja, az adatokat elektronikus formában kell a minisztériumnak elküldenie a TASZ részére, excel táblába rendezve, kereshető formában, azonban azon személyes adatok nem szerepelhetnek, csupán településnevek és darabszámok.

A döntéssel kapcsolatban Szabó Attila, a TASZ Választási Jogi Programjának a vezetője elmondta,

„[a] bíróság mostani döntése lehetővé teszi, hogy tisztábban lássunk azzal kapcsolatban, hogyan is zajlanak valójában Magyarországon a választások. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a választópolgárok tájékozódhassanak a jogaikról és a polgárokkal közösen fellépünk a jogsértésekkel és csalásokkal szemben.”

A civil szervezet arról is beszámol, idén is folytatja választási jogi programját, emellett megújítja a valasztasz.tasz.hu oldalt, melyen a választásokkal kapcsolatos hasznos információk, adatok, jogi segítséget találja meg az aki szavaz, akire szavaznak, valamint minden, téma iránt érdeklődő műkedvelő.

via TASZ